Frissítve:

Honvédelmi államtitkár: a doni áttörés a Magyar Honvédség fekete napja

Budapest – A doni áttörés napja a honvédség fekete napjaként íródott be a magyar történelembe – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára pénteken Budapesten, a doni áttörés évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

hiba beküldése

Szabó István felidézte, 1943. január 12-én indított támadást a szovjet haderő a 200 ezer fős magyar hadsereg ellen. Azt mondta, lehetőségeihez mérten a legjobban felszerelték a magyar haderőt, de évtizedeken keresztül úgy tartották hiányos felszereléssel valójában meghalni küldték a magyar katonákat a Don-kanyarhoz. A szovjet haderőt a leghidegebb éjszakán azzal a céllal küldték, hogy az utolsó emberig felszámolja a magyar haderőt – hangsúlyozta.

A magyar hadsereg mintegy 120 ezer katonát vesztett – idézte fel az államtitkár. Megjegyezte: a magyar katonák vélhetően nem akartak hősi halált halni, mégis, esküjükhöz híven küzdöttek a végsőkig, s életüket adták a magyar haderő kötelekében. A doni áttöréshez kötődik a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb embervesztesége, a magyar katonák egyik legnagyobb véráldozata – hangsúlyozta a politikus.

Az államtitkár kiemelte: ahogy a magyar történelem során sokszor, úgy a doni áttörésnél is bebizonyosodott, hogy a magyar honvéd nem futamodik meg. A korabeli dokumentumok, visszaemlékezések azt bizonyítják, hogy a magyar honvédek a Donnál a végsőkig kitartottak, még akkor is, amikor reménytelennek tűnt.

Hősök voltak a Donnál harcoló magyar katonák – jelentette ki Szabó István, a budai Várban, a Kapisztrán téren, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán tartott ünnepségen.

A rendezvény előtt gyászmisén emlékeztek meg a doni hősökről.

A szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg ellen. A veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei 70 százalékosak voltak, az emberveszteséget 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Vajon számít, hogy honnan jöttünk?
Debrecen - „A fogyasztói társadalom térhódításával a rendszerváltozás után az emberek igényszintje is [...] tovább »
Egy magyar húsvéti rejtvényen pörög a net: te megtalálod a csibét a nyuszik között?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem múlhat már lassan úgy el ünnep, hogy a magyar képrejtvény rajzoló Dudolf, [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. április 22.
Budapest, 2019. április 22., hétfő (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Nagy a torlódás Hegyeshalomnál a határátkelőhely előtt
Budapest - Hegyeshalomnál a határátkelőhely előtt a kilépésre várakozó kocsisor hossza elérte az öt [...] tovább »
Az unokáját is meglocsolta Orbán Viktor húsvéthétfőn
Budapest - Ahogy az elmúlt években, az idén is követte a régi hagyományokat Orbán Viktor: húsvéthétfőn [...] tovább »
Letartóztatták a veszprémi halálos dulakodás gyanúsítottját
Veszprém - A bíróság elrendelte a péntek esti veszprémi halálos dulakodás gyanúsítottjának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Extraliga – Békéscsabai előny a bronzcsatában
Budapest/Békéscsaba - A Békéscsaba hazai pályán 3-0-ra legyőzte az UTE csapatát a női röplabda Extraliga [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Búcsúzott a tavaly elődöntős Seppi, visszalépett a címvédő
Budapest - A tavaly elődöntős Andreas Seppi kiesett az első fordulóban a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Két év múlva Houstonban, 2022-ben Csengtuban lesz a vb
Budapest - Két év múlva Houstonban, 2022-ben pedig a kínai Csengtuban lesz az asztalitenisz-világbajnokság - [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Györe László célja a Grand Slam-trófea és a top 10
Budapest - A Grand Slam-tornagyőzelmet, a világranglistán pedig a legjobb tíz közé jutást nevezte meg [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Lakatosék és Andrásék is a főtáblán férfi párosban
Budapest - A Lakatos Tamás, Majoros Bence és az András Csaba, Juhász Patrik duó is feljutott a selejtezőből a [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Teljes magyar siker a női egyes selejtezőjében
Budapest - Mindhárom selejtezőben induló magyar játékos - Bálint Bernadett, Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása