Frissítve:

Hulladéküvegből szigetelőanyagot gyártó üzemet adtak át Debrecenben

Energocell-üzemátadó Debrecenben Energocell-üzemátadó Debrecenben - © Fotó: Matey István
Debrecen – Energocell üveghabgranulátum-gyártó üzemet adtak át szerdán Debrecenben, a húsz embert foglalkoztató üzemben évente 12-13 ezer tonna hulladék-üveget dolgoznak fel, és alakítanak át magas hőfokon habosított szigetelő anyaggá – mondta az átadáson Kőszegi Dániel, a debreceni Daniella Ipari Park Kft. ügyvezetője.

hiba beküldése

Hozzátette: terveik szerint 3-4 éven belül már hatvan embernek ad munkát a Közép-Kelet-Európában egyedüli üzem, és évi 40-50 ezer tonna üveget is fel tudnak majd dolgozni a kizárólag magyar technológiával felszerelt gyárban.

Kőszegi Dániel tájékoztatása szerint a 650 millió forintos beruházáshoz 166 millió forint európai uniós támogatást nyertek a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért is felelős államtitkára elmondta: a települési hulladék mintegy 3 százaléka üveg, az országban évente 76 ezer tonna üveg a hulladéklerakókban végzi.

Hozzátette, az “ezerarcú üveg” ugyanakkor nem szemét, amivel csak gond és költség van, hanem olyan értékes hulladék, amiből másodnyersanyag állítható elő, ezáltal takarékoskodni lehet az erőforrásokkal.

e2

Fotó: Matey István

Az államtitkár szerint a szelektív hulladékgyűjtésben is az üveg jelenti a legnagyobb problémát. A pet-palackot, a papírt újra fel lehet dolgozni, az üveget nem, ezzel magyarázható, hogy csökkent az üvegbegyűjtés az országban.

Új utakat kell tehát keresni, s ebben élenjáró a debreceni, Magyarország első üveghabgyártó üzeme – mondta V. Német Zsolt.

Az államtitkár jelezte: változtatást terveznek a hulladékhasznosítás támogatási rendszerében. Az a céljuk, hogy a támogatást az kapja, aki feldolgozza hulladékot és értelmes terméket gyárt belőle.

V. Németh Zsolt fontosnak nevezte, hogy a Magyarországon keletkezett üveg és más hulladék újrahasznosítása is Magyarországon történjen meg.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a gyáravatón elmondta, a város gazdasága dinamikusan fejlődik, az idén már bejelentették egy gyár, illetve üzem indulását, amelyek összesen csaknem 500 új munkahelyet hoznak létre. Debrecen mind a hat iparterülete, köztük a Daniella ipari park is folyamatosan bővül, utóbbi a környezettudatos fejlesztés zászlóshajója a városban – tette hozzá.

Papp László elmondta: mintegy ezer tonna üveghulladék gyűlik össze évente Debrecenben, de egy tervezett hatmilliárd forintos regionális hulladékválogató-beruházás megvalósulásával ez a mennyiség jelentősen nőhet.

en-1

Fotó: Matey István

A polgármester közlése szerint Debrecenben 2015 és 2017 februárja között 140 kis- és középvállalkozás (kkv) nyert a Ginop pályázatain összesen 40 milliárd forintot, amellyel 60 milliárd forint értékű beruházás, fejlesztés valósult meg.

Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara elnöke az egyik legfontosabb gazdasági törekvésnek nevezte a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítását, amit az innovációban vállalt szerepük segíthet.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az üveghabot több évtizede ismerik és gyártják Nyugat-Európa több országában. Az üveghab sikeresen alkalmazható például passzívházak, épületek, ipari padlók aljzatszigetelésénél, hűtőházak, szerelőcsarnokok, járható-, vagy zöldtetők kialakításánál, épületek falazat-födém kitöltésénél, sport- és jégpályák kivitelezésénél, út és vasútépítésnél, fűthető gépkocsifelhajtó kialakításánál és zajvédő falakban – mondták el a szakemberek a gyáravatón.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Csökkent a munkanélküliek száma Hajdú-Biharban
Debrecen - Még mindig sok a szabad munkahely a megyében, hiába helyezkedett el számos álláskereső. tovább »
Tállai: az online számlázással akár 50 ezer milliárd forintnyi tranzakciót követhet nyomon a NAV
Budapest - Az online számlázás tesztüzeme sikeresen zajlik, a számlázó programok adóhivatalhoz történő [...] tovább »
Újra lehet pályázni iparifa-ültetvények létrehozására
Füzér - Újra lehet iparifa-ültetvények létrehozására pályázni - közölte Mezei Dávid, a Miniszterelnökség [...] tovább »
Miniszteri biztos: helyi összefogások kellenek a borágazatban
Somlójenő - A borágazatban a helyi szakmai összefogások erősítésére hívta fel a figyelmet a [...] tovább »
Diplomás bérminimumot javasol az MKKSZ
Budapest - Általános diplomás bérminimumot javasol a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati [...] tovább »
Százezrek írták alá az Uber londoni engedélyének megvonása elleni petíciót
London - Néhány óra alatt csaknem félmillióan írták alá az Uber taxiscég londoni szolgáltatási engedélyének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Csapatunk ismét bizonyította, hogy egységesen sok mindent el lehet érni”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II, 10. fordulójában vasárnap idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Hatéves debreceni kislány aratott a karate bajnokságon
Debrecen - Hat érmet és egy teljesítmény kupát hozott el a hatéves józsai Őri Panna Krisztina a szerencsi karate [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Újra élen az MTK
Budapest - Az MTK kihasználta a Kisvárda vereségét, 5-2-re legyőzte hazai pályán a Soroksárt, így újra az [...] tovább »
MK: kicsúszott a DVSE kezéből a továbbjutás
Debrecen - Nem sokon múlott, de végül nem került be a legjobb nyolc közé a Debrecen vízilabdacsapata. tovább »
Apagyilkossággal vádolják a szovjet jégkorong-válogatott egykori kapusának lányát
Moszkva - Apja meggyilkolásával vádolta meg a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) annak a [...] tovább »
“2012-óta foglalkozom a labdarúgással, ilyet még nem tapasztaltam”
Hajdú-Bihar - Íme a megye II déli bajnokság 6. fordulójának eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása