Frissítve:

Horvát lap: Horvátország nincs felkészülve a menekültek befogadására

Zágráb, 2015. május 12., kedd (MTI) – Horvátország nincs felkészülve illegális menekültek befogadására, az illetékes minisztériumok hallgatásba burkolóznak és egymásra mutogatnak – írta kedden a Jutarnji List című horvát napilap.

hiba beküldése

A lap megkeresésére a zágrábi belügyminisztérium azt állította, hogy a külügyminisztérium illetékes az ügyben, a külügyminisztérium szerint viszont a belügyminisztériumra tartozik a probléma megoldása.

Az újság azzal kapcsolatban érdeklődött a két tárcánál, hogy az Európai Bizottság szerdán terjeszti elő javaslatát, amely szerint a menekülteket szétosztanák az egyes tagállamok között. A tagállami kvótát – lapjelentések szerint – egyebek között a hazai össztermék (GDP), a népesség, a munkanélküliségi ráta és a menedékjogi kérelmek aktuális száma alapján kellene meghatározni. Horvátországra a lap által közölt nem hivatalos számítások szerint kétszáz szíriai menekült jutna.

Horvátország ugyan nem célország, a menekültek inkább tranzitországnak használják, de az Európai Bizottság javaslata felveti a kérdést, hogy Zágráb mivel tudna hozzájárulni a probléma megoldásához – írta a lap, nyomatékosítva, hogy az illetékes hatóságoktól nem kapott választ.

Az Eurostat statisztikai adatai szerint 2014-ben 450-en, 2013-ban pedig 1080-an fordultak menedékjogi kérelemmel a horvát hatóságokhoz. Ezek közül 2014-ben a hatóságok 110 kérelmet vizsgáltak meg, és az összeset elutasították. 2013-ban szintén minden elbírált kérelmet elutasítottak, ezek száma 95 volt. Ezzel szemben 2012-ben 135 kérelmezőből 35-en még kedvező elbírálásban részesültek.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Génszerkesztéssel az anyaméhben gyógyítható lenne egy ritka agyi rendellenesség
Washington - Génszerkesztéssel már a születés előtt ki lehetne javítani egy ritka génmutációt, amely az [...] tovább »
Megállapodtak az EU intézményei az új nehézgépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről
Brüsszel - Az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátását 30 százalékkal kell leszorítani 2030-ra [...] tovább »
Téged is megböktek ceruzával a suliban? Ez történik 20 év után a testeddel…
Egy tök ártatlan iskolai csíny, ami a legtöbbször nem is vérzik, sőt, nem is túlzottan fáj, és se a szülők, [...] tovább »
Szijjártó: Magyarország és Izrael szoros szövetségesek
Jeruzsálem - Magyarország és Izrael szoros szövetségesek a biztonsági és gazdasági együttműködés [...] tovább »
Az Európai Bizottság meghirdette a fejlesztés témájával foglalkozó újságírók idei pályázatát
Brüsszel - Az Európai Bizottság pályázatot hirdetett a Lorenzo Natali-médiadíj elnyerésére, a díjat a [...] tovább »
A késes támadás külön kategória lesz a németországi bűnüldözési kimutatásokban
Berlin - Önálló kategória lesz a németországi bűnüldözési statisztikákban a késes támadás - írta a Bild [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sakk: ismét Hajdúböszörménybe került az emlékkupa
Nyíracsád - Több mint százan ültek táblához a megye legrangosabb amatőr sakkviadalán Nyíracsádon. tovább »
Magyar-horvát – Telt ház lesz az első hazai Eb-selejtezőn
Budapest - Telt ház előtt játszhat majd a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes horvátokkal az [...] tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – A tizenhatodik díjátadó
Miskolc - Kedden átadjuk a megye Év sportolója 2018 elismeréseket, a közönségszavazás legjobbjai is díjakat [...] tovább »
Egyre jobb úszni Nyíregyházán
Nyíregyháza - Újabb támogatással segítik a sportolni vágyó gyerekek fejlődését. tovább »
Előadás az emlékév alkalmából
Debrecen - Az Aranycsapat-emlékév tiszteletére előadást rendez a Debreceni Egyetem a Buzánszky Jenő Labdarúgó [...] tovább »
Fedettpályás Eb – Kerekes és Kozák bízik a döntőbe jutásban
Budapest - A hétvégi országos bajnokságon elért egyéni csúcsuk után Kerekes Gréta, a női 60 gát bajnoka és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása