Frissítve:

Időjárás-jelentés – 2014. május 31.

Budapest, 2014. május 31., szombat (MTI) – Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

hiba beküldése

Az időjárási helyzet Európában:

A kontinens nyugati tájainak és az Ural előterének időjárását is anticiklonális hatások alakítják. Arrafelé változóan felhős az ég, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Az éjszakai órákban kisebb körzetekben köd képződik. Ugyanakkor Skandináviától egészen a Fekete-tenger keleti részéig hullámzó frontrendszer húzódik. Ott általában sok a felhő, főként a Kárpátoktól keletre és a Kelet-európai-síkság déli felén esik többfelé az eső, záporeső. Izlandot pedig egy ciklon felhő- és csapadékrendszere érte el, emiatt ott is sokfelé fordul elő csapadék. A legmagasabb hőmérsékletet a mediterrán tájakon és Ukrajna keleti területein mérik, a délutáni órákra jellemzően 21 és 30 fok közé melegszik fel a levegő, helyenként 32, 34 fok is előfordul. Európa középső és északnyugati, északi vidékein a hőmérséklet csúcsértéke jobbára 12 és 20 fok között alakul. A Kárpát-medence fölé váltakozó nedvességtartalmú, vasárnap már kissé enyhébb levegő áramlik.

 

Várható időjárás vasárnap estig:

 

Általában sok lesz felettünk a felhő, de vasárnap helyenként hosszabb időre kisüt a nap. Összességében több helyen számíthatunk csapadékra: északkeleten esőre, másutt záporesőre, amelyet kezdetben a Nyugat-Dunántúlon, vasárnap a nyugati és a középső megyékben zivatarok is kísérhetnek. Az északnyugati, északi szél megélénkül, főként nyugaton és az északkeleti tájakon olykor meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 13 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 17, 22 fok között várható.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Magyar zenekarával érkezik a Campusra az Ignite frontembere
Debrecen - Veresegyházon rögzítette legújabb lemezét a kaliforniai Ignite zenekar frontembere. Téglás Zoltán [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Tizenkét határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Szeged - Tizenkét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Bakondi: nincs más mód, mint kilépni az ENSZ-paktumból
Budapest - A magyar kormány megítélése szerint nincs más mód, mint kilépni az ENSZ által javasolt [...] tovább »
Tábori élet uralkodott a hétvégén Balmazújvároson
Balmazújváros - A hadijáték elkápráztatta közönséget, egy T34-es tankot a szemünk láttára lőttek ki. tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 16.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 28/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Vb-2018 – Deschamps a francia csapat mentális erejét dicsérte
Moszkva - A francia labdarúgó-válogatott mentális erejét emelte ki Didier Deschamps szövetségi kapitány [...] tovább »
Vízilabda Eb – Hengereltek a spanyolok
Barcelona - A címvédő magyar válogatottat szombaton legyőző házigazda spanyolok vasárnap is diadalmaskodtak a [...] tovább »
Vízilabda Eb – Görög győzelem az A csoport rangadóján a nőknél
Barcelona - Görögország válogatottja egy góllal, 7-6-ra legyőzte az olimpiai ezüstérmes Olaszország csapatát a [...] tovább »
Vb-2018 – Dalic: ez volt a legjobb meccsünk, a szerencse hiányzott
Moszkva - Zlatko Dalic szövetségi kapitány értékelése szerint a horvát labdarúgó-válogatott a döntőben, a [...] tovább »
Két magyar érem a junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon
Budapest - Szimcsák Mira arany-, Rohács Réka pedig ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók utánpótlás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása