Frissítve:

Időjárás-jelentés – 2018. november 8.

Budapest – Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

hiba beküldése

Időjárási helyzet Európában

Változatlanul anticiklon helyezkedik el szárazföldünk keleti részén, területén többfelé napközben is megmarad a köd, hosszabb időszakokra csupán a magasnyomás déli peremén süt ki a nap. Ezzel szemben a Brit-szigetektől nyugatra egy többközéppontú ciklonrendszer található, melynek időjárási frontjai a Skandináv-félsziget, valamint Nyugat-Európa fölött húzódnak, így ezeken a tájakon többnyire erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé esik az eső, záporeső, a Jeges-tenger partjainál havazás is előfordul. A két rendszer között továbbra is délies az áramlás, mely többire száraz léghullámokat szállít Közép-Európába, ahol az éjszaka képződő pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően általában többórás napsütés a jellemző. A legmagasabb nappali hőmérséklet Skandináviában többnyire 10 fok alatt marad, sőt, Lappföldön csupán fagypont körül alakul, ugyanakkor a Balkán-félszigeten még mindig előfordulnak 20 fok feletti csúcsértékek. Kontinensünk többi részén általában 12 és 20 fok közötti értékeket mutatnak a hőmérők. A fent említett magasnyomású légköri képződmény kissé gyengül, ezért péntek estig a Kárpát-medencében is nagyobb területen maradhat meg tartósabban a köd, illetve az alacsonyszintű rétegfelhőzet.

Várható időjárás az ország területén péntek estig

Estig az ország nagyobb részén többnyire derült, gyengén felhős lesz az ég, a nyugati határvidéken lehetnek tartósan borult körzetek. Éjszaka többfelé párássá válik a levegő, főleg a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, ami pénteken napközben az utóbbi tájakon maradhat meg tartósan, másutt ismét napos, fátyolfelhős idő valószínű. Legfeljebb a ködös területeken fordulhat elő jelentéktelen szitálás. Reggelig gyenge marad a légmozgás, napközben az Észak-Dunántúlon megélénkül a délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul, de az Alföldön, illetve az északi völgyekben helyenként fagypont alá hűlhet a levegő.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 14 és 18 fok között várható, de a tartósabban felhős, ködös helyeken néhány fokkal hűvösebb lesz.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Méhek kezelésére szolgáló készítményt hívott vissza a Nébih
Budapest - Megtiltotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a mézelő méhek varroa atka okozta [...] tovább »
Az M3-as autópályán történt ütközéssorozat miatt emelt vádat az ügyészség
Miskolc - A jelenlegihez hasonló időjárási körülmények között okozott súlyos balesetet még a tavaly előtti [...] tovább »
Nagy István: idén új hitelprogram indulhat az agrárvállalkozások fejlesztésére
Budapest - Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és [...] tovább »
Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete csütörtök reggeltől
Győr - Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi [...] tovább »
Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban
Budapest - Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-vel. tovább »
Nébih: nem jelölt szulfitot mutattak ki Piacelli citromlé-koncentrátumokban
Budapest - A német hatóság szulfitot mutatott ki Piacelli márkájú citromlé-koncentrátumokban, amelyet a termék [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Egygólos meccset nyertek a Fehérvári Titánok
Budapest - A Fehérvári Titánok csapata egygólos mérkőzésen legyőzte a vendég Dunaújvárosi Acélbikákat a [...] tovább »
Férfi röplabda MK – Előnyben a Kaposvár az elődöntőben
Budapest/Kaposvár - A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg indításgólt kaptunk
Herning - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azért veszített [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Törökországi vereségével nem juthat tovább a Szolnok
Budapest/Izmir - A Szolnoki Olaj 102-95-re kikapott szerdán a török Pinar Karsiyaka vendégeként a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Magabiztos győzelemmel törte meg rossz sorozatát a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Dózsa 11-8-ra legyőzte a Mladost Zagreb csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Mosonmagyaróvár
Budapest - Tilinger Tamara nyolc másodperccel a vége előtt lőtt góljával nyert 23-22-re a Mosonmagyaróvár a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása