Frissítve:

Holokauszt-emlékművet avattak fel Siófokon

Az újonnan átadott siófoki holokauszt-emlékmű 2014. szeptember 15-én. MTI Az újonnan átadott siófoki holokauszt-emlékmű 2014. szeptember 15-én. MTI - © Fotó: Koszticsák Szilárd
Siófok, 2014. szeptember 15., hétfő (MTI) – Holokauszt-emlékművet avattak fel Siófokon hétfőn.

hiba beküldése

A zsidó közösségi kerekasztal decemberi ülésének napirendjén szerepel majd, hogy az antiszemitizmussal kapcsolatban a kormány a zéró tolerancia elvét képviseli – mondta Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár az avatáson.

A siófoki zsinagóga kertjében felállított emlékmű egy hárfát ábrázol, szögesdrót húrjai között Dávid-csillaggal.

Az emlékmű felállítását civilek kezdeményezték, az Egyesült Államokban létrehozott Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért és az Igazságért finanszírozásával és az önkormányzat támogatásával készült el. Szabó László arról beszélt, hogy 1944-ben közel 500 zsidó embert hurcoltak el Siófokról, közülük 72-en tértek vissza a második világháború után.

Emlékeztetett: csütörtökön lesz a 25. évfordulója annak, hogy Magyarország és Izrael aláírta a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló egyezményt.

Azóta gazdasági és kulturális kapcsolatok épültek a két ország között, és a barátságot az izraeli magyar és magyarországi zsidó közösség is erősíti – tette hozzá az államtitkár.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete szerint vannak, akik azt mondják, idén, a holokauszt 70. évfordulóján túl sok, a siófokihoz hasonló megemlékezést tartanak, de szerinte a vészkorszakról nem lehet elégszer megemlékezni, “hiszen rengeteg embert küldtek a halálba Magyarországról is”.

Annette Lantos Tillemann-Dick, Tom Lantos lánya, a Lantos alapítvány tanácsadó testületének társelnöke arról szólt, hogy a vészkorszak minden áldozatáról meg kell emlékezni.
Azért sem szabad elhallgatni semmit, mert vannak, akik félre akarják magyarázni a történelmet, és a tragédia megismétlődhet – figyelmeztetett.

Budapesten 2011-ben jött létre a Tom Lantos Intézet azzal a céllal, hogy ápolja a politikus örökségét, segítse a kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű csoportokat, és hozzájáruljon az esélyegyenlőség, a diszkriminációmentes és toleráns társadalom megteremtéséhez.

Tom Lantos (1928-2008) magyar származású amerikai demokrata párti politikus 1981-től haláláig az amerikai képviselőház tagja volt. A parlament egyedüli holokauszt-túlélőjeként Kalifornia egyik választókerületét képviselte. 2007-től az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöki tisztét is betöltötte.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Csodás otthon a „csalódott állatoknak”
Miskolc - A baráti társaságból alakult alapítvány harminc ebről gondoskodik. tovább »
NGM: kétmilliárd forintos pályázat bölcsődei és óvodai konyhafejlesztésre
Budapest - A gyermekétkeztetés színvonalának további emelését célozva a kormány hazai költségvetési [...] tovább »
Nébih: a gazdák minél előbb kezdjék el a parlagfű-mentesítést
Budapest - A hatékony parlagfű-mentesítés érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt [...] tovább »
Az Aldi 150 dolgozóval növeli magyarországi létszámát
Budapest - Növeli munkatársainak létszámát az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., az áruházi eladók és a [...] tovább »
Új menedzsment a Hunép élén
Debrecen - Januártól a négy topvezető közül csak egy marad a helyén. tovább »
Videó: Szánjon pár percet ezekre a pazar konyhai trükkökre!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Megmutatjuk, hogyan készül a színes omlett, milyen trükkel lehet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Munkába állt Fernando, a DVTK új „megmentője”
Miskolc - Megérkezett Spanyolországból a Diósgyőr labdarúgócsapatának 51. élvonalbeli szakvezetője. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Balázs Attila is kiesett
Budapest - Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 [...] tovább »
MLSZ – Három élvonalbeli klubot büntettek meg
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Budapest Honvédot, az Újpest FC-t és a Diósgyőri VTK-t [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Pálos-Bognár és Szöllősi-Zácsik is hosszabbított Budaörsön
Budapest - Pálos-Bognár Barbara és Szöllősi-Zácsik Szandra is meghosszabbította a szerződését a Budaörs női [...] tovább »
Elindulhat a leégett szendrői tornacsarnok bontása
Szendrő - Ahogy arról már beszámoltunk leégett a szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola területén [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – A kazahokkal már nem bírtak a britek
Budapest - A kazah válogatott 6-1-re legyőzte a brit együttest a budapesti divízió I/A-s jégkorong [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása