Frissítve:

Illegális bevándorlás – Balog Zoltán: aki valóban segíteni akar, a segélyszervezeteken keresztül segítsen

A Karitatív Tanács kibővített ülése A Karitatív Tanács kibővített ülése - © MTI Fotó: Kovács Attila
Budapest, 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – Aki valóban segíteni akar a menekülteken, az a segélyszervezeteken keresztül segítsen, amelyeknek évtizedes tapasztalatuk van, ismerik a rendelkezéseket és együtt tudnak működni a hatóságokkal – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Karitatív Tanács tagjaival folytatott megbeszélés utáni sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

hiba beküldése

Balog Zoltán kiemelte: a megbeszélésen két dolgot kért a tanács tagjaitól: segítség a menekülteket eljutni a befogadó állomásokra és koordinálják a segíteni akarók munkáját. Hozzátette: Magyarország minden az Európai Unió és a magyar törvények által előírt segítséget megad a menekülteknek, migránsoknak, csak éppen a menekültek nem jutnak el azokra a helyekre, ahol ezt megkapnák, részben a “tájékoztatás zavarossága, manipuláltsága miatt, részben azért, mert nincs meg a kellő tájékoztatás”.

A miniszter szólt arról is, hogy a Karitatív Tanácsot két hónappal ezelőtt hívta össze először Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár először, hogy egyeztessenek a menekültek segítéséről, azóta pedig folyamatos, napi szintű a kapcsolat a kormány és a karitatív szervezetek között.

Hozzátette: a magyar államnak kötelessége az ország határaink a megvédése, és Magyarország belső stabilitásának fenntartása, de hogy ez a munka “ne csak rendészeti feladat legyen”, hanem ezen belül humanitárius feladatokat is tudjon végezni, ebben nagyon nagy segítséget nyújtanak Karitatív Tanács segélyszervezetei.

Soltész Miklós elmondta: évek óta dolgoznak közösen a karitatív szervezetekkel. “Sok katasztrófában segítettünk együtt, de ez a mostani munka nem hasonlítható egyetlen korábbihoz sem. Ha az eddigi munkákat rövidtávfutáshoz hasonlítjuk, úgy ez a mostan nem is csak maratoni futás, hanem szupermaraton” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez rendkívüli kitartást igényel a segélyszervezetek részéről. Az államtitkár ezután arra kérte a segélyszervezetek vezetőit, hogy egyenként számoljanak be sokszor nem annyira látványos, de nagyon fontos és szervezett munkájukról és terveikről.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány elnöke ismertette, hogy a szeretetszolgálat elsősorban menekült családok átmeneti elhelyezésével és egészségügyi ellátásával foglalkozik, és a jövőben is ezt fogja tenni. Ezt európai uniós, állami, illetve saját forrásból finanszírozza. Egy menekült ellátására naponta 2500 forintot tudnak fordítani. Tervezik egy egészségügyi konténert felállítását, hogy a hideg idő beálltával ne az utcákon, tereken kelljen végezniük az egészségügyi ellátást.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, hogy a katolikus egyház segélyszervezete három befogadó állomáson, a fóti gyermekotthonban, a nagyfai és a kiskunhalasi befogadó táborokban van jelen. Elsősorban a családoknak és gyermekeknek segítenek adományokkal, illetve lelki gondozással.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arról számolt be, hogy a “sokrétű feladat minden részében jelen vannak” munkatársaik. Hozzátette: munkájuk leglátványosabb része az utcai segítségnyújtás. Két hónapja nyújtanak orvosi segítséget a budapesti Keleti pályaudvarnál, Szegeden és Győrben. Emellett a befogadó állomásokon is segítenek adományokkal, illetve krízisszállást is fenntartanak.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója ismertette: szervezetük 2014 decembere óta Szeged környékén az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködve kifejezetten gyermekeknek és családoknak nyújt pszichoszociális támogatást. Szólt arról is, hogy júniustól a röszkei táborban is ugyanezt teszik. A Nemzetközi Vöröskereszt Föderáció anyagi támogatásával napi 24 órában közel 200 önkéntesük dolgozik Röszkén. Hozzátette, hogy ez a tevékenység nem látványos, hiszen a rendőri intézkedés helyszínén segítenek, de fontos.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke elmondta: két hónapja végeznek széles körű munkát a debreceni befogadó állomáson. Orvosi segítséget nyújtanak, nőgyógyászuk és gyermekorvosuk állandóan ügyel és rendszeresen segít az ott lévőkön, valamint lelki segítségnyújtást is végeznek. Emellett segítenek az utcákon és a Keleti pályaudvarnál is. “Tolmácsok segítségével, szeretettel és alázattal igyekszünk ezek felé az emberek felé fordulni” – fogalmazott.

A jövőben a déli határra visznek egy mobil, bárhová telepíthető orvosi állomást orvossal, ápolóval.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója arról számolt be, hogy mivel a rendkívüli helyzet rendkívüli lépéseket igényel, ezért a nemzetközi szövetségükhöz fordultak támogatásért. Ezt a segítséget megkapva “erősíteni tudják” eddigi munkájukat. “Eddig két befogadó állomáson dolgoztunk, a jövőben három-négy állomáson fogunk segíteni. Emellett a jövőben a tranzitzónákban szeretnék segíteni az “információs munkát”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A darazsakat utálják, a méheket szeretik az emberek, bár egyformán hasznosak
London - Noha egyformán hasznosak, a darazsakat utálja, a méheket szereti az emberek többsége - állapította [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Origo: évek óta azon dolgoznak, hogy Brüsszel átvegye a határőrizetet
Budapest - Évek óta dolgoznak azon, hogy Brüsszel hogyan tudná átvenni a határőrizet jogát - írta az Origo [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Cseh lap a Sargentini-jelentésről, belga lap a magyar kormányról
Prága - Magyarország és az Európai Unió vitájában Csehországnak a saját érdekében ki kell állnia [...] tovább »
Elindult az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő Babales program
Budapest - Magyarországon elsőként indította el az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő [...] tovább »
Kövér: ismét el akarják vonni a jogot, hogy megvédjük határainkat
Budapest - Magyarország újra egy olyan korszak küszöbén áll, amikor ismét jogfeladásokra akarják bírni - [...] tovább »
Összehangolt természetvédelmi munka a Túr folyó magyarországi és romániai szakasza mentén
Hortobágy - A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) és a szatmárnémeti központú Erdélyi Kárpát Egyesület a Túr [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A pályán gyilkoltak meg egy fiatal spanyol golfozónőt
USA - Hétfőn egy iowai golfpályán holtan találták Celia Barquín Arozamena spanyol golfozót. A 22 éves [...] tovább »
Hanga nem épül fel a Barcelona első tétmeccseire
Budapest - A magyar kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, Hanga Ádám rehabilitációja júniusi térdműtétje [...] tovább »
Győztek a Gladiátorok a keleti rangadón
Debrecen - A Debrecen Gladiators juniorjai idegenben 19-12-re verték a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers csapatát [...] tovább »
Együtt tornáztak, együtt kerekeztek
Nyíracsád - Kerékpártúrával egybekötött sportnapot szerveztek a nyírségi település Akácliget Óvodájában. tovább »
Ismét Üveghuta-kupa kerékpáros hegyiverseny
Miskolc - Az Üveghuta-kupát szeptember 30-án, 10 órától tizenötödször rendezi a Kis-Galya Közhasznú [...] tovább »
Boros Gergely váltja Doma Gergőt a kajak-kenu szövetség szakmai igazgatói posztján
Budapest - Október elsejétől a világbajnok kajakos, Boros Gergely váltja Doma Gergőt a Magyar Kajak-Kenu [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása