Frissítve:

Időközi választás Újpesten – MSZP: felmentik a Fideszt a szavazástól távol maradók

Budapest, 2014. november16., vasárnap (MTI) – Az MSZP szerint “felmentik” a Fideszt azok, akik távol maradnak a jövő heti újpesti időközi választástól.

hiba beküldése

Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján az elmúlt hetek tüntetéseire utalva azt mondta, nincs az a demonstráció, amely ki tudna váltani egy szavazatot. Ha távol maradnak az emberek, akkor fel fogják menteni a kormányt, Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét és igazolják egyebek mellett a kormány korrupciós ügyeit is – értékelte az országgyűlési képviselő. Az amerikai kitiltási üggyel kapcsolatban a Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a kétharmadot a kormányoldal “paravánként” használja, eltakarja vele a korrupciós ügyeket és a kormányzás teljes hiányát.

Hozzátette, hiába jelzik nemzetközi szervezetek, hogy problémák vannak, a kétharmad miatt nincs kontroll, pedig megvannak azok a szervek, amelyek kivizsgálhatnák a korrupciós ügyeket. A szocialista politikus hangsúlyozta: ez a kétharmad, “amelyet elloptak”, egy hét múlva elvehető, ha az időközi választáson nem a Fidesz jelöltje győz.

A Kiss Péter szocialista képviselő júliusi halála miatt kiírt időközi választásra 13 jelöltet vettek nyilvántartásba: öten függetlenként indulnak, továbbá van jelöltje a Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, a Zöldek Pártjának, a Magyar Munkáspártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek.

A főváros 11-es számú országgyűlési egyéni választókerülete Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét fedi le.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzés a honvédségnél
Budapest - A Magyar Honvédség több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzéséről döntött a kormány. tovább »
Az illetékes EP-szakbizottságok támogatják az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését
Brüsszel/Strasbourg - Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai csütörtökön annak a tervezett [...] tovább »
Advent – Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten
Budapest - Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést [...] tovább »
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete – elrendelték a kemecsei lövöldöző letartóztatását
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. december 13-án több ember sérelmére elkövetett [...] tovább »
Pénzért ígért magyar állampolgárságot a volt polgármester
Nyíregyháza - Súlyosbította a törvényszék Monok volt polgármestere és élettársa büntetését. tovább »
ITM: indul a Szupergyors Internet Program második szakasza
Budapest - A kormány kezdeményezésére, szakmai szervezetek és piaci cégek támogatásával 2019 januárjában [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása