Frissítve:

Hodorkovszkij-ügy – Putyin megkegyelmezett az olajmágnásnak, aki elhagyta a börtönt

Moszkva, 2013. december 20., péntek (MTI/Reuters/AFP/AP) – Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aláírta a Mihail Hodorkovszkij megkegyelmezéséről szóló rendeletet. Az orosz olajmágnást már szabadon is engedték.

hiba beküldése

Az elnöki kegyelmi rendelet a Kreml indoklása szerint emberiességi szempontok alapján született. Az orosz elnöki hivatal közölte, hogy a rendelet azonnali hatállyal érvénybe lépett.

Az Interfax orosz hírügynökség névtelenül nyilatkozó igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a 2003 óta bebörtönzött orosz olajmágnás pénteken helyi idő szerint 12 óra 20 perc körül hagyta el a karéliai Szegezsa városban lévő büntetőtelepet.

Ezt Hodorkovszkij ügyvédje is megerősítette.

A börtön a finn-orosz határ közelében fekszik, 300 kilométerre délre az északi sarkkörtől. Az elmúlt néhány évet töltötte itt Hodorkovszkij a hetes számú büntetőtelepen, amely egykoron része volt a Gulag munkatábor-hálózatnak.

A szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat sajtószolgálata egyelőre csak annyit közölt, hogy Hodorkovszkijt felmentették büntetése fennmaradó részének letöltése alól.

Putyin csütörtökön jelentette be váratlanul, hogy megkegyelmez Hodorkovszkijnak, aki egykoron Oroszország leggazdagabb embere volt, és a hatalom bírálói politikai fogolynak tekintették.

A bejelentés meglepte az oroszokat és elnyerte az üzleti világ tetszését. A lépést széles körben az orosz emberi jogi gyakorlat bírálóinak tett gesztusnak tekintik a Szocsiban jövő év februárjában tartandó téli olimpia előtt.

Az orosz elnök döntéséről éves nemzetközi sajtóértekezlete után beszélt, amikor a mikrofonokat már kikapcsolták. Putyin azt mondta, hogy maga az olajmágnás kért kegyelmet, és ő teljesíti azt. “Több mint tíz évet töltött börtönben, ez már elég hosszú idő, ideje döntést hozni (a kegyelemről) – mondta az elnök. Arról is beszélt, hogy Hodorkovszkij a kegyelmi kérvényében emberiességi okokra hivatkozott és azt írta, hogy az édesanyja beteg.

A Yukos (Jukosz) olajvállalat egykori főrészvényesét 2003-ban tartóztatták le, azóta két ügyben is ítélkeztek felette. 2005-ben 8, 2010-ben 14 év szabadságvesztést kapott, mert a bíróság bűnösnek találta csalás, sikkasztás, adóelkerülés elkövetésében. A büntetést később enyhítették, így 2014 augusztusában hagyhatta volna el a börtönt.

Hodorkovszkij, aki idén június 26-án volt ötvenéves, nem sokkal őrizetbe vétele előtt esett ki Putyin kegyeiből, amikor az megnyirbálta a gazdag “oligarchák” hatalmát. A mágnások Borisz Jelcin elnök idején, a Szovjetunió széthullását követően kialakult kaotikus években erősödtek meg. Hodorkovszkij cégét, a Yukost (Jukosz) csődbe vitték, feldarabolták és eladták, többségében állami kézbe került.

Hodorkovszkij jelképévé vált annak, amit a befektetők úgy fogalmaztak meg, miként használta fel a Kreml a bíróságokat politikai célokra. A Kreml ugyan cáfolja ezt, de Putyin kegyetlen személyes támadásai célpontjának szemelte ki Hodorkovszkijt, és figyelmen kívül hagyta a szabadulását kérő felhívásokat – jegyezte meg beszámolójában a Reuters hírügynökség.

A Yukos vállalattól lefoglalt vagyon a Rosneft (Rosznyefty) állami olajvállalat kezébe került, a céget jelenleg Putyin szövetségese, Igor Szecsin irányítja.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A legfelsőbb bíróság jóváhagyta Donald Trump döntését a transzneműek katonai szolgálatának tiltásáról
Washington - Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság jóváhagyta [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Szili Katalin: számunka a haza a magyar nyelv
Érsemjén - Szili Katalin szerint Kazinczy Ferenc olyan állócsillag, aki a maga tetteivel - a nyelvújítással, a [...] tovább »
Porosenko: Ukrajna nem válik szövetségi állammá, és nem lesz benne különleges státusa egy régiónak sem
Kijev - Ukrajnában nem lesz semmiféle föderáció, és nem lesz különleges státusa egyetlen régiónak sem - [...] tovább »
Ekkora csobbanásra senki nem számított – Videón a legkeményebb sziklás failek
Új részéhez ért a FailArmy tematikus válogatása, ezúttal a legviccesebb, legfájdalmasabb és legpechesebb [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. január 22.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Timosenko hivatalosan is pártja államfőjelöltje lett a márciusi ukrajnai elnökválasztásra
Kijev - Julija Timosenko pártelnököt indítja államfőjelöltjeként pártja, a Haza (Batykivscsina) a március 31-i [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Szerdán műtik a Veszprém dán beállóját
Budapest - Szerdán operálják René Toft Hansent, a Telekom Veszprém és az olimpiai bajnok dán válogatott [...] tovább »
Sastin Marianna tavasszal Indiába költözik
Budapest - Sastin Marianna, Magyarország eddigi egyetlen világbajnok női birkózója tavasszal Indiába költözik, [...] tovább »
A világ legjobbjai ellen debütálhat
Debrecen - A DEAC futsalosa, Kondás Kristóf először kapott meghívót a válogatottba; a spanyolok ellen készül. tovább »
Csiszolások után hajt rá a szintre
Nyíregyháza - Bakosi Péter bizakodva tekint az idei szezonra, Glasgow-ban és Katarban is rajthoz szeretne állni. tovább »
Fatum Nyíregyháza – Gondból csak ilyen legyen!
Nyíregyháza - Az első benyomások pozitívak a Fatum új játékosáról. tovább »
PannErgy-MVLC a Komjádi Kupán játszott
Budapest - Pénteken és szombaton rendezték meg Budapesten a legrangosabb utánpótlás vízilabda sorozat, a Komjádi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása