Frissítve:

Hőség – Hétfőre is tizenöt megyére adott ki piros figyelmeztetést a meteorológia

Hőség - Hétfőre is tizenöt megyére adott ki piros figyelmeztetést a meteorológia Hőség - Hétfőre is tizenöt megyére adott ki piros figyelmeztetést a meteorológia - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. augusztus 4., vasárnap (MTI) – A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére, illetve a fővárosra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet általában 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 Celsius-fok között várható.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez vasárnap eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: a napi középhőmérséklet az ország legnagyobb részén hétfőn is 27-30 fok között, északkeleten 25-27 fok körül valószínű. Ennek nyomán Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki, az ország többi területén viszont piros figyelmeztetés lesz érvényben.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Mint írták: hétfő hajnalban a Nyugat-Dunántúlon és az északi határ mentén előfordulhat olyan zivatar, amelyet viharos, óránként 70 kilométer feletti széllökések kísérhetnek.

Emellett az UV-B sugárzás maximuma a 7,5-ös, nagyon erős értéket is elérheti.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
NAK: további tízmilliárdokat különített el a kormány öntözésfejlesztésre
Budapest - További tízmilliárdokat különített el a kormány öntözésfejlesztésre, illetve konkrét feladatokat [...] tovább »
Kásler: a roma szakkollégiumok elősegítik a tehetségek kibontakoztatását
Budapest - Az emberi erőforrások minisztere szerint a 2011-ben indult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat [...] tovább »
Január 28-ától lehet a nyári vándortáborokba jelentkezni
Budapest - Az idén január 28-ától jelentkezhetnek online az iskolák, egyesületek az erdei, a vízi és a bringás [...] tovább »
Robbanótestet találtak egy fővárosi építkezésen
Budapest - Második világháborús robbanótestet találtak a főváros XI. kerületében egy építkezésen - [...] tovább »
Jubileumi koncertre készül a Magna Cum Laude
Budapest - Vendégelőadókkal ünnepli húszéves fennállását a Magna Cum Laude együttes február 15-én a Papp [...] tovább »
Megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma
Budapest - Egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
360 fokos videó: Sárban, hóban versenyeztek a biciklisek Miskolcon
Miskolc - Miskolcon rendezték meg január második vasárnapján a II. Decathlon Borsodcross cyclo-cross országos [...] tovább »
Szánkóhúzással erősödött a kondi Ózdon
Ózd - A szánkóhúzó versennyel folytatódott Ózdon a Kondi Napok programsorozat. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Elődöntős, így már biztosan érmes a Szudi, Pergel páros
Budapest - Szudi Ádám és Pergel Szandra duója bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez az új [...] tovább »
Georgiai válogatott védővel erősített a Ferencváros
Budapest - Lasha Dvali személyében georgiai válogatott futballistával erősítette meg keretét a labdarúgó OTP [...] tovább »
Orosz doppingbotrány – Reedie: nagy áttörés az orosz adatok megszerzése
Budapest, Milton Keynes - A sport megtisztulásának irányába mutató nagy áttörésnek minősítette Craig Reedie, a [...] tovább »
Fotók: Közösen sportoltak
Nyíregyháza - Nagy sikere volt a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása