Frissítve:

Illegális bevándorlás – Fidesz: kérjen bocsánatot az osztrák kancellár!

Budapest, 2015. szeptember 12., szombat (MTI) – A Fidesz szombaton felszólította Werner Faymann osztrák kancellárt, hogy vonja vissza szombaton megjelent éles bírálatait és kérjen bocsánatot az országtól, valamint a kormányfőtől.

hiba beküldése

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti elnöke szerint Magyarország ismét egy előre megkomponált európai baloldali támadás áldozata, az illegális migránsok melletti kiállás ugyanis egyértelműen belpolitikai, szavazatszerző indokokkal történik.

Kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen schengeni ország, amely valamennyi menekültügyi kötelezettségét teljesíti, szemben Ausztriával, amely a schengeni szerződést felrúgva másodszor is “hermetikusan lezárta határát”. Németh Szilárd arra is figyelmeztetett, hogy az európai vezetők felelőtlen menekültbarát kijelentései a schengeni övezet szétesését eredményezhetik. Ezt vetíti előre, hogy egy bajor felmérés alapján a német közvélemény többsége már támogatná a határellenőrzés visszaállítását – tette hozzá. A fideszes politikus aláhúzta, a magyar baloldal menekültpolitikája szintén “tévúton van”, hiszen a nemzeti konzultáció eredményei alapján a magyar lakosság 85 százaléka egyetért az ország megvédésével az illegális migránsoktól. Németh Szilárd kérdésre válaszolva azt mondta, a keddi nap egy cezúra lesz az európai törvényes rend teljes visszaállítása és az országhatár megvédése szempontjából. Ekkor lépnek ugyanis hatályba azok a jogszabályok, amelyek révén a kormány kihirdetheti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, továbbá az embercsempészek számára is szigorodnak a büntetési tételek.

Hangsúlyozta, az új szabályok az illegális migránsoknak azt üzenik, hogy az országot nem lehet lerohanni a zöldhatáron, majd dokumentumok és regisztráció nélkül “üvöltözve, szemetet hátra hagyva, verekedve” átvonulni rajta. “Ha menekült valaki, akkor ahhoz nincs joga, hogy megválassza, ha neki nem tetszik Magyarország, akkor tovább megy Ausztriába, ha az se akkor tovább Németországba” – mondta, egyúttal megjegyezte, Magyarország továbbra is fogad minden igazolhatóan menekült személyt. A kormánypárti képviselő szintén kérdésre válaszolva pofátlanságnak nevezte a Demokratikus Koalíció (DK) azon napközben bejelentett javaslatát, hogy a menekülteket befogadóknak ne kelljen idegenforgalmi adót fizetniük. “Idejön ez a Gyurcsány Ferenc nevű ember, aki miniszterelnöksége alatt tönkretette az egész országot (…) és elkezd nyávogni négyezer vagy ötezer forinton” – fogalmazott a DK elnökéről, aki korábban saját otthonába fogadott be menekülteket. .

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása