Frissítve:

Illegális bevándorlás – Jobbik: tegyék lehetővé önkéntesek szerepvállalását

Budapest, 2015. szeptember 21., hétfő (MTI) – A Jobbik arra kéri a kormányt: alakítsa ki a jogi keretrendszerét annak, hogy magyarok önkéntes alapon részt vegyenek a határ védelmében.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a határzár haladéktalan kiépítését és élő erős védelmét követelte a horvátországi szakaszon. Ezt azzal indokolta, hogy amit sikerült Röszkénél megoldani, az a szervezett bűnbandák tevékenysége miatt átkerült más országrészhez, így azt is meg kell védeni.

A jobbikos politikus szakképzett önkéntesek bevonását is szorgalmazta, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy – a rendőrök, katonák nagy számú átvezénylése miatt – védtelenül maradjanak más országrészek. Kifejtette: egyebek mellett olyanok toborzására készülnek, akik képzett, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező mérnökök, ápolók.

Több mint reálisnak nevezte azt a veszélyt, hogy 10 ezreket toloncolnak vissza Magyarországra. Mint mondta, pártja sem fogadni, sem integrálni, sem szavazati jogot adni nem kíván a bevándorlóknak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Hencze Tamás Kossuth-díjas festőművész
Budapest - Életének 80. évében elhunyt Hencze Tamás Kossuth-díjas festőművész - tájékoztatta a Széchenyi [...] tovább »
Szabálytalanságokat tárt fel a jegybank az FHB és az OTP nyereménybetéteinél
Budapest - A jegybank üzletszabályzatuk kiegészítésére kötelezte az FHB Kereskedelmi Bankot és az OTP Bankot, [...] tovább »
A magyar kultúra napja – A kultúra a mi hatalmas erőforrásunk
A Himnusz ­keletkezésének ­napját ünnepeljük január 22-én. Pankucsi Márta írása. tovább »
A magyar kultúra napja – A magyar himnusz születésnapján
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én Csekén ­fejezte be a Himnusz ­írását, [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 3/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 3. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
„Úristen, egy néger hulla van a lakásban!” – Éveken át feküdhetett a kisvárdai gyilkos múmiája a lakásban
Kisvárda - Az egyik kisvárdai társasház emeleti lakásában mumifikálódott holttest került elő, a Blikk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK: Kitl Miklós Dorogra igazolt
Miskolc - Átigazolási díj ellenében az NB II-ben szereplő Dorog csapatában folytatja a pályafutását Kitl Miklós. tovább »
MVLC: Amit akartak, azt hozták Szentesen
Miskolc - Idegenben játszott bajnoki mérkőzést szombaton a Pann­Ergy-MVLC OB I-es férfi-­pólócsapata. tovább »
Ezt nem lehet megunni
Nyíregyháza - Rendkívül pozitív, hogy a Fatum a kiélezett végjátékban a legjobbját nyújtotta. tovább »
DVTK Jegesmedvék: 2000 néző ünnepelte a kupagyőztes csapatot Miskolcon
Miskolc - A piros-fehérek igazolták a papírformát, a várakozásnak meg­felelően harcolták ki első sikerüket. tovább »
Australian Open – Babosék negyeddöntősök női párosban
Budapest/Melbourne - Bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 3/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 3. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása