Frissítve:

Illegális bevándorlás – Giró-Szász: arra kérjük Németországot, hogy tisztázza a jogi helyzet

Budapest, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – A kormány arra kéri Németországot, hogy tisztázza a jogi helyzetet az illegális bevándorlók európai unión belüli utazásaival kapcsolatban, mert Magyarország betartja az EU-s szabályokat, Németország tanúsít megengedőbb magatartást – mondta kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn az MTI kérdésére.

hiba beküldése

Giró-Szász András elmondta: “az elmúlt napokban a magyarországi, azon belül is kiemelten a fővárosi pályaudvaroknál kialakult helyzetekben a magyar hatóságok mindenben az európai uniós, és a hazai jogszabályoknak megfelelően, azok pontos betartásával jártak el. Az európai uniós jogszabályok világosan kimondják egyrészt a schengeni határok egyértelmű védelmét másrészt, hogy egy uniós tagállam területéről harmadik országból származó emberek csak érvényes úti okmányokkal és a célország által kibocsájtott vízummal rendelkezve hagyhatják el az országot.

Ezek az egyértelmű uniós jogszabályok határozták meg az elmúlt napokban a magyar hatóságok fellépését, többek között a Keleti pályaudvarnál is.” “A problémát az okozta, hogy az elmúlt napokban Németország megengedőbb magatartást tanúsított a feltételezhetően Szíriából érkező illegális bevándorlókkal szemben. Az erről szóló híradások azok, amelyek az uniós jogszabályokkal szemben reményeket keltenek az illegális bevándorlók között és ez a nem tisztázott helyzet az, amely jelenleg sokszor átláthatatlan és nehezen kezelhető körülményeket hozott létre. Az átláthatatlan és visszás körülmények megszüntetése érdekében arra kérjük Németországot, hogy tisztázza a jogi helyzet” – tette hozzá a Miniszterelnökség államtitkára.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin
Budapest - Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin hétfő este - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. tovább »
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban
Budapest - Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat [...] tovább »
Tarolt a Youtube-on Majka
Miskolc, Ózd - Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, elkezdtek szállingózni a különböző év végi listák; a [...] tovább »
Szakértők: az európai állampolgárok akaratával fordulnak szembe a migrációs paktumot elfogadó vezetők
Budapest - Horváth József biztonságpolitikai szakértő és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szerint az ENSZ [...] tovább »
A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tart akciót a rendőrség
Budapest - A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tartanak akciót a rendőrök a héten - közölte a rendőrség [...] tovább »
Jozef Rohácot a szlovák legfelsőbb bíróság is életfogytiglani börtönre ítélte
Pozsony - Távollétében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Jozef Rohácot hétfőn a szlovák legfelsőbb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Tolvanen nagy kihívásra számít Norvégiában
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya nagy kihívásra számít a [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Az orosz válogatott az első elődöntős
Nancy - Elsőként az olimpiai bajnok orosz női kézilabda-válogatott biztosította helyét az elődöntőben a [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Sima veszprémi siker
Budapest, Veszprém - A Veszprém könnyedén, 14 góllal győzte le a vendég Dabas csapatát a férfi kézilabda NB [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Továbbra is százszázalékos a magyar válogatott
Szombathely - Továbbra is százszázalékos a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában: Märcz Tamás [...] tovább »
Európa-bajnok játékossal erősített a Sopron Basket
Sopron - Queralt Casas személyében Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes spanyol kosárlabdázóval [...] tovább »
Több mint 500 sportcipőt gyűjtöttek hátrányos helyzetű gyerekeknek
Budapest - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) "Egy cipőben járunk" társadalmi felelősségvállalási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása