Frissítve:

Illegális bevándorlás – Európai Zöldek: ami Budapesten történik, a magyar kormány és EU szégyene

Illegális bevándorlás - Rebecca Harms a Keleti pályaudvaron Illegális bevándorlás - Rebecca Harms a Keleti pályaudvaron - © MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – A Budapesten kialakult menekülthelyzet a magyar kormány szégyene, de az Európai Unióé is egyben – jelentette ki az Európai Parlament Zöldek frakciójának társelnöke pénteken Budapesten, a Keleti pályaudvar főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

A német Rebecca Harms szerint ebben a helyzetben véget kell vetni annak, hogy Orbán Viktor belpolitikai, illetve az Európai Unióban folytatott játszma részeként használja fel a menekülteket.

Most a legfontosabb feladat, hogy a Magyarországra érkező fáradt, sokszor beteg emberek megfelelő ellátást kapjanak, illetve a felelősen gondolkodóknak egyet kell érteniük abban, hogy ezeknek az embereknek minél előbb el kell hagyniuk Magyarországot – tette hozzá a politikus.
Mint elmondta: sok nyomorúságos menekülthelyzetet tapasztalt már Európában, de arra amit Budapesten, vagyis egy európai főváros közepén látott, arra nem talál szavakat.

Mindennek alapján az a véleménye, hogy Orbán Viktor új fejezetet nyitott az európai értékek elleni harcában – fogalmazott.
Ebben a helyzetben, az európai parlamenti Zöldek frakciójának politikusaként meggyőződése, hogy gyökeresen újra kell gondolni az EU menekültstratégiáját – hangsúlyozta a politikus.

A továbbiakban hiányolta a nemzetközi segélyszervezetek és az ENSZ segítségét is, miközben úgy vélekedett, hogy a menekülteket segítő magyar önkéntesek, civil szervezetek csodálatos munkát végeznek és megmutatják Európának Magyarország másik arcát.

Végül hangsúlyozta: támogatja annak a kezdeményezésnek a megvalósítását, amelynek keretében az Európa-szerte szerveződő civilek konvojban szállítanák Bécsbe a Magyarországon rekedt menekülteket.

Terry Reintke, a frakció képviselője úgy vélekedett, hogy a Keleti pályaudvarnál történtek a dublini rendszer, vagyis az európai menekültügyi rendszer csődjét szimbolizálják. Felszóltotta Orbán Viktor kormányfőt, személyesen győződjön meg arról, hogy hova vezetett a politikája. Annál is inkább, mert szerinte ha Orbán Viktor kereszténynek gondolja magát, akkor segítenie kell.

Jávor Benedek (PM), a frakció magyar képviselője azt mondta, hogy a kormány a helyzet kezelése helyett humanitárius válságot idézett elő és a megoldás keresése helyett folyamatosan hergelte a társadalmat és szabotálta az európai erőfeszítéseket.

Végül felhívta a figyelmet arra: fennáll a veszélye annak, hogy a pénteki magyar-román válogatott mérkőzést követően a futbalultrák a menekültekre támadnak. Ha ezt nem tudják megakadályozni a magyar hatóságok, az a magyar kormány súlyos felelőssége – mondta Jávor Benedek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitja új évadát a Thália Színház
Budapest - Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó [...] tovább »
Tizenöt bemutatóval készül új évadjára a miskolci teátrum
Miskolc - Tizenöt új produkciót állít színre a szeptemberben kezdődő, 194. évadjában az ország legrégebbi [...] tovább »
Megkezdte évadját a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - Franciaországban is turnézik a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2017-2018-as szezonban - mondta Szászné [...] tovább »
CineFest – A világ legrosszabb és legkegyetlenebb anyukája
Miskolc - Hamarosan kezdődik a miskolci filmfesztivál. Idén először orosz mű is versenyez. tovább »
Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz Ilinyben
Salgótarján - Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz kedden a Nógrád megyei Iliny községben, a buszon senki nem [...] tovább »
Videó: Így rabolt Ambrus Attila – Itt A Viszkis első előzetese!
Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A cél: térjenek vissza a nézők a focihoz Ózdon
Ózd - Jól rajtolt a megyei I. osztályban az Ózdi FC, két meccsből kettőt megnyert. tovább »
MLSZ – Pintér Attilát 100 ezer forintra büntették
Budapest/Debrecen/Miskolc - Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét 100 ezer forintra büntette a Magyar [...] tovább »
Videó: Egy héten belül kétszer csinált bohócot az ellenfél kapusából a DVTK csatára
Miskolc - Nagy hete van a Diósgyőrben játszó Makrai Gábornak, pontosabban a kapusoknak nincs, akik ellene lépnek [...] tovább »
Rendhagyó ob-t rendeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak
Budapest - Különleges országos bajnokság veszi kezdetét szerdán a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára, a [...] tovább »
Hanga Ádám három évre szerződött a Barcelonához
Budapest - Három évre a Barcelonához szerződött a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria [...] tovább »
Birkózó-vb – Nem maradt magyar versenyben
Párizs - Mind a négy magyar kiesett a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása