Frissítve:

Illegális bevándorlás – Fidesz: nem táborokban gondolkodunk, hanem a probléma kezelésében

Budapest, 2015. augusztus 4., kedd (MTI) – A Fidesz nem menekülttáborokban gondolkodik, hanem az illegális bevándorlás problémájának megoldásában – mondta Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője, aki szerint ennek ellenére most szükség van ideiglenes befogadóállomások létrehozására, ám ezeket később be kell zárni.

hiba beküldése

A politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a bevándorlási hullám nő, az illegális határátlépők száma néhány napja átlépte a százezret, a friss adatok szerint az idén – az elmúlt éjfélig – 106 309-en érkeztek törvénytelenül Magyarországra, közülük 105 587-en Szerbia felől. Jelezte, alig több mint egy hónap alatt 40 ezren érkeztek illegálisan az országba, csaknem annyian, mint 2014-ben összesen.

A baranyai Martonfára és a Zala megyei Sormásra tervezett ideiglenes befogadóállomásokkal kapcsolatban Tuzson Bence úgy fogalmazott: nincs az országban olyan hely, ahol ideális lenne ezek kialakítása, ám most szükség van ilyen állomások létrehozására, de csak ideiglenes jelleggel, így amint csökken a bevándorlási hullám, ezeket be is kell zárni. Hozzátette, jelenleg is zajlanak az egyeztetések az érintett polgármesterekkel.

A baloldallal ellentétben a Fidesz nem táborokban, táborok fejlesztésében gondolkodik, hanem a probléma megoldásában, a magyarok megvédésében – fogalmazott a frakciószóvivő, aki szerint a magyar baloldal a mai napig nem ismerte fel az illegális bevándorlással szembeni hatékonyabb fellépés szükségességét, sőt Gyurcsány Ferenc DK-elnök még levelet is írt az ügyben az Európai Bizottságnak. Tuzson Bence azt mondta, a volt miniszterelnöknek választ kell adnia arra, hogy ezt miért tette, miért próbálja kiszolgáltatni Magyarországot.

A magyar-szerb határon épülő kerítés költségeit firtató kérdésre a szóvivő kifejtette: a migráció kezelésére a múlt héten elkülönített további 22,2 milliárd forintból a kerítésépítés mellett például a rendőrség felszerelésének bővítésére és gyermekvédelmi ellátásra is fordítanak pénzt. Ebből az összegből az ideiglenes biztonsági határzár építésére 3 milliárd 65 millió forint lett átcsoportosítva. Megerősítette: álláspontjuk szerint a műszaki határzár az egyetlen jó megoldás a probléma kezelésre.

Arra a felvetésre, hogy a magyar-szerb-román hármas határnál egyszerű lehet a kerítés kikerülése, a politikus úgy reagált: ha az illegális bevándorlás problémája máshol is jelentkezik, ott is meg fogják oldani.

A férfiak 40 évnyi munka utáni esetleges nyugdíjba vonulásának lehetőségét firtató kérdésre Tuzson Bence azt felelte: a férfiak megbecsülése részben az, hogy dolgozhatnak, és nem feltétlenül abban kell gondolkodni, hogy minél előbb nyugdíjba menjenek. A Fidesz jelenleg nem gondolkodik a szabályok megváltoztatásában – közölte.

Azzal kapcsolatban, hogy a Világgazdaság hétfői cikke szerint teljes, mintegy 20 milliárd forintos tavalyi profitját kifizette osztalékként anyavállalatának a kecskeméti Mercedes-gyárat működtető cég, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: a szóban forgó vállalat egy körülbelül egymilliárd eurós beruházást valósított meg Magyarországon, több mint négyezer ember dolgozik a gyárban, amelyet folyamatosan fejlesztenek. Megjegyezte, a vállalat leadózott pénzt visz ki külföldre.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy ló
Budapest - Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy elszabadult ló - közölte a Várgondnokság Közhasznú [...] tovább »
Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara
Miskolc - Az agrárpolitika változásának irányvonalairól és a vidékfejlesztés helyzetéről egyaránt szó esett [...] tovább »
Sokfelé ismét sűrű köd várható
Budapest - A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos [...] tovább »
Jogerősen négyről hat évre emelték a nyékládházi erőszaktevő börtönbüntetését
Miskolc, Nyékládháza - Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék a Miskolci Járásbíróság szexuális erőszak [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Közegészségügyi intézet: a halálozások tíz százalékáért a légszennyezettség felelős
Budapest - A halálozások mintegy tíz százalékáért a légszennyezettség felelős Magyarországon - közölte az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Távozott az Újpest FC ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter
Budapest - Távozott az Újpest FC labdarúgóklub ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter. tovább »
Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába választották
Budapest - A futó Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bizottságába választották. tovább »
Európai kézilabdakupák – Létszámcsökkentést terveznek a férfi BL-ben
Budapest - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) létszámcsökkentést tervez 2020-tól a férfi Bajnokok Ligájában. tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Orosz ellenfelek a magyar csapatoknak
Budapest/Miskolc - A címvédő Ferencváros a Szintez Kazany, a Miskolc pedig a szintén orosz Szpartak Volgográd [...] tovább »
Szabó Tamás: “A DVTK hazánk egyik meghatározó sportegyesülete lesz”
Miskolc - Szabó Tamás távozásáig közel négy éven keresztül 2014 januárjától irányította DVTK labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Cegléd
Budapest - A Cegléd nagy csatában győzte le a vendég Gyöngyös csapatát a férfi kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása