Frissítve:

Hivatalosan is kihelyezték a Székelyföld határát jelző táblát

Hivatalosan is kihelyezték a Székelyföld határát jelző táblát
Kovászna megye – Csütörtökön délután, az RMDSZ országos és helyi politikusai jelenlétében, hivatalosan is kihelyezték a Székelyföld határát jelző táblát Kovászna és Brassó megye határán, Kökös község közelében.

hiba beküldése

A 18 négyzetméteres, Székelyföld – Ţinutul Secuiesc –Szeklerland feliratú táblán egy székelykapu, és két, székely ruhába öltözött fiatal látható. Az ünnepi felavatáson jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Demeter János, a Kovászna megyei Tanács elnöke, Tamás Sá! ;ndor és Márton Árpád képviselők, Albert Álmos, az RMDSZ Háromszéki, illetve Baka Mátyás, a Felső Háromszéki szervezetének elnöke, valamint Vajda Lajos alelnök is. A tábla kihelyezése elleni tiltakozásul az eseményre kiérkezett Lia Olguţa Vasilescu, a Nagyrománia Párt képviselőasszonya is, aki az etnikai alapú területi autonómia megvalósítása felé tett újabb lépésként értékelte a Kovászna megyei önkormányzat kezdeményezését.

Az eseményt követően Markó Béla szövetségi elnök úgy nyilatkozott, itt az ideje, hogy ilyen szimbólikus jelzésekkel is kifejezésre adjuk: Székelyföld egy hagyományos egység. Mint mondta, ő maga is javasolta, hogy Kovászna és Hargita megyében, és ha van rá lehetőség, akkor Maros megyében is ilyen közös szimbólumokkal jelezzék, hogy ez a régió összetartozik. Úgy vélte, a kezdeményezés nem előzménytelen, hiszen hasonló táblákat helyeztek ki a Mócok földjén és másutt is: Székelyföld esetében azonban kétségtelenül ennél többről van szó, hisze! n ez jelzi azt, hogy az autonómia megvalósítása célja a székelységnek, és ez az oka annak, hogy ilyen esetben mindig „felborzolódnak az idegek” a román politikában.

„Úgy látszik, még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy el tudjuk fogadtatni önálló entitásként a Székelyföldet. Az autonómia nekünk kiemelt célunk, de ezt nem a románság ellenében, hanem velük együtt akarjuk megvalósítani” – szögezte le az RMDSZ elnöke utalva a Nagyrománia Párt tiltakozására.



További hírek a ERDON Helyi hírek kategóriából
A HolnapUtán Fesztivál előadásai
Hatodik alkalommal zajlik március 20. és 25. között a HolnapUtán Fesztivál, melynek során tizenhárom nagytermi, [...] tovább »
A Bihar Megyei Tanács, mint paraván
A csütörtöki váradi helyi tanácsülésen felvetett kifogásokat Ilie Bolojan polgármester több alkalommal is a [...] tovább »
Szabó József: „gőzerővel zajlik a félretájékoztatás is”
Szabó József megyemenedzsernek, az RMDSZ ügyvezető alelnökének reagálását közöljük azzal az interjúval [...] tovább »
Nutripork-ügy: függőben van
Még mindig nem tudatta a Nutripork, milyen intézkedéseket hozna a szennyezés megállítására, ám az engedélye [...] tovább »
Sűrű program a HolnapUtán Fesztiválon
A tavalyi kiadás sikere nyomán az idén több előadással, sűrűbb programmal készültek a HolnapUtán fesztivál [...] tovább »
Az ERA Parkban a gyermekek is megünneplik a Valentin napot!
Aki azt hitte, hogy csak a felnőttek ünneplik a Valentin napot, tévedett: ez a hétvége nagyon szeretetteljesnek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Campus területén is parkolhatnak a Magyar Kupa Döntőre érkező szurkolók
Deberecen - Vasárnap 17.30-tól Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK döntőt rendeznek a Főnix [...] tovább »
Jön a tizennegyedik Latyakfutás
Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu - Tizennegyedik alkalommal rendezik meg február 24-én a Bo-Cse-Bükk Latyakfutást. tovább »
Közönségtalálkozót tartott Bódog Tamás
Miskolc - Kötetlen szezonnyitó közönségtalálkozót tartott a Szinvaparkban található DVTK Shopban a DVTK [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – A svéd női curlingcsapat a britek ellen sem hibázott
Budapest, Kangnung - Svédország együttese ötödik meccsét követően is veretlen a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az esélyes norvégok nyerték a férfi sífutó váltót
Phjongcshang - Nem történt meglepetés a férfi sífutók vasárnapi 4x10 kilométeres váltóversenyében, miután a [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Hirscher második aranya
Phjongcshang - Marcel Hirscher a kombináció után vasárnap az óriás-műlesiklást is megnyerte a phjongcshangi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása