Frissítve:

Illegális bevándorlás – Köztéri plakátkiállítást nyitott a CÖF Budapesten

Illegális bevándorlás - Köztéri plakátkiállítást nyitott a CÖF Budapesten Illegális bevándorlás - Köztéri plakátkiállítást nyitott a CÖF Budapesten - © MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2015. október 5., hétfő (MTI) – Plakátkiállítást nyitott a Civil Összefogás Fórum a (CÖF) a budapesti Olimpia parknál hétfőn. A tizenkét képen ellenzéki politikusoknak az illegális bevándorlással kapcsolatban tett kijelentéseit kívánják szembesíteni a valósággal – közölte Csizmadia László CÖF-alapító, a Civil Összefogás Közalapítvány (CÖKA) elnöke. A plakátokon ismert szocialista, DK-s és jobbikos politikusok arcképei és idézett szavai mellett a fotók másik felén gyülekező, kiabáló, köveket dobáló migránsok láthatók.

hiba beküldése

A Képviselői Irodaház közelében felállított köztéri plakátkiállítás megnyitóján Csizmadia László felidézte, hogy eddig – embercsempészek segítségével – már 300 ezer illegális bevándorló lépte át a magyar határt.

Arra figyelmeztetett, hogy ha az európai vezetők nem cselekszenek időben, akkor a most ismert Európa el fog tűnni, az illegálisan, tömegesen érkezők befogadása az európai keresztény civilizáció megsemmisüléséhez vezethet. A további veszélyek között említette, hogy párhuzamos társadalmak alakulnak ki, növekszik majd “az új honfoglalók” elégedetlensége, ami akár belháborúkba torkollhat. “Nyakunka vesszük” a terrorizmus veszélyét is – tette hozzá.

Semmilyen üzleti, gazdasági érdek nem igazolhatja a schengeni határok, az unió közös jogrendszerének megsértését. Magyarország nem kíván élni az újkori népvándorlás “hozományával” – jelentette ki, hozzátéve: a más kultúrában nevelkedett emberek munkaerejének kizsákmányolása csak ideig-óráig lehet “üdvözítő”.

Elmondta, plakátkiállításukkal “a hon védelmét elutasító, felelőtlenül nyilatkozó” politikusok arcát és kijelentéseit akarják bemutatni. Visszautasítják, hogy pártpolitikusok olyan kijelentéseket tegyenek, amelyek veszélyesek az országra – közölte Csizmadia László, aki szerint ha ma a baloldal lenne a hatalmon, az embertömeg “ellenőrizetlenül zúdult volna rá az országra”.

Hangsúlyozta ők az illegális bevándorlás, az embercsempészés ellen emelik fel a szavukat, de szavaik nem vonatkoznak a politikai menekültekre.

Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője a plakátokon idézett kijelentésekre utalva veszélyesnek és kártékonynak nevezte a “politikai idiotizmust”.

Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő, a szervezet közjogi kabinetjének vezetője arról beszélt, nagyon nehéz lesz visszaküldeni az illegális bevándorlókat, ezért nemzeti minimumot kell kialakítani az együttműködésről, hogy az anyaországukban lehessen megteremteni a boldogulás feltételeit a migránsoknak.

A plakátokon mások mellett Gyurcsány Ferenc DK-elnök, Fodor Gábor MLP-elnök, Szigetvári Viktor Együtt-elnök, Molnár Csaba DK-európai parlamenti képviselő, Botka László MSZP-választmányi elnök, Vona Gábor Jobbik-elnök korábbi szavait idézik. Gyurcsány Ferenctől egyebek mellett azt a kijelentését idézik, amely szerint a bevándorlás kérdése “kormányzati gumicsont”, továbbá “rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva”.

Vona Gábornak azokat a szavakat jelenítik meg, amelyek szerint “az iszlám az emberiség utolsó reménysége”, “a tradicionális kultúra utolsó bástyája az iszlám marad”.

Kunhalmi Ágnes fényképe mellett az az idézet olvasható: “a bevándorlás álprobléma, amit a Fidesz kreált”. Csizmadia László közölte, a plakátkiállítás a tervek szerint október 10-éig lesz látható az Olimpia parknál, utána elképzelhető, hogy az ország más településein is bemutatják.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Exoticum
Exoticum ma már. Írta egy jó ismerősöm az egyik Facebookos fotóalbumához. A képek itthon készültek, [...] tovább »
Májusban ingyenes közösségi koncerteket ad a Budapesti Fesztiválzenekar
Budapest - A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi május 2. és 7. között 21 helyszínen adnak [...] tovább »
Cser Ágnes: több nyitott kérdés van az egészségügyi ágazat kollektív szerződésében
Budapest - Az egészségügyi ágazat kollektív szerződésének két fejezetét írták alá, még több nyitott [...] tovább »
Ne rettegjünk a kullancstól!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kellemes idő nemcsak minket csalogat ki a lakásból. tovább »
Stabil az ürgeállomány a bugaci pusztán
Kecskemét - Stabil az ürgepopuláció a bugaci pusztán a számlálás előzetes adatai szerint - közölte a [...] tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tizenkét tiszaújvárosi érem az ob-ról
Tiszaújváros - A Tisza-parti klub versenyzői a duatlon országos bajnokságon szerepeltek. tovább »
Fotók: Az eredménytől is a föld felett jártak a debreceni fiatalok
Budapest, Debrecen - Remekül szerepeltek a debreceniek a Magyar Diáksport Szövetség szervezte Országos Döntő [...] tovább »
Alsóházi rangadón győzött a Balmazújváros
Balmazújváros - A kezdeti bizonytalanság után elkapták a fonalat, és magabiztos sikert aratta. tovább »
Szoros meccsen tudott nyerni az Újfalu
Berettyóújfalu - A Veszprém gárdáját látta vendégül a férfi futsal NB I. felsőági rájátszásának negyedik [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Versenyben maradnának
Miskolc - Az egyenlítésért harcolnak vasárnap a diósgyőriek élvonalbeli női kosárlabdázói. tovább »
ÓAM-Ózdi KC: Az alföldiekkel szemben bőven van törleszteni valónk
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B 24. fordulójában a Törökszentmiklós együttesét fogadja a ÓAM-Ózdi KC csapat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása