Frissítve:

Illegális bevándorlás – Embercsempészeket vettek őrizetbe Szlovákiában

Prága/Pozsony, 2015. augusztus 30., vasárnap (MTI) – Menekülteket Magyarországról Szlovákián át Csehországba szállítani próbáló embercsempészeket vett őrizetbe a hét végén a szlovák rendőrség – közölték szlovák internetes hírportálok vasárnap.

hiba beküldése

Lubomír Ábel, a szlovák országos rendőrfőkapitány helyettese úgy véli, nem kizárt, hogy a hetvenegy ember halálával járó ausztriai tragédia után az embercsempészek Szlovákián keresztül próbálják a célországokba továbbvinni a menekülteket.

“Az is elképzelhető, hogy az embercsempészek a Szlovákián keresztüli tranzit mellett döntöttek, nehogy Ausztriában fogják meg őket” – mondta Ábel a Deník N napilap hírportáljának.

A Novy Cas napilap weboldala szerint a szlovák rendőrök az észak-szlovákiai Zsolna mellett egy csempésznőt vettek őrizetbe, aki huszonkilenc szíriai állampolgárt próbált iratok nélkül Csehországba juttatni. A Fiat Ducato gépkocsinak a rendőrség szerint magyar rendszáma volt és egy magyar állampolgárságú nő vezette. Más hírforrások arról számoltak be, hogy a gépkocsinak lengyel rendszáma volt.

A bulvárnapilap úgy értesült, hogy a magyar nő a menekültekkel Kiszucán (Kysuce) keresztül szeretett volna eljutni Csehországba, majd onnan Németországba. Zsolnánál azonban eltévesztette az utat és Karasznyán (Krasnany) faluban egy helyi lakos értesítette a rendőrséget a gyanús gépkocsiról. A lap szerint a migránsok azt mondták a rendőröknek, hogy a szállításért pénzt fizettek.

A Sme.sk hírportál azt jelentette, hogy a szlovák rendőrség szombaton este a dél-szlovákiai Érsekújvár közelében egy gyanús magyar rendszámú Mercedes Sprinter gépkocsit állított meg. Két magyar állampolgár az autóban huszonkilenc szíriai és egy líbiai állampolgárt szállított szintén iratok nélkül. Az utasok között kilenc gyermek volt.

Vasárnap Párkányban is feltartóztatott a szlovák rendőrség egy gépkocsit. Részletek azonban az esti órákban még nem voltak ismeretesek.
Az embercsempészek ellen a szlovák hatóságok várhatóan büntetőeljárást indítanak, míg az őrizetbe vett migránsokat visszaküldik Magyarországra.

– Kokes János, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Borzalom! Az éhes cápák medencéjébe esett a nő, felvette a kamera!
Kína - Talán mégsem olyan jó ötlet hatalmas cápákat tartani a bevásárlóközpont akváriumában. Az eset a [...] tovább »
Videó: Galambszex, temetés és tériszony – Íme 10 Rettenetes első randi, ami után a tied csak jobb lehet!
Ugye te sem sokszor hallottad, hogy valaki azt mondja: "Alig várom, hogy egy újabb első randira mehessek!"? Persze, [...] tovább »
Nőtt a kercsi iskolai ámokfutás halottjainak száma
Moszkva - Húszra nőtt a kercsi iskolai ámokfutás halálos áldozatainak száma - közölte Gyiljaver Melzagijev, a [...] tovább »
Hasogdzsi-ügy – A The Washington Post megjelentette az eltűnt újságíró utolsó cikkét
Washington - A The Washington Post című amerikai lap csütörtöki számában közreadta Dzsamál Hasogdzsi utolsó [...] tovább »
EU-csúcs – Uniós források: a brit kormányfő nyitott az átmeneti időszak meghosszabbítására
Brüsszel - Theresa May brit kormányfő nyitottnak mutatkozott az országa uniós kilépését követő, eredetileg [...] tovább »
EU-csúcs – Tajani: Theresa May nem tett jelentős új javaslatot
Brüsszel - Theresa May brit miniszterelnök nem tett jelentős új javaslatot, nem határozott meg semmilyen lényegi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Makrai Gábor súlyos sérülése
Miskolc - Makrai Gábor, a Diósgyőri VTK labdarúgója súlyos sérülést szenvedett a múlt héten pénteken [...] tovább »
A világ egyik legjobb edzője oktatta Budapesten a tradicionális muay thai technikákat
Budapest - A világ egyik legjobb edzőjének tartott Suthat Muangman oktatta csütörtökön Budapesten a [...] tovább »
Tokió 2020 – Letesztelték a helyszínt a kajak-kenusok
Budapest - Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, nagyon hasznos volt, hogy [...] tovább »
U21-es Eb-selejtező – Súlyosan megsérült a Puskás Akadémia játékosa
Felcsút - Spandler Csabának eltört a szárkapocscsontja az U21-es labdarúgó-válogatott utolsó, keddi [...] tovább »
A győriek elleni hazai meccsre készül az Újváros
Balmazújváros - A Mezőkövesd ellen játszott a hétvégén edzőmérkőzést (1–3) az NB II-es Balmaz Kamilla [...] tovább »
Bajnokok Ligája – Vegyész RC: nincs bravúr
Kazincbarcika - Bajnokok Ligája-visszavágót játszott szerdán este Görögországban a VRCK férfi-röplabdacsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása