Frissítve:

Illegális bevándorlás – Fidesz: a baloldal még mindig a bevándorlók befogadását követeli

Budapest, 2015. szeptember 23., szerda (MTI) – A Fidesz véleménye szerint “Brüsszel fizetett bábja”, a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc és a magyar baloldal még mindig a bevándorlók befogadását, elosztását követeli, nem törődve azzal, hogy “ezekkel a felelőtlen nyilatkozatokkal újabb milliókat vonzanak Magyarország és Európa felé”.

hiba beküldése

A kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írja, hogy ezzel szemben Orbán Viktor a magyar emberek elsöprő többségének akaratával és a magyar Országgyűlés döntésével megegyezően olyan javaslatokat vitt Brüsszelbe, amelyek “egyértelműen jelzik az Európai Unió vezetőinek”, hogy a kontinens jövője és az európai polgárok védelme érdekében Európának szigorítani kell a bevándorláspolitikáján. A “mindenkit beengedünk” politika helyett, a határok védelmére, a népvándorlás és az illegális bevándorlók megállítására, a menekülttáborok unión kívül tartására kell helyezni a hangsúlyt – szögezik le.

A Fidesz közleményével a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért nyilatkozataira reagált. Gréczy Zsolt a DK szóvivője sajtótájékoztatóján arra kérte Orbán Viktort, hogy az Európai Tanács szerdai, rendkívüli ülésén ne nyissa ki újra a menekültek elosztásáról szóló vitát, de támogassa az uniós határok védelméről szóló finanszírozási javaslatot.

Tordai Bence, a PM szóvivője pedig azt mondta az MTI-nek, pártjuk azt várja a kormánytól, hogy gondoskodjon az ide érkező menekültek emberséges ellátásáról és kezdjen hozzá a menedéket kapók beilleszkedését segítő programok kidolgozásához.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását
Brüsszel/Budapest - A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP [...] tovább »
Origo: a Fidesz önként felfüggeszti átmenetileg a részvételét az EPP munkájában
Budapest - Az Origo információi szerint nem zárják ki a Fideszt és nem is függesztik fel a néppárti tagságát. [...] tovább »
AM: a kormány törekszik a minőségi sörök piacának élénkítésére
Budapest - A sörágazat dinamikus fejlődésének fenntartása mellett a kormány törekszik a minőségi sörök [...] tovább »
Bombák kiemelése – Mávinform: 10 és 16 óra között várhatók vasúti korlátozások
Budapest - Szombaton 10 és 16 óra között várhatók vasúti korlátozások a Duna budafoki szakaszán talált [...] tovább »
Kerti munka akad bőven
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ma már hivatalosan is beköszöntött a tavasz, a tennivalóival együtt. tovább »
Előzetes kényszergyógykezelésre ítéltek egy csecsemőjét kádba fojtó anyát
Budapest - Előzetes kényszergyógykezelést rendelt el a bíróság egy csecsemőjét kádba fojtó anyával szemben - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda ob I – Az OSC legyőzte a címvédő Ferencvárost
Budapest - Az OSC nyerte a százszázalékos csapatok csatáját a férfi vízilabda ob I középszakaszának negyedik [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egy győzelemre a döntőtől a Csíkszereda
Budapest - A Csíkszereda egy sikerre került a finálétól a jégkorong Erste Ligában, miután az elődöntő szerdai [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Jászberényi és soproni siker
Budapest - A Jászberény és a Sopron is hazai pályán nyert a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján. tovább »
Őrült meccsen győzött a DEAC idegenben
Debrecen - Zalaegerszegen megszerezte második idegenbeli győzelmét a DEAC kosárlabdacsapata az NBI A-csoportjának [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Magabiztos szolnoki siker az Eger otthonában
Budapest - A Szolnok magabiztos, 10-6-os győzelmet aratott az Eger otthonában a férfi vízilabda ob I [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – A Körmend 32 ponttal nyerte a rangadót
Budapest - A címvédő és listavezető Szolnok 32 ponttal kikapott a második helyen álló Körmend vendégeként a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása