Frissítve:

Illegális bevándorlás – Gyakorlattal készül a honvédség a várható feladatra

Budapest, 2015. szeptember 9., szerda (MTI) – A Magyar Honvédség a bevándorlási törvényjavaslat esetleges életbe lépésére készül egy szerdán kezdett gyakorlattal – mondta a vezérkari főnök az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a honvédség megkezdte a felkészülést és kitelepülést a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatra, ami a technikai eszközök nagyobb számú megjelenését jelenti az ország közútjain. Fokozott katonai jelenlét tapasztalható többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a két város melletti településeken – írták.

Benkő Tibor vezérezredes a Híradóban hangsúlyozta, hogy ha a törvénymódosítás – amelynek értelmében katonaság is kaphat határőrizeti feladatokat – életbe lép, csak felkészült katonákat lehet küldeni a határra.

“A mi dolgunk, hogy Magyarország védelmét biztosítsuk” – jelentette ki a vezérkari főnök.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Kiemelt turisztikai fejlesztési térség lett Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség
Budapest/Kisvárda/Nyíregyháza/Tokaj - A kormány kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította a 105 [...] tovább »
Tuzson Bence: folyamatban van az újabb nemzeti konzultáció előkészítése
Budapest - Folyamatban van az újabb nemzeti konzultáció előkészítése - mondta a kormányzati kommunikációért [...] tovább »
Csökkent a gázolaj ára
Budapest - Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Fűrészáruval csalt áfát a szabolcsi testvérpár
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi [...] tovább »
Milyen lakásra elég 15 millió?
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A használt lakások piaca továbbra is élénk, az áremelkedés pedig [...] tovább »
Megtalálja 10 másodperc alatt a hibát?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Csak néhány pillanatot adunk arra, hogy felfedezze a hibát. Elég lesz ennyi idő?  tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Izgalmas bronzcsata
Nyíregyháza - A remek bajnoki szereplés mellett a Nyíregyházi PLE sportlövői egy Európa-bajnoki kvótával is [...] tovább »
Világkupa-érmekért ugranak vízbe az uszonyosúszók
Debrecen - A hazai rendezésű, magyarországi fordulóval veszi kezdetét az uszonyosúszók idei Világkupa szezonja, [...] tovább »
Atlétikai Eb – Márton Anita országos csúcsot javítana Belgrádban
Budapest - A női súlylökésben címvédő Márton Anita szeretné megjavítani 19,33 méteres fedettpályás [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Női röplabda CEV Kupa – Nedeljkovic: ez a győzelem az egész magyar röplabdáé
Budapest/Béziers - Szasa Nedeljkovic vezetőedző úgy fogalmazott, az egész magyar röplabdáé az a győzelem, [...] tovább »
Éremhalmozás a Hajós Alfréd-kupán
Nyíregyháza - A debreceni viadal első fordulójában 35 dobogós helyezést szereztek a Nyíregyházi Sportcentrum úszói. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása