Frissítve:

Hogyan találjunk rá álmaink állására?

Hogyan találjunk rá álmaink állására?
Tizennyolc évesen az ember még nem biztos, hogy el tudja dönteni, hogy merre is induljon el az életben. Biztos valamennyiünknek van olyan tapasztalata, hogy nem tudott arra a kérdésre konkrét választ adni, hogy mivel is szeretne foglalkozni az iskola befejezése után. De mihez kezdhetnek azok, akik ebbe a helyzetbe kerülnek?

Nos, a világunk jelenlegi állása szerint ez a probléma fiatalok és felnőttek egész sokaságát érinti. Ma már nem csupán elhatározzuk magunkat egy adott karrier mellett, amely egész életünkben fix megélhetést biztosítva végigkísér minket. Napjainkban már sokkal inkább az a jellemző, hogy több munkahelyen, különböző területeken, különböző pozíciókban történő foglalkoztatás után találjuk meg csak a számunkra legideálisabb állást.

De a rengeteg opciót elnézve jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan találjuk meg azt a pályát, amelyik a számunkra a legmegfelelőbb volna?

Először is érdemes összegyűjtened erősségeidet. Ha kell, akkor akár egy lista formájában próbáld meg összegyűjteni legjobb tulajdonságaidat és legerősebb képességeidet, hogy nagyjából meg tudd határozni, milyen területeken tudnál helytállni. Ha ez a fajta önanalízis nem válik be, akkor segítségül hívhatod a Myers– Briggs-típusindikátor nevű személyiségtesztet is, amely viszonylag pontos és részletes leírást ad tulajdonságaidról, és az olyan állásokról, amelyekben valószínűleg kényelmesen éreznéd magad.

Gyűjtsd egy csokorba tapasztalataidat. Ha esetleg a múltban volt már korábban munkahelyed, akkor érdemes felelevenítened azokat a tapasztalataidat, amelyeket pozitívan vagy kifejezetten negatívan éltél meg. Ezt akár az iskolai élményeiddel kapcsolatban is használhatod. Idézd fel, melyek voltak azok a tantárgyak, amelyekben jeleskedtél, és amelyek élvezettel töltöttek el, miközben tanulhattál róluk, illetve azokat, amelyeket kifejezetten nem szerettél, vagy halálra untattak, és nem is igazán értetted, hogy miért kötelességed azt tanulni.

Beszélj annyi emberrel, amennyivel csak lehetséges. Próbálj meg minél több karriertanácsot és információt begyűjteni másoktól. Érdeklődj a számukra legjobban bevált munkahelyeikről, de érdemes lehet motivációikról is kifaggatnod őket. Ezt nem csupán olyan emberekkel csinálhatod, akiket személyesen ismersz, de az általad nagyra tartott személyek pályájáról is bőven informálódhatsz az internet segítségével.

Amennyire csak erőd engedi, próbáld fejleszteni önmagad. Iratkozz be valamilyen képzésre, válassz egy új hobbit, vagy valamelyik már meglévőt próbáld a legmagasabb szintekre emelni, olvass könyveket.

Próbáld meg a számodra legmegfelelőbb munkakörnyezetet elképzelni. Vázold fel önmagad számára, hogy melyek azok a kondíciók, amelyek között a legkényelmesebben éreznéd magad: esetleg egy irodában vagy egy műhelyben, emberek között, vagy inkább egyedül?

De a lényeg igazából az, hogy valami olyasmit csinálj, ami boldoggá tesz.

Ha ezeket képes vagy nagyjából előre felvázolni magadban, akkor nem marad más teendőd hátra, mint felütni a városod álláslehetőségeinek gyűjteményét, és kikeresni a számodra legmegfelelőbb pozíciót akár a biatorbagyallas.hu portálon. Ha a vendéglátás, a kereskedelem területén tetszik meg egy lehetőség, akár szakmai előképzettség nélkül is elküldheted jelentkezésed, de a szakmunkák terén is könnyen megtalálhatod a készségeidhez legideálisabban illeszkedő pozíciót.

 

– PR cikk –


hiba beküldése

Címkék:


További hírek a Karrier kategóriából
Alakítsd Te a is a Continentalnál a mobilitás jövőjét Debrecenben!
Találkozz velünk a 2019. április 17-i egyetemi állásbörzén a Debreceni Egyetem 54. standjánál, ahol izgalmas [...] tovább »
Nem akarnak dolgozni az emberek?
Egy tavaly végzett átfogó kutatásból megtudtuk, vélhetően mi húzódik egyik okként az általános érvényű [...] tovább »
Kelet Állásbörze Mátészalkán
Új munkatársat keres? Munkaerőre van szüksége? Érjen el több száz potenciális munkaerőt a Kelet [...] tovább »
Ismét indul a jelentkezés az Útravaló Ösztöndíjprogram 2018/2019. tavaszi félévre
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Programiroda az „Útravaló Ösztöndíjprogram” keretében a 2018/2019. [...] tovább »
Continental és Debreceni Egyetem: együttműködés a kulcs
A munkaerőpiacon gyakorlati képzést és azt követően munkalehetőséget biztosít a Continenal az egyetemen [...] tovább »
“Hallottam, hogy mennyire jók a cégnél a munkakörülmények, ezért jelentkeztem sofőrnek a Trans-Sped-hez”
A Trans-Sped stabil cégként több szakmában is vonzó lehet a munkát keresők számára. Szűcs Szabolcs úgy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása