Frissítve:

Illegális bevándorlás – A kormány támogatja a nemzeti konzultációt

Budapest, 2015. február 11. Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országház előtt a kormányülés ideje alatt 2015. február 11-én. A kormány támogatja a Fidesz-frakció nemzeti konzultációra vonatkozó kezdeményezését a gazdasági bevándorlással kapcsolatban. Budapest, 2015. február 11. Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országház előtt a kormányülés ideje alatt 2015. február 11-én. A kormány támogatja a Fidesz-frakció nemzeti konzultációra vonatkozó kezdeményezését a gazdasági bevándorlással kapcsolatban. - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. február 11., szerda (MTI) – A kormány támogatja a Fidesz-frakció nemzeti konzultációra vonatkozó kezdeményezését a gazdasági bevándorlással kapcsolatban – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán, a kormányülés ideje alatt Budapesten.

hiba beküldése

Tájékoztatása szerint a konkrét kérdéseket Rogán Antal frakcióvezető felvetései mentén fogalmazzák meg.

A kormányszóvivő “mellbevágóan magasnak” nevezte az illegális bevándorlás idei számait. Kifejtette, hogy az elmúlt év végére 42-43 ezer határsértőt, illetve menedékkérőt regisztráltak Magyarországon, s ez az idei másfél hónap alatt már elérte a tavalyinak több mint felét, 23 ezret.
Kovács Zoltán azt is hangsúlyozta: mindenki abban érdekelt, hogy Magyarország ne legyen célpontja a megélhetési bevándorlásnak, az Európai Unió pedig olyan szabályokat, kereteket hozzon létre, amellyel elejét lehet venni az illegális bevándorlásnak.

Rogán Antal pénteken, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülését követően jelentette be, hogy a kormánypártok arra kérik a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról. Mint mondta, egyebek mellett azt kell megkérdezni az emberektől – a szükséges jogszabály-előkészítés mellett -, hogy támogatják-e a harmadik országból érkező illegális bevándorlók őrizetbe vételét és az ellenőrzés alatt tartásukat mindaddig, amíg nem dől el, jogosultak-e menekültstátusra. Az is kérdés lesz: támogatják-e az emberek, hogy az illegális bevándorlókat “haladéktalanul vissza kelljen toloncolni”.

A frakcióvezető hozzátette, Magyarországnak lépéskényszert jelent az osztrák szabályozás júliustól várható szigorodása, így a magyar kormánynak a nyár közepéig mindenképpen meg kell tennie a szükséges lépéseket.

“Magyarország kapuit be kell zárni a megélhetési bevándorlók előtt”, mert Magyarország nem tud munkát adni nekik – ismertette a Fidesz-KDNP-képviselőcsoport álláspontját Rogán Antal, aki megerősítette, a megélhetési bevándorlásról politikai vitanapot is tartanak majd a parlamentben, várhatóan február 19-én.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Megugrott a nyaralók ára
Budapest - Nincs mostanság könnyű helyzetben az, aki szeretne hétvégi házat vásárolni. tovább »
Olvasói levél: Bözsi néni boldog
Hajdúszoboszló - A hírharsonák napokon át tudtunkra adták, hogy Bözsi néni boldog ember, akit meglátogatott a [...] tovább »
Kinek a lelkén…?
„Ezek igencsak váteszi szavak. Jól tegye el és őrizze meg ezt az írását.” Így reagált a március 24-én [...] tovább »
Videó: Tornádó vagy tuba Miskolcon?
Miskolc - A felhőszakadás mellett különleges égi jelenségben sem volt hiány Miskolcon szerdán. tovább »
Nébih: egy hét maradt a felügyeleti díj bevallására
Budapest - Május 31-ig kell beadniuk az élelmiszerláncban szereplőknek a felügyeletidíj-bevallást - hívta fel a [...] tovább »
Országszerte várják a gyerekeket a tűzoltólaktanyákban vasárnap
Budapest - Idén is megnyílnak a tűzoltószertárak kapui a gyereknap alkalmából: vasárnap az ország 283 pontján [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Iker Casillas a Liverpoolban?
Lapértesülés szerint Iker Casillas, a portugál élvonalban második helyen végző Porto spanyol labdarúgója nem [...] tovább »
A homoki töviscápa immár a Kék Cápáké
Nyíregyháza - Örökbe fogadta a Nyíregyházi Állatpark ragadozóját a kosárlabda-csapat, amely pénteken újra [...] tovább »
Bunyó karácsonyig Hajdú-Biharban
Debrecen - A város és a megye is el lesz látva boksszal ebben az évben, például újra életre hívnák a Hajdú Kupát. tovább »
Szép győzelemmel zárták a szezont a debreceni röpisek
Debrecen - Az Eötvös DSE megtörte a rossz sorozatot, legyőzte a Nyíregyházát. tovább »
A DVSE üdvöskéje a junior vébére készül
Debrecen - Horkai György szövetségi kapitány a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapján kihirdette az [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Hatvanhét ország versenyzői Szegeden
Budapest - A paraversenyekkel csütörtökön délután megkezdődik a szegedi gyorsasági kajak-kenu világkupa. Mivel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása