Frissítve:

Húsz helyszínt nyitnak meg a műtermek délutánján

Budapest, 2013. szeptember 7., szombat (MTI) – Húsz helyszínen közel hatvan kortárs képzőművésszel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Nyitott Műtermek Délutánján, szeptember 22-én Budapesten.

Egyéni és kollektív műtermek nyitják meg kapuikat a Nyitott Műtermek Délutánján, délelőtt és délután tíz-tíz helyszínt látogathatnak meg az érdeklődők. Az egész napos rendezvényen a művészek saját maguk mesélnek festményeikről, szobraikról, a műalkotás folyamatáról, vagy inspirációjukról – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mások mellett Bullás József, Bálványos Levente, Czene Márta, Kores Eszter, Haász Kati, Romvári Márton, Soós Nóra és Wolsky András műtermét látogathatják meg az érdeklődők. Emellett megnyitják a 13 képzőművésznek otthont adó Artus Kortárs Művészeti Stúdiót, az A/D Képműhelyt és a Brody Studios-t. Megismerhetik a látogatók továbbá a Budapest Art Factory műhely művészeit, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) alkotóit, az Art Quarter Budapest műhely hét művészét, valamint az Ateliers Pro Arts (A.P.A.) képzőművészeit is.

Művészettörténész által vezetett túrákon is részt vehetnek az érdeklődők, a gyerekeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozások várják az eseményen, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Rákóczi Szövetség: egyre népszerűbb a magyar iskola Kárpátalján
Budapest - Az elmúlt évhez képest az idén 10 százalékkal több kárpátaljai kisdiák kezdte meg a tanulmányait [...] tovább »
Addig nincs baj, amíg szörfölget a neten, vagy csak a nagyival skype-ol
Miskolc - A szakember azt tanácsolja, vigyük a gyereket olyan helyre, ahol meghallhatja az erdő hangját. tovább »
ENSZ-közgyűlés – Oktatási és diplomáciai megállapodásokat ír alá kétoldalú tárgyalásain Szijjártó Péter
New York - Oktatási, tudományos, illetve diplomáciai témában írnak alá négy kétoldalú megállapodást [...] tovább »
ENSZ-közgyűlés – Szijjártó: a világ eddig biztonságosnak tekintett részeit is veszélyek fenyegetik
New York - Az új biztonsági kihívások miatt ma már a világ olyan részeit is veszélyek fenyegetik, amelyeket [...] tovább »
Kutatók éjszakája – Napcsigát is bemutatnak Szombathelyen
Szombathely - Elektromos hálózatoktól teljesen független és pusztán a "fény legelésével" is beéri a [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. szeptember 25.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak Önnek mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MEAFC-Miskolc: Idén is a bajnoki címért
Miskolc - MEAFC-Miskolc néven vágnak neki az új szezonnak az egyetemisták. tovább »
Még kivárnak Diósgyőrben, akadémiaügyben
Miskolc - Remélhetőleg a szlovák önkormányzati választások után elindulhat a projekt. tovább »
A Hősök terén jeleskedett
Nyíregyháza - A nyíregyházi zsokéhölgy a Nemzeti Vágta negyedik helyén végzett Füzér képviseletében. tovább »
Cselgáncs-vb – Ohát Zalán villámgyőzelemmel a 32 között
Baku - A 100 kilogrammos Ohát Zalán egy 29 másodperces győzelemmel továbbjutott a 32 közé kedden az olimpiai [...] tovább »
Közel másfél évtized után
Sárospatak - Edzőjét követheti a sárospataki bokszoló, Mezővári Kinga, világbajnoki indulás tekintetében. tovább »
FIFA-gála – Luka Modric az Év játékosa
Budapest - Luka Modric, a Real Madrid horvát válogatott futballistája pályafutása során először érdemelte ki a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása