Frissítve:

Időjárás-jelentés

Budapest, 2013. szeptember 1., vasárnap (MTI) – Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

hiba beküldése

Időjárási helyzet Európában:

—————————-

Európa déli, délkeleti területein leszálló légmozgások hatására továbbra is napos, eseménytelen az idő, 30 fok körül alakul délután a hőmérséklet. Ugyanakkor Izland, a Botteni-öböl és a Kelet-európai-síkság felett ciklon örvénylik, hosszan elnyúló hullámzó frontjaik mentén az Alpoktól északra fekvő tájakon változékony, többfelé csapadékos az idő, a csúcshőmérséklet 20 fok körül változik. Hétfő estig a Kárpát-medence fölött hidegfront vonul át, emiatt több helyen fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:

————————————————–

Éjszaka fokozatosan megszűnik a csapadéktevékenység, reggel már leginkább csak délnyugaton lehet egy-egy zápor. Hétfőn napközben a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon, a főváros térségében, valamint zivatarok környékén meg is erősödik az északnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 19 és 23 fok között várható.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nézőpont Intézet: rosszul járna az ellenzék egy közös listával
Budapest - A Jobbikkal szimpatizálók egyharmadát és a baloldali szavazók egyötödét elvesztené közös európai [...] tovább »
Nyolc hiányszakma oktatása indulhat el a filmalap támogatásával
Budapest - Nyolc filmes hiányszakma képzése indulhat meg idén a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, amelyre [...] tovább »
Vérpezsdítő feldolgozásban a „Vágyom rád” című dal
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ami 2018-nak a „Hol van az a lány”, az 2019-nek a „Vágyom rád”! Közel 20 [...] tovább »
Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac
Budapest - Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a [...] tovább »
Modernizál és árakat változtat februártól a Magyar Posta
Budapest - Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar [...] tovább »
Halálos baleset Nógrád megyében
Salgótarján - Autóbusz és személygépkocsi ütközött össze pénteken Bátonyterenye belterületén, az autó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A röplabdát népszerűsítették
Nyíregyháza - Az apróságok több korosztályban is versenyeztek a hétvégén. tovább »
Huszonhét éve kapta városi címét Nyíradony
Nyíradony - A szervezők gálaműsorral tették emlékezetessé a település várossá válásának 27. [...] tovább »
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének pontos menetrendje
Budapest, Debrecen, Kisvárda, Mezőkövesd, Miskolc - A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a Magyar Kupa [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Megsérült a Veszprém dán beállója
Herning - René Toft Hansen, a Telekom Veszprém és az olimpiai bajnok dán válogatott beállója számára [...] tovább »
DVTK: Három új ember lehet
Miskolc - Az MK-ban szeretne döntőzni a DVTK, a bajnoki finálé szenzációs lenne. tovább »
DEAC: péntek esti bajnoki a Nyírgyulaj ellen
Debrecen - A Nyírgyulajt látja vendégül a DEAC futsalcsapata az NB I 17. fordulójában, pénteken 18.30-tól a DESOK-ban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása