Frissítve:

Illegális bevándorlás – Az eső és a sár nehezíti a migránsok útját Szerbia felé

Belgrád, 2015. szeptember 10., csütörtök (MTI) – Az eső és a sár nehezíti a migránsok útját Görögországban és Macedóniában, csütörtökre virradóra ugyanis a lehűlés mellett erős esőzések érték el a térséget.

hiba beküldése

A görög-macedón határ mellett fekvő Idomeniben csütörtökön mintegy hétezren vártak arra, hogy elindulhassanak, és átkeljenek a határon – írta a görög és macedón sajtó. A főként a Közel-Keletről érkező migránsok szemeteszsákokból készítettek maguknak esőkabátot, valamint pokrócokkal, pulóverekkel igyekeznek védeni magukat az esőtől, ruházatuk és lábbelijük azonban nem a hideg, őszies időjárás átvészelésére készült. A beszámolók szerint a kisgyerekes családok a gyerekeket a magasba emelve indultak meg a határ felé, hogy a rendőrség minél hamarabb átengedje őket. Mivel csak kisebb csoportokban engedték be őket Macedóniába, sokan tüzet gyújtottak, hogy legalább a várakozás közben melegedjenek.

A macedóniai time.mk portál beszámolója szerint szerdán és csütörtökön csaknem megduplázódott a migránsok száma. Az újságíróknak azt mondták, nem akarnak az országban maradni, minél hamarabb folytatni akarják az útjukat Nyugat-Európa felé.

A macedóniai Gyevgyeliján – az ott tevékenykedő önkéntesek becslése szerint – szerdán hatezren haladtak át, és indultak tovább észak, vagyis Szerbia felé.

A helyzetet nehezíti, hogy a macedón vasúttársaság dolgozói sztrájkba léptek, így a vonatközlekedés is akadozik, csak a migránsokat szállító járatok indulnak el. A gyalog, autóbuszokkal és vonatokkal útra kelőket azonban a határ másik oldalán, Szerbiában sem várják jobb körülmények.

Presevóban is zuhog az eső, emellett viszont reggel óta nincs áram és víz, ezért a befogadóközpontban sem tudják őket nyilvántartásba venni. Azokat, akik dokumentumok nélkül indulnak el a magyar határ felé, a rendőrök visszafordítják.

Sokan nem akarnak nyilatkozni az újságíróknak, mert félnek attól, hogy felismerhetők lesznek, ám akik mégis megszólalnak, a legtöbbször azt mondják: semmi nem állíthatja meg őket, mindenképpen Nyugat-Európába akarnak jutni. Az út viszontagságaitól megtörten viszont volt olyan is, aki újságírói érdeklődésre azt mondta: inkább visszafordulna.

A már a Balkánon levőkön felül Leszboszon és más görög szigeteken tízezres nagyságrendben tartózkodnak migránsok, akik arra várnak, hogy kompokkal átszállítsák őket a szárazföldre, és folytathassák útjukat. Rájuk még további ezer kilométer vár, mire elérik a schengeni övezet határát.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: “Akarod látni, hogy meg***nak? Akkor iratkozz fel!” – Ez ám marketing: szexvideót tölt fel magáról, ha egymillió követője lesz Youtube-on (18+)
Mi mindent meg nem tesz az ember a követőkért... Ez a népszerű vlogger, Lena Nersesian például azt állítja, [...] tovább »
Brexit – Brit legfelsőbb bíróság: parlamenti jóváhagyás kell az 50. cikkely aktiválásához
London - A brit legfelsőbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a kormánynak a brit parlament előzetes [...] tovább »
Cápainvázióra figyelmeztetnek Észak-Izraelben
Jeruzsálem - Mintegy százötven cápa lepte el Hadera városnál az észak-izraeli tengerpartot - jelentette a [...] tovább »
Videó: 4 lábbal és 2 pénisszel született egy baba
India - Szombaton egy fiatal indiai anya adott életet kisfiának, ám a baba négy lábbal és két nemiszervvel jött [...] tovább »
Fotók: 16 ismert ember a világhírnév előtt
A következő személyek jelentős szerepet töltöttek, vagy éppen töltenek be a hétköznapokban, de most egy [...] tovább »
Szijjártó: Magyarország 6,5 milliárd dollárt veszített az Oroszország elleni szankciók miatt
Moszkva - A magyar gazdaság 6,5 milliárd dollárnyi kárt szenvedett el az Oroszország ellen bevezetett gazdasági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Heves este volt: nem remegtek meg a csengeri lábak
Csenger - A Csenger NB II-es futsalcsapata azért törte magát, hogy emlékezetessé tegye idei első hazai [...] tovább »
DEAC: ez az, amit nem lehet megunni
Debrecen - Az egykori tejes, tejfölös reklám slágere kezdődött ezzel a szöveggel (és az ismert dallammal), ám [...] tovább »
Botlott a Túristvándi
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A szokatlanul hideg tél ellenére megkezdődtek a küzdelmek a fehérgyarmati körzeti [...] tovább »
Cigánd: eldőlhet három játékos sorsa
Cigánd - Kedden 15 órától újabb felkészülési találkozót játszik a Cigánd SE NB II-es labdarúgócsapata, a [...] tovább »
Román első ligás ellenfele lesz a Gyarmatnak
Fehérgyarmat - A Fehérgyarmat NB II-es férfi kézilabdacsapata javában gyűri az ipart, magyarán annak rendje és [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása