Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Megtalálták a rendőrök péntek este azt az Alfa Romeo 145-ös típusú gépkocsit, amellyel a balatonlellei rablás elkövetői elmenekültek - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
tovább »
Városlőd, 2013. május 10., péntek (MTI) - Négyen megsérültek, közülük a rendőrség elsődleges információi szerint hárman súlyosan, amikor két autó összeütközött pénteken a 8-as főúton Veszprém megyében, Városlődnél.
tovább »
Debrecen, 2013. május 10., péntek (MTI) - Egy idős asszony meggyilkolása miatt négy személyt ítélt fegyház-, illetve börtönbüntetésre pénteken a Debreceni Törvényszék - közölte Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 10., péntek (MTI) - Feljelentést tett a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. (NYÍRVV) ellen a cég felügyelőbizottságának egyik tagja, a rendőrség csalás gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Egy aknavetőgránát robbanóanyagot tartalmazó része volt a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon az egyik lakás falában talált lövedék, amely miatt egy időre 100 méteres sugarú körben kiürítették a környéket. A lakók már visszatérhettek otthonukba - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje péntek délután az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Készpénzt, ékszereket és fegyvereket vittek el rablók egy balatonlellei családi házból. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket - tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Kisebb tűz volt az épülő 4-es metró Kálvin téri állomásának peronja alatt, a munkálatokhoz odakészített csövek néhány négyzetméteren lángra kaptak péntek délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
tovább »
Kaposvár, 2013. május 10., péntek (MTI) - A rendőrség közvetlen telefonszámon - 06/80-200-676 - a nap 24 órájában várja a péntek hajnali balatonlellei rablás elkövetőivel, illetve a menekülésre használt gépkocsival kapcsolatos információkat - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délután az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Több mint kétszer annyian, 25-en fulladtak idén eddig a Dunába, mint tavaly, amikor ugyanebben az időszakban 12-en - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Barnácz István, a Duna Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
tovább »
Miskolc, 2013. május 10., péntek (MTI) - Három fiatalkorú lányt futtatott egy férfi Miskolcon, elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
tovább »
Veszprém, 2013. május 10., péntek (MTI) - Levetítették a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. gyártelepén márciusban lefolytatott kétnapos helyszíni kihallgatás csaknem teljes videoanyagát a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper pénteki tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 10., péntek (MTI) - Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a fiatalembert, aki a gyanú szerint életveszélyesen megsebesített egy helyi férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 10., péntek (MTI) - Feloldották a halálos baleset miatt korábban elrendelt útzárat a 4-es főút Kisvárda és Ajak közötti szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délután a honlapján.
tovább »
Szeged, 2013. május 10., péntek (MTI) - A Szegedi Törvényszék részben jogosnak találta a szegedi önkormányzat kötbérkövetelését az 1-es villamosvonal felújításának kivitelezőivel szemben, a beruházás csúszása miatt igényelt 740 millió forintból 136 millió forintos kötbérigényt talált jogosnak az első fokon eljáró bíróság pénteken hozott ítéletében.
tovább »
A Központi Nyomozó Főügyészség nyilvánosságra hozta azoknak a gyanúsítottaknak a neveit, akik az úgynevezett bundaügyben érintettek.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - A becslések szerint mintegy 200 embernek el kell hagynia otthonát a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon az egyik lakás falában talált lövedék miatt - közölte Németh-Zsohár Agnieszka, a Magyar Honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje péntek délután az MTI-vel.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 10., péntek (MTI) - A nagy forgalom miatt torlódnak a járművek a Beregsurány-Asztély és a Záhony-Csap közötti magyar-ukrán határállomáson, így várakozásra kényszerülnek az utazók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján péntek délután.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 10., péntek (MTI) - Lakhatatlanná vált az a családi ház, amely egy melléképülettel együtt gyulladt ki Nyírmihálydiban pénteken, az ott lakó öttagú családot átmeneti szálláson helyezték el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Rövid időn belül három településre is riasztották pénteken a honvédségi tűzszerészeket, mert vélhetően tüzérségi lövedéket találtak - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-t.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) munkatársai három órán belül elfogták azt a nőt, aki a repülőtéri járatinformáció telefonszámán bombariadóval fenyegetőzött csütörtök délelőtt - közölte a rendőrség honlapján pénteken.
tovább »
Pécs, 2013. május 10., péntek (MTI) - Meghosszabbította a Pécsi Járásbíróság augusztus 15-ig annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április elején megtámadta Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Az ügyészségtől átfogó vizsgálatot, a kormánytól a trafikpályázatok érvénytelenítését követeli az MSZP azután, hogy a hvg.hu egy birtokába került, nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján közölte: a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere ellen a hvg.hu birtokába került hangfelvétel miatt.
tovább »
Szeged, 2013. május 10., péntek (MTI) - Negyvennyolc kilogramm kábítószert találtak a rendőrök egy albán férfi gépkocsijában a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
tovább »
Miskolc, 2013. május 10., péntek (MTI) - Hárman sérültek meg abban a közlekedési balesetben, amely az M3-as autópályán, a mezőkövesdi lehajtó térségében, a Miskolc felé haladó sávban történt péntek délelőtt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
tovább »
Győr, 2013. május 10., péntek (MTI) – Teljes szélességében lezárták a 85-ös utat Nagycenknél a 84-es főút találkozásánál történt baleset miatt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek délelőtt az MTI-t.
tovább »
Szeged, 2013. május 10., péntek (MTI) – Jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a kevermesi férfit, aki rokonaival és egy barátjával 2006 és 2010 között több dél-békési idős embert kirabolt, kettőt pedig meg is ölt.
tovább »
Budapest, 2013. május 10., péntek (MTI) - Csaknem háromszáz méternyi légkábelt próbált ellopni három férfi a HÉV Filatorigát megállójánál a III. kerületben péntek hajnalban, a rendőrök rövid üldözés után elfogták őket - közölte a rendőrség a honlapján.
tovább »
Kaposvár, 2013. május 10., péntek (MTI) - Elgázoltak egy férfit Csurgón, a gyalogos belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-t.
tovább »
Békéscsaba, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Meghalt egy férfi a csapadékvíz-elvezető árok tisztítása közben csütörtök délután Lőkösháza külterületén, mert ráomlott a vízgyűjtő akna oldalfala, egy másik munkás pedig súlyosan megsérült - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
tovább »
Miskolc, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Nem jogerősen öt év börtönre ítélt és öt évre eltiltott a közügyektől a bíróság egy 35 éves férfit, akivel szemben a Miskolci Járási Ügyészség szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze csütörtökön az MTI-vel.
tovább »
Kecskemét, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Egy reklámfilm készítését 9,5 millió forintért elvállaló cég ügyvezetőjét hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán. A vádirat szerint a BKV Zrt.-nek készített filmet nem használták fel.
tovább »
Nyíregyháza, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Nem jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön egy ibrányi nőt, aki 2011 szeptemberében a szülés után takarókba csavarta és a szekrénybe rejtette újszülöttjét, ennek következtében a kisfiú megfulladt - közölte a bíróság elnökhelyettese, szóvivője az MTI-vel.
tovább »
Veszprém, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - A vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán hat tanút, közöttük a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. öt dolgozóját hallgatták meg a Veszprémi Törvényszéken.
tovább »
Kecskemét, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Vádismertetéssel megkezdődött az újszülött gyermekének életveszélyes sérüléseket okozó tiszakécskei nő pere csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken.
tovább »
Miskolc, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Fegyházban, illetve börtönben letöltendő, két és fél évtől négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék csütörtökön azt a kilenc sajóbábonyi romát, akit az ügyészség közösség tagja elleni - felfegyverkezve, csoportosan elkövetett - erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt meg.
tovább »
Vác, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Egy hatméteres mély gödör keletkezett a váci Fürdő utcában, amikor egy kukás autó alatt beszakadt az aszfalt csütörtök délelőtt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
tovább »
Szeged, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Két kilogramm marihuánát találtak egy szerbiai járműben a rendőrök és a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen szerdán késő este - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
tovább »
Kecskemét, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Kilencven nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta leszerelt rendőrnek, aki a gyanú szerint annyira megvert egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy belehalt a sérüléseibe.
tovább »
Eger, 2013. május 9., csütörtök (MTI) - Fakanállal hadonászva rabolt ki egy férfi egy 11 éves gyereket a Heves megyei Bükkszenterzsébeten - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.
tovább »