Frissítve:

Illegális bevándorlás – Brit-francia parancsnokságot állítanak fel Calais-ban

London, 2015. augusztus 20., csütörtök (MTI) – Közös parancsnokságot állítanak fel a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán, Calais-nál a brit és a francia hatóságok az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépés érdekében.

hiba beküldése

A brit-francia rendőr- és határőrségi parancsnokság létrehozásáról szóló intézkedés csütörtöki londoni tájékoztatás szerint része annak az megállapodásnak, amelyet a nap folyamán ír alá Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter Calais-ban.

A közös központnak egy francia és egy brit parancsnoka lesz, legfontosabb feladataként pedig azt írják elő, hogy lecsapjanak az embercsempész bandákra, amelyek Észak-Franciaországba, onnan pedig a Csatornán át Nagy-Britanniába viszik az embereket. Az út utolsó szakaszán ezek a bűnszövetkezetek akár háromezer fontot is elkérhetnek az átkelésért, és megfélemlítik nemcsak a menekülteket, hanem a helyieket is: egy Calais-hoz közeli település polgármesterét például fegyverrel fenyegették – jelentette korábban a BBC.

A csütörtöki megállapodás a Csatorna-alagút bejáratának és magának az alagútnak a fokozottabb védelméről is rendelkezik: még több kerítést építenek – brit részről eddig hétmillió fontot fordítottak erre -, további kamerákat, reflektorokat szerelnek fel, és infrakerítés is működni fog. Az alagutat üzemeltető Eurotunnel vállalta, hogy még több őrt alkalmaz.

A Calais-nál táborozó mintegy 3-5 ezer menekült közül éjjelente mintegy 100-200 próbál meg bejutni a létesítmény területére, hogy aztán vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átkeljen Nagy-Britanniába. Nyár elején ez a szám még elérte a kétezret.

Szerdán kiszivárgott információk szerint a két ország humanitárius erőfeszítéseinek fokozásáról is megállapodott. Ezek szerint még több segélyt küldenek Afrika és a Közel-Kelet egyes országaiba, így akarják elejét venni annak, hogy még többen útra keljenek Európa felé. Vállalják azt is, hogy segélyszervezetekkel és a helyi hatóságokkal együttműködve javítanak a Calais-nál összegyűlt menekültek ellátásán.

– Pietsch Judit, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Gengszterfilmbe illő jelenetetet vett fel a kamera – Lelőtte támadóit egy moldovai autószerviz vezetője
Moldova - Egy támadót agyonlőtt, további hármat megsebesített egy autószerelő-műhely és alkatrészbolt [...] tovább »
Videó: Amitől minden férfi felszisszen – Ennek a pasinak meg se kottyan, ha téglával ütik a heréjét
Kína - Bemutatjuk a vastökű harcművészt! Vej Dzsaobin fel se veszi, ha támadás során valaki alaposan tökön [...] tovább »
Krími válság – a félsziget bérbeadása lehet a megoldás?
Ukrajna - A Krímnek Oroszország számára történő 50-100 évre szóló bérbeadásában látja az ukrán-orosz [...] tovább »
Folytatódik A kék bolygó című világhírű sorozat David Attenborough-val
London - Folytatódik A kék bolygó című világhírű ismeretterjesztő sorozat David Attenborough-val: az új évad [...] tovább »
Videó: A mexikói politikusnő egy szexjátékot használva fiataloknak mutatta meg, hogyan húzzanak fel egy óvszert szájjal (18+)
Mexikó - Nem aratott teljes sikert a mutatvány: a mexikói emberek fel vannak háborodva, hogy ilyesmit mutogat az 52 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Felsőzsolcán bálozott a Miskolc Steelers
Felsőzsolca, Miskolc - Szombaton a felsőzsolcai Pokol Csárdában tartotta szoká­sos bálját a Miskolc Steelers [...] tovább »
Gyermek teniszverseny az egyetemi sátorban
Miskolc - Második alkalommal rendezték meg február 18-án a farsangi gyermek teniszversenyt, II. Farsang Kupa 2017 [...] tovább »
Még tartja magát a Balaton jege
Siófok - A folyamatos enyhülés miatt egyre puhul, kásásodik és gyertyásodik a Balaton jege, de hétfőn a Siófok [...] tovább »
Bundesliga – Gulácsi a forduló válogatottjában a Kickernél
Budapest/Berlin - Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgója bekerült az elmúlt forduló válogatottjába a Kicker [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Vekic az első nyolcaddöntős
Budapest - A horvát Donna Vekic jutott be elsőként a nyolcaddöntőbe hétfőn a 250 ezer dollár (72,7 millió [...] tovább »
Támadásban több kell
Debrecen - Jovanovic úgy véli, nem rossz eredmény a döntetlen, de a jövőben gólveszélyesebben kell játszaniuk. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása