Figyelmeztetés
Felnőtt olvasóinknak szóló tartalom!
Elmúltál 18 éves?
Frissítve:

Hová járnak titkos légyottokra a magyarok? Olykor meglepő dolgokat hagynak a szállón az egy éjszakás kaland után… (18+)

Hová járnak titkos légyottokra a magyarok? Olykor meglepő dolgokat hagynak a szállón az egy éjszakás kaland után… (18+) © Illusztráció: getty images
Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc – Kiderült, gyakori jelenség a „romantikus légyott” jellegű foglalás. Diszkrét személyzet, zárt parkolási lehetőség – mindössze ennyit vár el a vendég.

hiba beküldése

Tízből négy szállásadónál fordult már elő, hogy gyors romantikára vágyó vendége csupán néhány órára akart nála szállást foglalni. A titkos légyottra vágyók 90%-a – többnyire a lebukástól félve – a kisebb vendégforgalommal rendelkező szálláshelytípusokat részesíti előnyben. Főként a 31-50 éves korosztály él a „rövid foglalások” lehetőségével – derült ki a Szallas.hu adataiból.

Tízből négy szállásadónál próbálkoztak már be rövid foglalással, egyharmaduknál ez ráadásul havi rendszerességgel megtörténik, de vannak olyanok is, akiknél hetente beesnek a titkos légyottra vágyók. A rövid foglalások közel fele 5 óránál kevesebb időre szól, ezen belül a 2 órás időtartam a legelterjedtebb.

A Szallas.hu a már javában zajló Év Szállása verseny alkalmából készített friss felmérése szerint azonban az üzemeltetők többsége igyekszik kivédeni az ilyen típusú megkereséseket azzal, hogy a foglalás feltételeinél megszab egy minimum időtartamot, ami jellemzően egy vagy két éjszaka.

A titkos randevúzás különösen a 31-50 éves korosztály körében elterjedt, az ilyen típusú foglalások több mint kétharmadát ők adják. Előfordult már azonban kirívó eset is, az egyik szállásadó ugyanis arról számolt be, hogy egy alkalommal egy 68 éves úr érkezett hasonló korú partnerével romantikázni.

Apartmanba, panzióba vagy vendégházba megyünk, ha lopott órákra vágyunk

A lebukás veszélye miatt kerüljük a 4-5 csillagos szállodákat, hoteleket, ahol nyüzsögnek a vendégek, helyettük inkább leggyakrabban apartman (45,7%) vagy panzió, vendégház (44,8%) típusú szálláshelyet választunk, ahol kellő feltételek biztosítottak a teljes inkognitóhoz. „Ilyen kényes szituációban igyekeznek elővigyázatosak lenni a vendégek, nehogy egy nem várt ismerős tetten érje őket” – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketingmenedzsere.

A romantikázni vágyó vendégeknek általában nincsenek túlzó igényeik, mindössze diszkréciót várnak a személyzettől. „A láthatatlanság a legtöbb vendég számára fontos, ezért foglaláskor sokaknak szempont az eldugott parkolási lehetőség” – magyarázta Mészáros Judit. Akad azonban olyan szállóvendég is, aki behűtött alkoholt vagy éppen befűtött szobát kér a szolgáltatás mellé.

A távozás hevében gyakran előfordul, hogy ott marad ez-az. A legtöbbször fehérneműre és valamilyen szexuális segédeszközre bukkan ilyenkor a takarító a szobában. Bár a szállásadók mindent megtesznek a diszkréció érdekében, húszból egy mégis volt már szemtanú egy-egy lebukás során.

A kutatás hátteréről:

A sajtóközleményben szereplő adatok a Szallas.hu által az Év Szállása verseny alkalmából 2017. augusztus 28. – szeptember 5. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben közel 1000 szállásadót kérdeztek meg arról, hogy mennyire jellemző náluk a rövid foglalás. A mintavételezés Magyarország lakosságára nézve nem reprezentatív, de az eredmények alkalmasak a trendek szemléltetésére.

Forrás: szallas.hu


Illusztráció: getty images
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A lányoknak a magyar, a fiúknak a történelem volt a kedvenc tantárgya, derült ki egy friss felmérésből. Nem ez az egyetlen eltérés a nemek közt, ha iskolai emlékekről van szó: míg a csajok közel felének rémes volt az első csók, addig a pasik 80%-a kifejez...

Illusztráció: getty images
Sokszor került már szóba, hány olyan szokása van a férfiaknak, amitől falra másznak a nők. Ideje végre azokról is írni, ami viszont bejön a gyengébbik nemnek! A felmérés során 1000 férfit kértek meg arról, hogy beszéljenek a szokásaikról, a kapott válaszokat viszont nők értékelték aszerint, hogy ...

Illusztráció: getty images
USA - Túl keveset szexelsz? Vagy túl sokat? Az amerikai Kinsey Institute friss felmérése választ ad a kérdésre az életkorod alapján. A kutatók azt vizsgálták, hogyan változik a nemi aktusok éves száma az életkor előrehaladtával. Semmi meglepő: ahogy öregszik az ember, egyre kevesebbszer hancúrozi...



További hírek a Életmód kategóriából
Esküvőszervezés: a rózsaszín álmon túli pénzügyi projekt
Debrecen - Esküdünk. A holtomiglan, holtodiglan kimondása előtt még ezer elképzelésre. Esküszünk, hogy mi nem [...] tovább »
Betöltötte hivatását a virágzó Miskolci Agávé
Miskolc - Egy nyáron át volt botanikai zarándokhely a Szeles utcán virágzó Miskolci Agávé. tovább »
Hasznos is lehet a falevél
Nyíregyháza - A száraz levelek nagyszerűen kiegészítik a komposzthalmunkat. tovább »
A fagyok előtt vigyük be a cserepes növényeket!
Nyíregyháza - November az ősz utolsó hónapja, és igen, még ilyenkor is bőven akad teendőnk a kertben. Ebben az [...] tovább »
Hogyan éljünk egészségesen?
Abaújszántó - Egészséghetet tartottak hétfőtől péntekig az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános [...] tovább »
Hírességekről nem sokkal a haláluk előtt készült fotók
A hírességeket mindenki irigyli, annak ellenére, hogy cseppet sem könnyű az életük és sokan közülük esnek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kobudo Kempo Magyar Bajnokság Csolnok
Nyíregyháza - A több kempo, és karate stílus részvételével megrendezett bajnokságon küzdőtérre léptek a Tai [...] tovább »
Női kosárlabda Eb-selejtező – A kapitány szerint már februárban eldőlhet a kijutás
Budapest - Székely Norbert szövetségi kapitány szerint már februárban kiderülhet, hogy a magyar női [...] tovább »
Erőt mutató volt a Szpari fölénye
Nyíregyháza - A lehetőségek számával nem, a helyzetkihasználással probléma volt a Vác elleni találkozón. tovább »
DHK: nem lesz egyszerű történet
Debrecen - Két idegenbeli szereplés után, november 22-én a Kanadai-Magyar Hoki Klub (KMH) együttese látogat Debrecenbe. tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Dimitrov feljött a harmadik helyre, Fucsovics 85.
Budapest - A londoni ATP-világbajnokságon győztes Grigor Dimitrov három helyet javítva feljött a harmadik [...] tovább »
Bajnokok Ligája – A keddi program
Budapest - Az E, az F, a G és a H csoport ötödik fordulós mérkőzéseivel folytatódik kedden a labdarúgó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása