Frissítve:

Hollande: terrorcselekményeket hiúsítottak meg a héten Franciaországban

Párizs, 2015. július 16., csütörtök (MTI) – Terrorcselekményeket hiúsítottak meg a héten Franciaországban – közölte szerda este Marseille-ben Francois Hollande francia államfő.

“A héten megelőztünk terrorcselekményeket, amelyek bekövetkezhettek volna. (Bernard Cazeneuve) belügyminiszter holnap tájékoztatás tart az ügyben” – mondta a köztársasági elnök, akit egy dél-franciaországi vegyi üzemben kedden feltehetően szándékosan bekövetkezett robbantásról kérdeztek az újságírók. A bűncselekménynek nem voltak áldozatai és károkat sem okozott. Az elnök megígérte, hogy a robbantás körülményeit ki fogják vizsgálni, és a tetteseket “megtalálják és elítélik”.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter szerda esti sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy négy embert, köztük a haditengerészet egyik volt katonáját vették őrizetbe hétfőn az ország négy különböző pontján. “Francia katonai létesítmények ellen terveztek terrorakciót” – mondta a tárcavezető.

A csoport vezetője Szíriába készült és a hatóságoknak a közösségi oldalakon folytatott tevékenysége miatt tűnt fel, valamint ismert volt már bebörtönzött francia dzsihadista kapcsolatairól – jelezte Cazeneuve.

Rendőrségi források szerint a gyanúsítottak egy tisztet is le akartak fejezni.

Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege június 23-án terrorcselekmény előkészítésére való összeesküvés gyanújával indított előzetes eljárást. A nyomozás jelenlegi állása szerint az ügynek nincs köze a keddi robbanáshoz.

Július 7-én legalább 150 robbanóeszközt és dinamitot loptak el a dél-franciaországi Marseille közelében található Miramas egyik katonai létesítményéből, harminc kilométerre a vegyi üzemtől, ahol a robbanás történt kedden. Szerdán a hatóságok azt sem tudták megmondani, hogy a múlt heti lopás és keddi robbantás között lehet-e kapcsolat.

A 17 áldozattal járó januári párizsi merényletsorozat óta a francia fővárosban a legmagasabb a terrorkészültség, országszerte pedig mintegy 10 ezer katona és 20 ezer csendőr és rendőr védi a kényesnek számító intézményeket, vallási helyeket, iskolákat, pályaudvarokat, repülőtereket és a turisták által kedvelt helyeket.

Manuel Valls miniszterelnök áprilisban azt mondta, hogy az év eleje óta öt terrortámadást akadályoztak meg a hatóságok. Június 26-án ugyanakkor egy radikális iszlamista lefejezte a főnökét, és megpróbált Lyonhoz közel egy vegyi üzemet felrobbantani. Ezt követően a kormányfő többször is megerősítette, hogy még soha nem volt olyan jelentős a terrorveszély Franciaországban, mint jelenleg.

– Venczel Katalin, MTI –


hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A rizs, a tészta és a zöldségek hazája
Nyíregyháza - Sárát elvarázsolta az ázsiai konyha sokszínűsége. tovább »
Kis-Galagó: újabb kinccsel bővülhet a lista
Ungvár - Szeretnék, hogy világörökségi helyszínné nyilvánítsák Ungvár híres negyedét. tovább »
A Fidesz felszólítja Timmermanst, hogy tegye világossá: lehetséges-e a szocialistáknak együttműködés a zsidózó Jobbikkal?
Budapest - Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig [...] tovább »
20 eset, amikor az internetes vásárlás rosszul sült el
Internetről rendelni igazán jó dolog, nincs sorban állás, jó árakat lehet kifogni, és még sorolhatnánk. Ám [...] tovább »
Tizenöt éve már napi rutin a Facebook
Debrecen - A magyarok naponta átlagosan 1,5–2 órát töltenek el facebookozással. tovább »
Több halottja van a Chicago melletti lövöldözésnek, meghalt az elkövető is
Washington - Öt halottja van a Chicago melletti Aurora városkában elkövetett lövöldözésnek, meghalt az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Magyar Kupa – A Kazincbarcika nyerte a bronzérmet
Érd - A tavalyi győztes Vegyész RC Kazincbarcika szerezte meg a férfi röplabda Magyar Kupa bronzérmét, miután a [...] tovább »
Blue Sharks – Ezüsttel bővült az éremkollekció
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok húsz percig jól tartották magukat a Hepp-kupa döntőjében, de a második [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Ferencvárosi TC
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 21. fordulójában a Debreceni VSC csapata az [...] tovább »
DVTK-Fux: Az éllovas érkezik
Miskolc - A női röplabda NB I Liga 19. fordulójában a Diamant Kaposvár együttesét fogadja a DVTK-Fux szombaton. tovább »
ÓAM-Ózdi KC: Van mit törleszteniük
Ózd - A férfi NB I/B Keleti csoportjának 12. fordulójában hazai pályán játszik az ÓAM-Ózdi KC szombaton. tovább »
Fedettpályás tenisz ob – Marozsán Fábián duplázott
Budapest - A férfiaknál Marozsán Fábián, a nőknél Arn Gréta nyerte a teniszezők budapesti fedettpályás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása