Frissítve:

Hitelminősítés – NGM: a kormányzati sikereknek köszönhető a kilátás-javítás

Budapest, 2014. november 8., szombat (MTI) – A Moody’s azért javította a magyar adósosztályzat kilátásait, mert a kormány sikereket ért el az adósság féken tartásában és a gazdasági növekedés beindításában – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.

hiba beküldése

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Moody’s Investors Service pénteken éjjel jelentette be: a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról stabilra javította a magyar államadós-osztályzat kilátását.

Az NGM szombat reggeli közleményében kifejti, hogy a hitelminősítő három tényezővel magyarázta a kedvező lépést. Javultak a középtávú gazdasági kilátások Magyarországon azzal, hogy a gazdasági fellendülés stabil alapokon nyugszik. A hitelminősítő kiemelte, hogy az eladósodottság évek óta mérséklődik, ami hozzájárul ahhoz, hogy a kormányzati intézkedések kedvező hatása érzékelhetővé váljon. A pozitív irányt az is jelzi, hogy egyre jobbak a beruházási és a fogyasztási adatok. A hitelminősítő kulcsfontosságúnak tartja a kormány elkötelezettségét a 3 százalékos hiánycél tartásában, amivel stabilizálta az adósságrátát.

A Moody’s középtávon az arány fokozatos csökkenésére számít, és üdvözölte, hogy a kormány törekszik az adósságfinanszírozás belföldi lábának erősítésére – mutat rá a tárca közleményében. Az NGM úgy véli, a Moody’s elismerte az ország külső sérülékenységének csökkenését, amely a folyó fizetési mérleg évek óta megfigyelhető többletében, a követelményeket messzemenőkig teljesítő, magas devizatartalékban, a kedvező külső likviditási pozícióban, és a piaci körülmények között is jól teljesítő forintban mutatkozik meg.

Az ország külső adóssága is nagymértékben csökkent annak köszönhetően, hogy mind a háztartások, mind a vállalatok és a bankok külső eladósodottsága érdemben mérséklődött az elmúlt években – áll a közleményben.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az orvosképzést segítő kezdő vállalkozásba fektet be a Hiventures
Debrecen - Az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok képzését segítő startup vállalkozásba fektet be a Magyar [...] tovább »
Kilencmillió az induló vállalkozásoknak
Debrecen - Újabb lehetőségek adódnak a vállalkozások továbbfejlesztéséhez a Hiventures Zrt. által. tovább »
Paksi bővítés – Megkapta a Paks II. projekt a telephelyengedélyt
Budapest - Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét csütörtökön - [...] tovább »
Két és fél milliárdos program indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye foglalkoztatási helyzetének javítására
Nyíregyháza - A Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) 2021-ig több mint 2,5 milliárd [...] tovább »
Varga Mihály: május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére
Budapest - Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra a kormány 2016-ban 2 [...] tovább »
Agrárkamara: korábban érkeznek a magyar primőr zöldségek az üzletekbe
Budapest - Április elejétől országszerte megvásárolhatók lesznek az üzletekben és a piacokon a magyar primőr [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U23-as birkózó Eb – Galambos Ramóna bronzérmes
Szombathely - Bronzérmet nyert Galambos Ramóna csütörtökön a birkózók szombathelyi U23-as Európa-bajnokságán. tovább »
Már nem Vincze Balázs az OSC vezetőedzője
Budapest - Lemondott posztjáról Vincze Balázs, az OSC férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Hatalmas csúcsjavítás a veterán atlétától
Debrecen - A 2017-es évben is a Téli Dobó Bajnoksággal indult az atlétikai szezon. Bár Debrecenben a dobó [...] tovább »
Utánpótlás NB I: dobogón a DVSC ifistái
Debrecen - Az ifjúsági kézilabdacsapat nyert, a juniorok váratlan vereséget szenvedtek Érden. tovább »
A reptéri futást segítik
Debrecen – Névadó szponzorként támogatja a Debrecen Airport Runt a Wizz Air – jelentette be csütörtökön a [...] tovább »
Akaratereje vezette a győzelmekig Balczót
Debrecen - A honi öttusa emblematikus alakja elárulta, nem azt az érzést kapta a sikerektől, amire előzetesen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása