Frissítve:

Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 10.

Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza – Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti.

hiba beküldése

Időjárási helyzet Európában

Szárazföldünk északnyugati, északi területei fölött ciklonok örvénylenek. Hatásukra arrafelé, valamint a hozzájuk tartozó frontok mentén – Német- és Lengyelországon át egészen az Alpokig – erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső. Ugyanakkor Kelet- és Dél-Európa időjárását anticiklon alakítja. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, csapadékról csak elvétve érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk keleti és déli vidékein többnyire 28 és 35 fok között alakul. Nyugaton és északon már hűvösebb van, ott 18 és 24 fok között változik a csúcshőmérséklet. Szombat estig a Kárpát-medencét is eléri a fent említett hidegfront, majd vonul kelet felé, de közben fokozatosan gyengül, feloszlik.

Várható időjárás az ország területén szombat estig

Pénteken eleinte gomolyfelhős, napos idő lesz, majd a Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység térségében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a helyeken elszórtan zápor, zivatar alakul ki. Éjszaka az Alföldön kezdetben kevés lesz a felhő, majd ott is megnövekszik a felhőzet, másutt közepesen és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek. A Dunántúlon és északon többfelé várható zápor, zivatar. Szombaton a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Eleinte az ország északnyugati felén többfelé, másutt néhol valószínű zápor, zivatar, majd délután egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A déli, délkeleti szél ma a Dunántúlon és a főváros térségében, szombaton másutt is északnyugatira fordul, és helyenként megerősödik. A zivatarokat néhol felhőszakadás és jégeső, viharos szél kísérheti.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25 és 33 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában
Budapest - Tíz fiatal népművész, népművelő vehette át a Junior Prima-díjakat népművészet és [...] tovább »
A primák között a Miskolci Nemzeti Színház művészei
Budapest - Junior Prima díjat kapott Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. tovább »
Családbarát önkormányzat díjakat adtak át az Országházban
Budapest - Akkor családbarát egy település, ha több generáció békés együttélését teszi lehetővé - mondta [...] tovább »
OGY – A perek elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtételről szóló javaslatot nyújtott be a kormány
Budapest - A kormány benyújtotta az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel [...] tovább »
Az ügyészséghez fordul a Fidesz Demeter Márta ügye miatt
Budapest - A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt. tovább »
Orbán: Magyarország elkötelezett az ASEM keretein belüli együttműködés fejlesztését illetően
Brüsszel - Magyarország a jövőben is elkötelezett az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretein belüli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Cegléden nyert a Budakalász
Budapest - A Budakalász Cegléden győzött a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi röplabda NB I – Újabb vendégsiker
Budapest - A Kecskeméthez hasonlóan a Debrecen is háromszettes győzelmet aratott idegenben a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szoros meccsen nyert a Debrecen
Budapest - A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott az UVSE csapata felett a férfi vízilabda ob I pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nehezen nyert az Újpest az újonc ellen
Budapest - Az esélyesebb Újpest nehezen, 5-4-re győzte le az újonc Hokiklub Budapest csapatát a jégkorong Erste [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Otthon nyertek az erdélyi csapatok
Budapest - A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert a jégkorong Erste Liga pénteki fordulójában. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Jól hajrázott a Kecskemét
Budapest - A házigazda Kecskemét jó hajrával győzte le a Pécset a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása