Frissítve:

Holisztikus szemlélettel készült koncepciók a Design Terminál nyári egyetemén

Budapest, 2014. szeptember 8., hétfő (MTI) – A kőszegi nemezgyár épületének hasznosítására született koncepciókat mutatnak be csütörtökön a HOLIS nyári egyetem résztvevői a Design Terminálban, ahol a tábor tapasztalatairól is beszámolnak az érdeklődőknek.

hiba beküldése

“A holisztikus szemlélet lényege, hogy a különféle tudományos és más szakterületekről érkező emberek együtt dolgoznak egy közös cél megvalósításán” – mondta el Bakos Maxim, a Design Terminál kutatási és képzési vezetője az MTI-nek.

Bakos Maxim szerint azért is hatékony ez a módszer, mert a különféle szakemberek már a tervezés elején kiszűrhetnek egy-egy olyan problémát, amely a későbbi munkafolyamat során jelentkezhet – jegyezte meg.

Mint elmondta, az idén első alkalommal rendezte meg a Design Terminál az egyhetes tábort, amelyre pályázat útján hívtak meg az ország különféle egyetemeiről a végzős vagy friss diplomás hallgatókat, köztük mérnököket, kommunikációs szakembereket, közgazdászokat, dizájnereket, építészeket, szociológusokat és antropológusokat, hogy a holisztikus szemlélet mentén gondolják újra és találjanak új funkciót a Kőszeg határában működő nemezgyárnak, amely egyre inkább amortizálódik.

Az ország 21 egyeteméről érkező 70 pályázó közül a Design Terminál csapata választotta ki azt a 25 résztvevőt, akik ötfős csapatokban dolgoztak egy-egy vezető segítségével.
A képzési vezető elmondása szerint több olyan megoldás is született, amely a működő gyárhoz egyéb kiegészítő funkciókat rendelt. Többek között egy olyan innovációs központot, amelyben a textiliparral foglalkozó különféle kutatási programok, kutatólaborok és cégek kapnak helyet.

Egy másik csapat a nemez gyártása mellé egy olyan oktatási központot képzelt el, amelyben a textiliparral kapcsolatos kurzusokat nemcsak hazai, hanem nemzetközi intézmények részvételével tartják.

Bakos Maxim szólt arról is, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy az öt koncepcióból olyan egységes tervet állítsanak össze, amely a jövőben megvalósulhat munkahelyet teremtve a pályakezdőknek.

Csütörtök este a The Budapest Design Meetup című program keretében mutatják be a táborban született terveket.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Október 23. – Orbán: ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk
Budapest - Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk - hangoztatta Orbán [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 23.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Meg tudja mondani, hogyan szabadul ki a rab?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mennyire képes odafigyelni a részletekre? Ha igazán alapos, nem lehet gond [...] tovább »
Fotók: Színes emlékező programsor Tiszafüreden
Tiszafüred - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt a szónoka az október 23-ai megemlékezésnek [...] tovább »
Október 23. – Megkezdődött a központi ünnepség a Terror Háza Múzeumnál
Budapest - Megkezdődött az október 23-i központi ünnepség a budapesti Terror Háza Múzeumnál hétfő délután [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ikszelt az ÓKC, nyert az MKC
Mezőkövesd, Ózd - A Mezőkövesdi KC Balassagyarmaton, az ÓAM-Ózdi KC pedig Algyőn lépett pályára a férfi NB [...] tovább »
Nagyvarsányi úszók sikere
Nagyvarsány - Sikeresen kezdtek a nagyvarsányi úszópalánták a Szabolcs-Tour versenysorozat első állomásán. tovább »
Mexikói Nagydíj – Idei negyedik különböző pilótapárosát veti be a Toro Rosso
Mexikóváros - Ötödik egymást követő versenyén a negyedik különböző pilótapárossal áll rajthoz a [...] tovább »
DVTK vs. Bp. Honvéd – A második büntető már bement
Miskolc, Debrecen - Ismét nyert a DVTK, ezúttal a bajnokot győzték le, és a szakmai igazgatójuk megkönnyebbült a [...] tovább »
Minden számban magyar győzelem született Lakiteleken a szektorlabda Eb-n
Budapest/Lakitelek - Minden számban magyar siker született Lakiteleken a szektorlabda, vagy közismertebb nevén [...] tovább »
DVSC: a háromszázados hátvéd sajnálja az elhullajtott pontokat
Debrecen - Különleges hangulatú találkozóra került sor szombaton délután a Nagyerdei Stadionban, ugyanis a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása