Frissítve:

Illegális bevándorlás – Gyorsított eljárásban négy év börtönbüntetésre ítéltek egy embercsempészt

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) – Gyorsított eljárásban négy év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy román férfit, aki néhány héttel ezelőtt 12 külföldi állampolgárt fejenként 500 euró ellenében próbált Németországba csempészni – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

Ibolya Tibor közleményében az áll: a vád szerint a román állampolgárságú férfi ismeretlen társával megállapodott abban, hogy a nyolc szír és négy afgán állampolgárt fejenként 500 euró körüli összegért Ausztrián keresztül Németországba szállítja. Augusztus 2-án hajnalban vette fel a külföldieket, akiknél nem volt az államhatár átlépésére jogosító okmány, és elindult velük a magyar-osztrák határ irányába.

A gépkocsit azonban még a főváros IX. kerületében megállították a rendőrök, és előállították a 36 éves román férfit. A nyomozás eredményeként a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban – a két államhatár miatt – kétrendbeli, vagyoni haszonszerzés végett több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt bíróság elé állította.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint négy évre kiutasította Magyarország területéről.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős. A bíróság az ügyész indítványára fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Horvát külügyminiszter: Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását
Zágráb - Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési [...] tovább »
Orbán Viktor részvétét nyilvánította Pap Géza erdélyi püspök családjának
Budapest - Pap Géza erdélyi református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok [...] tovább »
Téveszmék: kinek szabad hűtlenkedni?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szakember szerint a férfi is vágyik több figyelemre, elismerésre, és a nő is [...] tovább »
Betáncoltak a középdöntőbe a miskolci Szinvavölgyisek
Budapest - A második elődöntővel folytatódott pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők [...] tovább »
Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
Budapest - Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ennek hatáskörébe tartozik a [...] tovább »
Szendrey Júliát bemutató kiállítást rendez az OSZK
Budapest - Szendrey Júlia (1828-1868), Petőfi Sándor felesége magánéletét és irodalmi munkásságát bemutató [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“A sok kapufa és az elpuskázott ziccerek megbosszulták magukat”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szombaton a megyei első osztály őszi utolsó fordulójában három mérkőzést játszottak le. tovább »
DEAC: akadozott a gépezet, egy ponttal kellett beérni
Debrecen - A debreceni gárda keményen harcolt, de a csapatjáték nem működött a megszokott olajozott módon. tovább »
Torna ob – Kardos Botond újabb három érmet nyert
Győr - Kardos Botond az egyéni összetett megnyerése után újabb három érmet szerzett a tornászok mesterfokú [...] tovább »
Úszó-vk – Hosszú 200 m vegyesen első Szingapúrban, összetettben második lett
Budapest, Szingapúr - Hosszú Katinka nyerte a 200 méter vegyes döntőjét szombaton az úszó világkupa-sorozat [...] tovább »
Debrecenben vívnak döntő fontosságú meccset az ifjak
Debrecen - Az U19-es bajnokság fináléjára készülnek a cívisvárosi tojáslabdások. tovább »
Szedték a lábukat az ifjak Nemesvámoson
Debrecen - Nemesvámoson folytatódott a Mezei Futó Magyar Liga sorozat nemrégiben. A Debreceni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása