Frissítve:

Holokauszt-emlékév – Kiállítás a magyar sportélet áldozatairól

Budapest, 2014. december 9., kedd (MTI) – A magyar sportélet áldozatai a Holokausztban címmel kiállítás nyílt a Városligeti Műjégpályán.

hiba beküldése

Amint azt Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója a tárlat katalógusának bevezetőjében megfogalmazta, “a kiállítás a holokauszt-emlékév keretében azokról a sportemberekről kíván megemlékezni, akik életét elvette vagy összetörte ez a soha el nem feledhető korszak”. Mint emlékeztetett rá a sportban megszámlálhatatlan sikert értek el a zsidó származású versenyzők, sportszakemberek és mecénásaik, köztük Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok, Kronberger Lili műkorcsolyázó, az első magyar világbajnok, vagy Keleti Ágnes tornász, a világ legeredményesebb zsidó származású olimpiai sportolónője.

A Budapest Sportszolgáltató Központ – a fővárosi önkormányzat intézménye -, valamint a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gondozásában megvalósult tárlattal a sok áldozat közül elsősorban a legeredményesebbekre – köztük a labdarúgó Braun Józsefre, a vívó Kabos Endrére és Petschauer Attilára, valamint a sakkozó Steiner Endrére – kívánják ráirányítani a figyelmet.

“Azokra a kiváló emberekre, akik a magyar nemzeti lobogó alatt küzdve állhattak magyarként a dobogó tetején. Azokra, akik közül sokan a többségi nemzettel való azonosulási szándék nyomán még őseik vallását is felcserélték. Erőfeszítéseik, küzdelmeik mégis hiábavalónak bizonyultak, a hálátlan hatalom semmire és senkire sem volt tekintettel” – olvasható a bevezetőben.

A Városligeti Műjégpálya dísztermében tartott keddi megnyitón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, az MTK elnöke mondott beszédet, s a tárlatot Szabó Lajos nyitotta meg. A kiállítás tíz darabból álló installáción jeleníti meg a második világháborút közvetlenül megelőző, a világháború alatti, valamint az azt követő időszak sportvilágának képeit, illetve ismerteti tárgyilagosan a korszakot, valamint a legnevesebb áldozatok életútját. A mobil installációkat ezt követően a Műjégpálya Csatolójában helyezik el. A tablók mellett a többi áldozat és túlélő életútja az infópultban elhelyezett adatbázisból érhető el. A kiállítást vetített digitális képanyag egészíti ki.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Idén is lesz zarándokvonat a Csíksomlyóra
Budapest - Idén is megy össznemzeti zarándokvonat Csíksomlyóra - számolt be az M1 aktuális csatorna vasárnap. tovább »
Gyerekeket szállító busz gyulladt ki az M3-ason
Mezőkövesd - Kigyulladt egy gyerekeket szállító autóbusz motortere az M3-as autópálya 130-as kilométerénél [...] tovább »
Lila Akác
Ma már csak az olyan filmek érdekelnek a televízió túlhizlalt kínálatából, mint a Rozmaring vagy a Lila Akác. [...] tovább »
Tatabányai emberölések – Előállítottak egy fiatalt
Tatabánya - Előállítottak egy 15 éves fiatalt vasárnap délután Tatabányán a városban reggel talált [...] tovább »
Az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője felfüggeszti elnök-igazgatói tevékenységét
Budapest - Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője május 1-jével felfüggeszti elnök-igazgatói [...] tovább »
Meghalt Usztics Mátyás színész, rendező
Budapest - Elhunyt Usztics Mátyás színész, rendező, a Nemzeti Kamara Színház alapítója; 68 éves volt - tudatta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Búcsú a hazai közönségtől, győzelemmel
Miskolc - Csütörtökön, Pécsett dől el, hogy ötödik, vagy hatodik lesz-e az Aluinvent-DVTK. tovább »
„A hazai pálya előnyét a vendégcsapat kapta meg”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában öt mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„Azt hittem, a múlt heti teljesítményünket nem tudjuk alulmúlni…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 24. fordulójában vasárnap négy mérkőzést [...] tovább »
„Sokadik pontunkat szórtuk el, mint bolond pék a lisztet”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 24. fordulójában egy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Férfi röplabda BL – Sorozatban harmadszor győzött a Kazany
Róma/Budapest - Sorozatban harmadszor nyerte meg a férfi röplabda Bajnokok Ligáját az orosz Dinamo Kazany, amely a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Urbányi: 99 százalék, hogy távozom
Budapest - A Gyirmót vezetőedzője vasárnap este a szezon végi távozásáról beszélt a labdarúgó OTP Bank [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása