Frissítve:

Ifjú bikavadász ejtette el a vadásznap szarvasát

Szekeres József Szekeres József - © Fotó: ME
Sajóvelezd, Putnok – Az Országos Vadásznap felravatalozott szarvasát Sajóvelezden, a Mocs-tetőn lőtték.

hiba beküldése

A Háromkő-Bérc Vadásztársaság tagja, Szekeres József ejtette el azt a szarvasbikát, amelyet a vendégek előtt felravataloztak az Országos Vadásznapon. A nagy érdeklődéssel kísért putnoki program megnyitóját színesítette a látványosság, amely számos különlegességgel szolgált. A rendezésben is komoly szerepet vállalt sajóvelezdi vadásztársaság tagjai már szeptember elejétől készültek a nagy pillanatra, amely végül két nappal az esemény előtt érkezett el. Ráadásul az ifjú vadász első igazán nagy trófeája volt.

A kiállítás mellett minden vadász elmeséli a saját történetét.” Szekeres József

Reggel-este

– Szűk két hete rendszeresen jártunk ki vadászni, reggel és este is kerestük a bikákat – idézte fel az elmúlt napokat Szekeres József. – Csütörtökön a sajóvelezdi Mocs-tetőn, este hét óra tájékában ifj. Juhász Ferenc vadászmesterrel ültünk az állásban, amikor megjelent tizenöt tarvad a tisztáson. Velük megérkezett az a bika is, akit végül sikerült elejtenem. 230 méterre volt tőlünk, húsz percig céloztam, arra kellett várni, hogy kijöjjön a bokorból. Amikor ez megtörtént, olyan mértékű adrenalin öntött el, hogy hevesen verni kezdett a szívem és remegett a kezem is. Mire ismét célba tudtam venni, lefeküdt, és negyven percig nem mozdult a helyéről, amikor felállt, három lövést adtam le.

Nyolcéves, két mázsa

A szarvasbika öt méterre az elejtés helyétől esett össze, Szekeres Józsefet pedig még helyben ifjú bikavadásszá avatták. Az elejtett példány zsigerelt súlya elérte a kétmázsást, az agancsa pedig több mint hat kilót nyomott. A nyolcéves villás bika a táj­egységre jellemző fajta, így az Országos Vadásznapon a gömöri, hegyháti vadászok is bemutatkozhattak.

– A fölravatalozás után ­visszavisszük a hűtőbe, a húsát leadjuk a vadértékesítőnek, a trófeát pedig én fogom megkapni, mert ez volt az első elejtett bikám – árulta el Szekeres József. – Október végén, amikor lezárul a vadászidény, akkor az upponyi tetőn található vadászházunkban tartunk egy hagyományos trófeamustrát, ahol a látványos kiállítás mellett minden vadász elmeséli a saját történetét. Most már nekem is lesz miről beszélnem.

ÉM-ME


Országos vadásznap Putnokon
Putnok - A gömöri település jelesre vizsgázott rendezésből. A mögöttünk hagyott hétvégén már a 26. Országos Vadásznapot tartották meg, megyénkben viszont először találkoztak egymással az egyesületek tagjai és a meghívott vendégek. A putnoki rendezvényen az aktuális törvényi háttérről, a kormány á...



További hírek a Putnok hírei kategóriából
A gyakorlatban a mélymulcsról Gömörszőlősön
Gömörszőlős, Miskolc - Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatója, a téma elismert hazai [...] tovább »
Melléképület égett Kánón
Kánó - Melléképületben tárolt tűzifa gyulladt meg Kánón, a Kossuth utcában csütörtökön. tovább »
Légszennyezettség: hol rossz, hol rosszabb
Miskolc – A viharos széllel érkező hidegfront javíthat a napokban a levegő minőségén. tovább »
Szálló por – Jelentősen javult a levegőminőség
Budapest - Jelentősen javult a levegőminőség az országban - közölte a tisztifőorvos hétfőn a Facebook-oldalán. tovább »
Rosszabbodott a levegő minősége megyénkben
Miskolc, Putnok - Kifogásolt volt a levegő minősége tegnap több településen, megyénkből Miskolc és Putnok [...] tovább »
Szálló por – Egyes településeken továbbra is magas a légszennyezettség
Budapest - Bár többfelé javult a levegő minősége, egyes településeken továbbra is magas a légszennyezettség a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Közel állt a bravúrhoz a listavezető ellen a DVSE
Debrecen - Egy végletekig kiélezett mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Debrecen a veretlen OSC-től. tovább »
DVSC Schaeffler: keserű keleti rangadó
Debrecen - A rengeteg ziccert rontó Debrecen hibáit megbüntette a Békéscsaba. tovább »
Fernando: „Kétarcú meccs volt a mai”
Budapest, Miskolc - „A meccs kulcsa az volt, hogy Szabó B. hátrább jött egy picit, több dinamika lett ezzel a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Gól nélküli döntetlen
Kisvárda - Az első félidő küzdelmes játékot hozott Kisvárdán, gólt viszont nem láthattak a nézők. tovább »
Férfi kosárlabda Magyar Kupa – A Szolnok megvédte címét
Győr - A Szolnoki Olaj KK megvédte címét a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután a szombati, győri döntőben [...] tovább »
Megyei presztízsrangadóval kezdődik a tavaszi szezon
Nyíregyháza - Egy év után újra a Continental Arénában játszik a Kölcsey DSE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása