Frissítve:

Ifjúsági olimpia – Érem nélkül maradtak a magyarok szombaton

Nanking, 2014. augusztus 23., szombat (MTI) – Az éremesélyesnek tartott magyar versenyzők közül egyiknek sem sikerült medált érő helyen zárnia a kínai Nankingban zajló ifjúsági olimpia szombati versenynapján.

hiba beküldése

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint a 100 méteres gátfutásban érdekelt Sorok Klaudia a párás melegben nem tudta kihozni magából a maximumot, 13.66 másodperces idejével negyedik lett, míg Kiss Réka rúdugró 370 centiméteres eredménnyel hetedikként zárt. Az öttusázó Zs. Tóth Anita az úszás és a vívás után még harmadik volt, a záró számban, a lövészettel kombinált futásban azonban visszacsúszott, így kilencedikként ért célba. A tornász Kardos Botond, aki az egyéni összetettben éppen lemaradt az éremről, ezúttal talajon hatodik, lólengésben negyedik, gyűrűn pedig ötödik lett. Dévai Boglárka ugrásban végzett hatodikként. A teniszező Stollár Fanny a vegyespárosok elődöntőjében volt érdekelt, de egyéniben győztes lengyel partnerével alulmaradt a kínai-japán riválisával szemben.

A magyarok hét elsőségnél tartanak Nankingban.

A jövő csütörtökig tartó II. ifjúsági olimpián Magyarországot 16 sportágban – asztaliteniszben, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, kerékpárban, kosárlabdában, ökölvívásban, öttusában, sportlövészetben, súlyemelésben, teniszben, tornában, triatlonban, úszásban, vitorlázásban és vívásban – 57 sportoló képviseli.

A kínai játékokon több mint kétszáz országból csaknem 3800, 15 és 18 év közötti versenyző méri össze erejét 28 sportágban.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Birkózó-vb – Fájó magyar vereségekkel kezdődött a verseny, Ligeti nyert
Budapest - Meglepő és fájó vereségekkel kezdődött magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokság, [...] tovább »
Nyíregyházi KC – Győzelemre törnek szombaton Gubóék
Nyíregyháza - El kell felejteni az utolsó húsz percet, mindenki hadra fogható. tovább »
Magyar tekvondós siker Athénban
Budapest/Athén - Patakfalvy Luca győzött az 53 kilogrammos kategóriában a tekvondósok nyílt görög bajnokságán. tovább »
360 fokos videó: Nyíregyháza Spartacus – így edzenek a nők
Nyíregyháza - A Szpari női focistái sok időt és energiát fektetnek a csapatba. tovább »
Mezőkövesden a Veszprém-verők
Mezőkövesd - Nagy érdeklődés előzi meg a matyóvárosban szombat este sorra kerülő NB I-es férfi kézilabdameccset. tovább »
Aluinvent-DVTK: Kétesélyes meccsen javítanának
Miskolc - A jobbik pécsi csapat otthonában lépnek pályára a diósgyőri női kosarasok. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szoros meccsen szerezte meg idei első győzelmét a DVSE
Debrecen - Győzelemmel mutatkozott be saját közönségének a DVSE OBI-es vízilabdacsapata. Az Újpest elleni [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása