Frissítve:

Horvát-magyar agrár-együttműködési megállapodást írtak alá

Budapest, 2013. november 19., kedd (MTI) – Két évre szóló együttműködési megállapodást írt alá Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke és Ante Pezo, a horvát Mezőgazdasági, Halászati és Vidékfejlesztési Kifizető Ügynökség igazgatója kedden Zágrábban.

Az MVH tájékoztatása szerint az együttműködési megállapodás kiterjed a közös agrárpolitika (KAP) reformjára való felkészüléssel kapcsolatos tapasztalatcserére.

Ennek keretében a magyar szakemberek évente több alkalommal konzultálnak horvát kollégáikkal az agrártámogatások tapasztalatairól, különös tekintettel a 2014-2020-as programozási időszak előkészületeire, a jogcímekhez kapcsolódó jóváhagyási és kifizetési feladatok ellátására, továbbá szoros együttműködést valósítanak meg a tagjelölt országok felkészítésében is – áll a közleményben.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Biztosították fejlődésük dinamikáját
Miskolc - Bővített és modernizált a törlőkendők gyártásával foglalkozó cég. tovább »
Fehéroroszország leállította az üzemanyag-exportját
Moszkva - Fehéroroszország felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló [...] tovább »
Kulturális alapú gazdaságfejlesztés Szerencsen
Szerencs - Közös pont címmel tartott a közelmúltban a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei [...] tovább »
Lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított a Pénzügyminisztérium
Budapest - A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium (PM) lakossági [...] tovább »
Csökkent a költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság az EU-ban és az euróövezetben is
Luxemburg - Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai [...] tovább »
Már igényelhetőek a támogatások
Nyíregyháza - Elérkezett az egységes (terület- és állatalapú) kérelmek benyújtásának időszaka. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Barcelonai tenisztorna – Fucsovics két szettben kikapott Cicipasztól
Barcelona - Fucsovics Márton két játszmában vereséget szenvedett az ötödik helyen kiemelt görög Sztefanosz [...] tovább »
VRCK: Vesztett állásból győzelem született
Kazincbarcika - A Vegyész előnyre tett szert a bajnoki döntőben a Pénzügyőrrel szemben. tovább »
Hamarabb is lezárhatták volna a sényőiek
Sényő - A Sényő az első félidőben rengeteg helyzetet kihagyott, de a Tállya nem büntetett. tovább »
Sportlövő-vk – Major Veronika bronzérmes légpisztolyban
Budapest/Peking - Az olimpiai kvótás Major Veronika bronzérmet nyert a női légpisztolyosok között a pekingi [...] tovább »
A kisvárdai csapat igazi mumusa a kék-fehéreknek
Kisvárda - Gosztonyi András szerint is fontos győzelmet arattak az MTK otthonában. tovább »
A visszatérés után máris csúcsformában
Debrecen - Szőllősi Panna is indulhat a májusi, Bakuban megrendezendő Európa-bajnokságon. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása