Frissítve:

Illegális bevándorlás – Kósa: Európa nem fogadhat be mindenkit

Budapest, 2015. szeptember 10., csütörtök (MTI) – Európának ki kell jelentenie, hogy nem tudunk mindenkit befogadni – fogalmazott Kósa Lajos (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

“Nem fog menni, hogy Közép-Ázsiából és Észak-Afrikából akárcsak a lakosság 10-21 százaléka ide fog költözni; ez 200 millió ember” – mondta, hozzátéve, a bevándorlók “folyamatosan jönnek, több mint ötmillió van minden pillanatban úton”, és nem fogy a tömeg utánpótlása.

Közölte, a problémát a gyökerénél kell kezelni, a többségükben nem háborús övezetekből érkező emberek helyben maradását támogató programokat finanszírozó alapokat létrehozva, valamint felszámolva az embercsempészbandákat.

Kósa Lajos kijelentette: szeretnék felhívni az Európai Unió figyelmét arra, hogy a jelenleg javasolt megoldás, “amint az a Juncker-féle beszédből kiderült, a semminek a semmije; most 160 ezer emberről beszélnek, több jött át csak a magyar határon”.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Újra járható az út Gesztely és Újharangod között
Gesztely, Újharangod - A rendőrség korábban lezárta a 37-es számú főutat, a Gesztelyi körforgalom és az [...] tovább »
Bírságot kapott a Főgáz ügyfélkezelési hiányosságok miatt
Budapest - A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ötmillió forint bírság megfizetésére [...] tovább »
Négy egyetem hallgatói vehetnek részt az MNB által meghirdetett pályázaton
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy egyetemmel - Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, [...] tovább »
„Ne presztízsből menjen a gyerek 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba!”
Miskolc - A szülőknek még új a megváltozott szakképzési rendszer. Főleg erről kérdezték a múlt héten kedden [...] tovább »
Ha havazik az Egyenlítő mentén
Kis ország vagyunk sztrádákkal, járdákkal, nehezen járható, úttalan utakkal. A hazai úthálózat, a maga több [...] tovább »
A fagy nemcsak kárt okozhat a mezőgazdaságban, a hidegnek jótékony hatása is lehet
Budapest - A hideg és a téli fagyok nemcsak kárt okozhatnak a mezőgazdaságban, jótékony hatásuk is lehet, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A főtábláig minden jól ment
Apagy, Nyírbátor - A nyírbátori Tölgyes Dorottya és az apagyi Hanustyák Fanni nemzetközi pingpongos mezőnyben indult. tovább »
Kék Cápák – A film pereg tovább
Nyíregyháza - A szívszorító megemlékezés után simán nyert, és a négyes döntőbe jutott a nyíregyházi [...] tovább »
Miklós Edit: a célok nem változtak
Budapest - A vasárnap súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit számára nem változtak a célok: továbbra is [...] tovább »
Klein Dávid és Suhajda Szilárd a déli oldalról akarja megmászni a Mount Everestet
Budapest - Klein Dávid és Suhajda Szilárd a déli oldalról akarja megmászni a világ legmagasabb hegycsúcsát [...] tovább »
Pjongcsang 2018 – Budapesten lesz a rövidpályás gyorskorcsolya első kvalifikációs vk-ja
Budapest - Budapest adhat otthon a 2018-as, pjongcsangi téli olimpia első kvalifikációs rövidpályás [...] tovább »
Alpesi vk – Garmisch-Partenkirchenben pótolják a wengeni lesiklást
München/Budapest - A németországi Garmisch-Partenkirchenben pótolják az alpesi sí világkupa Wengenben elmaradt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása