Frissítve:

Hőség – Országszerte a tartós hőség, néhány megyében zivatarok miatt figyelmeztetnek

Hőség – Országszerte a tartós hőség, néhány megyében zivatarok miatt figyelmeztetnek
Budapest – Csaknem az egész országban továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben, de néhány dunántúli megyére a zivatarok miatt is adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

hiba beküldése

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint a tartós hőség miatt a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták: a napi középhőmérséklet a legtöbb helyen még 25, az Észak-Alföldön 27 fok felett lesz, de az Alpokalján már enyhül, majd megszűnik a hőség.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű. Késő estére 23-28 fokra hűl le a levegő.

Emellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön a délutáni, esti órákban kialakulhat néhány nem heves zivatar.

Emellett délutántól egy hidegfront hatására északnyugat felől már szervezettebb, heves zivatarok is elérhetik az országot, illetve alakulhatnak ki a Dunántúlon (főleg annak nyugati és középső részein). A zivatarok éjfélig megközelítőleg a Duna vonaláig érhetnek el.

A keleten előforduló zivatarokat lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék és átmeneti erős vagy viharos széllökések kísérhetik, a dunántúli zivatarokhoz viszont nagyobb szemű jég, néhol 80-90 kilométer/órát meghaladó lökések és felhőszakadás (akár 50 milliméternél is több csapadékkal) is társulhat.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Csak a jóváhagyás után indulhat az új program
Budapest - Az Európai Bizottság és Magyarország közötti szakmai egyeztetés folyamatos. tovább »
Megöltek egy idős nőt Városföldön
Kecskemét - Holtan találtak egy idős nőt egy városföldi házban, a gyanú szerint élettársa ölte meg - [...] tovább »
CHB-kutatás: a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra
Budapest - Nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra a [...] tovább »
MVM: tízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok
Budapest - Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Letartóztatták a négy éves kislánya megerőszakolásával gyanúsított férfit
Budapest - A bíróság elrendelte letartóztatását annak a férfinak, aki 4 éves kislánya megerőszakolásával [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fernando: „Még mindig sokat kell dolgoznunk”
Miskolc - „Nagyon fontos győzelmet arattunk ma, ami az első idegenbeli siker ebben az évben” - nyilatkozta [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Az esélyesek győztek
Budapest - Az esélyesebbnek ítélt csapatok nyertek a férfi kézilabda NB I szombati játéknapjának esti [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Békéscsabán nyert öt szettben a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza öt szettben nyert a címvédő Békéscsaba otthonában a női röplabda Extraliga szombati [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Vereségével egyre nagyobb bajban a Haladás
Szombathely - A sereghajtó Szombathelyi Haladás 2-0-ra kikapott a vendég Debreceni VSC csapatától a labdarúgó OTP [...] tovább »
“Értékes győzelmet értünk el”
Debrecen, Szombathely – A Haladás vs. DVSC (0-2) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Horváth Ferenc és [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Továbbra is jól megy a Kisvárdának az MTK ellen
Kisvárda - A Kisvárda 1-0-ra nyert szombaton az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása