2010.08.15 06:15; Frissítve: 2010.08.15 06:15


Ma startol a Határon túli fiatalok találkozója

Négy kontinens harmincegy országából csaknem nyolcszáz magyar fiatal érkezik majd Budapestre, a Határon túli magyar fiatalok találkozójára.

A vasárnap kezdődő tíznapos programsorozatot immár tizenötödik alkalommal rendezik meg, és a résztvevők idén ellátogatnak Európa Kulturális Fővárosába, Pécsre is, ahol egy gálaestet tartanak majd augusztus 18-án- mondta a Független Hírügynökségnek Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója.

Tizenöt éve indult a Határon túli fiatalok találkozója elnevezésű programsorozat azzal a céllal, hogy minél több fiatal látogasson el az “anyaországba”, és hogy minél jobban ismerjék meg Magyarországot, az itt élőket és hogy barátságok szövődjenek. Ez a célkitűzés azóta sem változott. Idén augusztus 15-e és 25-e között tartják meg a találkozót Budapesten: négy kontinens harmincegy országából körülbelül nyolcszáz fiatalt várnak. Elsősorban művészeti csoportok, táncosok, zenészek érkeznek Magyarországra.

A zártkörű programsorozatnak van két nyilvános része is, amelybe a nagyközönséget is bevonják. Augusztus 18-án Pécsre látogatnak a résztvevők, ahol egy gálaműsort adnak. 21-én pedig a Lánchíd pesti hídfőjénél tartanak egy gálát.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: a Klubrádió sorsát nem befolyásolja a médiatörvény módosítása
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A médiatörvényhez módosításokat készítő fideszes képviselő [...] tovább »
Miskolcnak Kassa is segíthet
Miskolc - Kassa mint kulturális főváros kitörési pont lehet Miskolc számára a szakemberek szerint. tovább »
Pénzügyi csúcstalálkozó – Az adócsomag nem segíti a növekedést
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A kormány által bejelentett adócsomag negatívan hat a gazdasági [...] tovább »
Solar Radar: nyeletlen baltaként zuhan az euró
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Nyeletlen baltaként zuhan az euró - olvasható a Solar Capital Zrt. [...] tovább »
Kártalanítást kér kórháza államosításáért Veresegyház
Veresegyház, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – Több mint félmilliárd forintos kártalanítást kér [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés