Frissítve:

Húsvétra felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot

Veszprém, 2014. november 21., péntek (MTI) – Húsvétra kívülről is felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot egy 145 millió forintos kormányzati beruházás második ütemeként – közölte az apátság turisztikai igazgatója az MTI-vel.

hiba beküldése

Csizmazia Bulcsú azt mondta, az apátság tornyainak vakolását, festését már elvégezték és lefestették a nyugati homlokzatot is. A templom keleti sarkának – mely leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak – vakolását és festését decemberre befejezik. Hozzátette, hogy a külső lábazat felújításával és az orgona újra intonálásával, a rendház nyílászáróinak felújításával a tervek szerint húsvétra végeznek.

Hozzátette: restaurálják a templom alatti barokk kripta 18. és 19. századi sírfeliratait is, valamint megújulnak az apátság belső ajtói.
Csizmazia Bulcsú felidézte, hogy a felújítás első üteme az idén tavasszal zárult. Ennek keretében az eredeti barokk-korival egyező kelheimi mészkőlapokkal burkolták a templom belsejét. Megújult a templom lábazata, illetve a padok és a templomhajó faborításai, új világítást és hangosítást szereltek be, emellett téglaburkolat és világítás is került a templom alatti kriptába.

A turisztikai igazgató azt mondta, régóta váratott magára a munka, hiszen az épület padozatát például a 19. század vége óta nem újították fel.

A Tihanyi Bencés Apátságot I. András király alapította 1055-ben, Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére. A 18. század derekán épült az altemplom fölé a messziről is jól látható barokk templom. A templombelső berendezésének munkálatait Stulhoff Sebestyén bútorasztalos irányította. Boldog IV. Károly magyar király Tihanyban töltötte száműzetése előtti utolsó napjait, ennek állít emléket a IV. Károly emlékszoba. A múzeum állandó kiállítása a Tihanyi Bencés Apátság és népei címet viseli, amely a szerzetesi és népi életet mutatja be 1055-től napjainkig.

A templom és a királyi kripta a felújítás alatt is látogatható – olvasható az apátságot bemutató turisztikai honlapon.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Azonosították a Máriabesnyőn talált újszülött anyját
Budapest - Azonosították a rendőrök a Gödöllő-Máriabesnyőn csütörtök délután talált újszülött 28 [...] tovább »
Késik a Mikulás, Luxus Vivi a rajongói segítségét kéri
Nyíregyháza - Luxus Vivi folyamatosan tartja a kapcsolatot a rajongóival, nem fél tőlük tanácsot kérni, [...] tovább »
Győrffy Balázs: unión kívüli import élelmiszerek beáramlását hozhatja az agrártámogatások csökkentése
Sárbogárd - Amennyiben az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásai csökkennek, az meg fog mutatkozni az [...] tovább »
Varga Mihály: Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot
Budapest - A következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja, ennek is [...] tovább »
Két hétre lezárják a Keleti pályaudvart májusban
Budapest - Zárva tart május 13-tól 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt - tájékoztatta a MÁV Zrt. [...] tovább »
Szijjártó: az EU-nak újra versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie
Pozsony - Az Európai Uniónak (EU) ismét versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie - jelentette ki Szijjártó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magabiztosan nyert a Renegades
Miskolc - Lejátszotta második meccsét is az idei, 2019-es bajnokságban a har­mad­osztályban, a divízió II-ben [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Körmendi siker a felsőházban
Budapest - Az alapszakaszgyőztes Körmend hazai pályán legyőzte a Pécsi VSK-t csütörtökön a férfi kosárlabda [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Sopron az elődöntőben
Budapest - A címvédő Sopron Basket magabiztos győzelemmel kezdte meg a női kosárlabda NB I elődöntőjét, [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nyert a Siófok
Budapest/Siófok - A Siófok győzött otthon a női kézilabda NB I-ben, miután a második félidőben a maga javára [...] tovább »
Miskolci erszénylabda: nem kamu, kama
Miskolc - Az egyedülálló játék, amit Miskolcon sporttá fejlesztenek. tovább »
Gratulált a sportszerű ellenfélnek
Alsóvadász - Az alsóvadásziak futballistája, Kiss József öt gólt ért el a legutóbbi bajnokin. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása