"Ez kis kocsi, elfér a padkán..." - Hihetetlen dumák, melyekkel a magyar sofőrök kínálták meg a rendőröket

"Ez kis kocsi, elfér a padkán..." - Hihetetlen dumák, melyekkel a magyar sofőrök kínálták meg a rendőröket

Budapest - Vicces, vagy mondhatni éppenséggel tragikus? A 112Press összegyűjtött néhány beszólást, amivel a sofőrök lepték meg a rendőröket különböző szituációkban, főként forgalomirányításnál. Bármennyire is viccnek tűnik egyik-másik, nem kitalációról van szó, ezek a párbeszédek valóban elhangzottak...
tovább »
Lehullt a lepel: megvannak Debrecen borai

Lehullt a lepel: megvannak Debrecen borai

Debrecen - A tavalyinál is több vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen Város Bora versenyre – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. A megmérettetésen 67 pincészet 126 tétele versengett Debrecen Város Fehér Bora, Debrecen Város Vörös Bora és Debrecen Város Pezsgője kategóriákban. A szakmai és a társadalmi zsűri szigorú szabályok szerint választotta ki a győzteseket, akik idén is Debrecen Város Bálján vehetik majd át elismerésüket, s jogosultak az éremcímke használatára.
tovább »

ITM: sikeres nemzetközi minták alapján újulhat meg a hazai kutatóintézeti hálózat

Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) céljai szerint Magyarország európai szinten is élenjáró kutatás-fejlesztési és innovációs potenciálra tesz szert a kiemelt gazdasági területeken - mondta Palkovics László a kutatóintézeti vezetőknek rendezett csütörtöki budapesti egyeztető fórumon a tárca tájékoztatása szerint.
tovább »

Az E.on nevével visszaélve kérnek csalók átutalást

Budapest - Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.
tovább »
Egyedülálló kutatás indul a Debreceni Egyetem és az MMA támogatásával

Egyedülálló kutatás indul a Debreceni Egyetem és az MMA támogatásával

Debrecen - A közeljövőben kezdődő vizsgálat az iskolások művelődési szokásaira irányul.
tovább »
Kőkemény, szigorú, de emberséges parancsnok érkezett Debrecenbe

Kőkemény, szigorú, de emberséges parancsnok érkezett Debrecenbe

Debrecen - Szloszjár Balázs ezredes stratégiai és hadműveleti szinten nyolc különböző misszióban vett részt.
tovább »

Időjárás-jelentés - 2019. január 17.

Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti.
tovább »

Mazsihisz: függesszék fel a Dunába lőtt áldozatok maradványai utáni kutatást!

Budapest - A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint értelmetlen a Dunába lőtt zsidó emberek maradványai után kutatni, a csontok Izraelbe szállításának terve pedig felkavarta közösségüket, ezért a szervezet elnöke levélben kérte a magyar és az izraeli belügyminisztertől a "semmivel nem indokolható" kutatások felfüggesztését.
tovább »

Fidesz: több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Budapest - A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.
tovább »
Kaspersky: nőtt a kiberfenyegetettség Magyarországon

Kaspersky: nőtt a kiberfenyegetettség Magyarországon

Budapest - Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat negyedéves kimutatása, a Kaspersky Security Bulletin szerint.
tovább »

Hidvéghi: Brüsszel azért ad a Soros-szervezeteknek több pénzt, hogy még több bevándorlót hozzanak be

Budapest - A Fidesz szerint az Európai Parlament (EP) csütörtöki döntései újra rávilágítanak arra, hogy gyakorlatilag Soros György diktáltja a brüsszeli migrációs politikát, ugyanis az EP megszavazta, hogy az európai emberek pénzéből ezután több száz millió euróval több pénzt adjanak a Soros-szervezeteknek - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.
tovább »

Illegális bevándorlás - Szijjártó Péter: el akarnak altatni minket, de a továbbiakban is kőkemény fellépés szükséges

Budapest/Szófia - Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
tovább »

Figyelő - Kubatov: a Soros-szervezetek azonos sztenderdek alapján működnek

Budapest - A Fidesz pártigazgatója szerint a Soros-szervezetek a világon mindenhol azonos sztenderdek alapján működnek, ezek a következők: "agresszió, erőszakos tüntetések, akciók, destabilizáció".
tovább »

Az Agrárminisztérium 7 milliárd forint energiahatékonysági támogatásról döntött

Budapest - A Vidékfejlesztési Program energiahatékonysági pályázatának első körében összesen 7 milliárd forinttal támogat 128 kérelmet az Agrárminisztérium.
tovább »

Fidesz: a szocialisták 600 milliárdot vontak ki az egészségügyből

Budapest - A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet, 600 milliárd forintot vontak el az ágazattól.
tovább »
A hétvégén hidegfront érkezik

A hétvégén hidegfront érkezik

Budapest - A hétvégén hidegfront érkezik: egyre többfelé a maximumok is fagypont körül alakulnak majd. Emellett változékony lesz az időjárás: napsütés, de eső, havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
tovább »
Halálos baleset Debrecenben, egy 71 éves gyalogos vesztette életét

Halálos baleset Debrecenben, egy 71 éves gyalogos vesztette életét

Debrecen - Az idős nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
tovább »

Parragh: a digitalizáció esély és lehetőség a felzárkózásra a világhoz

Eger - A digitális világot, a digitalizációt olyan esélyként és lehetőségként kell felfogni, amellyel fel tud az ország zárkózni a világhoz - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Egerben.
tovább »
Fontos cél a partnerség

Fontos cél a partnerség

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tavalyi ülésén megfogalmaztam: semmi mást nem kérek, csak azt, hogy tekintse partnernek a magyar közösségek vezetőit, és legalább azt tegye meg, hogy leül és tisztázza a fogalmakat – mondta el a Bihari Naplónak dr. Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Az exkluzív interjút nálunk is olvashatják.
tovább »

A feltörekvő országokat vizsgáló nemzetközi egyetemi rangsor első harmadában a PTE

Pécs - A Pécsi Tudományegyetem (PTE) a 141. helyen, a legjobb magyar vidéki egyetemként került be a feltörekvő országokat vizsgáló egyik nemzetközi egyetemi rangsorba.
tovább »

Csaknem 40 film száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Budapest - Csaknem 40 film, köztük hét rövid dokumentumfilm száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között rendeznek Budapesten a Cinema City Aréna moziban.
tovább »

Kinevezték a Magyar Honvédség parancsnokát

Budapest - Korom Ferenc altábornagyot kinevezték a Magyar Honvédség parancsnokává.
tovább »

Programcsomag indul fiataloknak a vidéki élet ösztönzésére

Budapest - Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel programcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely 16 millió forintból valósul meg, többek között az Agrárminisztérium (AM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával - jelentették be a program szervezői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
tovább »
Megemlékeztek a fővárosi gettó felszabadításáról

Megemlékeztek a fővárosi gettó felszabadításáról

Budapest - Mi, magyarok nem felejthetünk, "nem emelkedhetünk a múltunk sötét bűnei, rémtettei fölé"; emlékezetünkben kell tartanunk, és tudatosítanunk kell a jövő nemzedékében is, hogy egymást tisztelete, segítése és megértése mennyire fontos nemzetünk egységének fenntartásához, virágzásához - jelentette ki a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a budapesti gettó felszabadulásának 74. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
tovább »
Kásler: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme

Kásler: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme

Budapest - Az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme - vélekedett az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön, miután látogatást tett egy XVII. kerületi intézményben.
tovább »
Videó: Elütötték a magyar navigátort a Dakar-ralin

Videó: Elütötték a magyar navigátort a Dakar-ralin

Budapest – Szerdán, a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali harmadik szakaszán kétszer is kereket kellett cserélnie a Szalay Balázs–Bunkoczi László duónak, de az elsőnél nem várt dolog történt.
tovább »

Kásler: 50-80 millió forintra pályázhatnak a háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Budapest - Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok 50-80 millió forintra pályázhatnak a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - mondta el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
tovább »

PM-államtitkár: Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít

Budapest - Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt két évben mintegy 26 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az országban - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
tovább »
KKM: az Eissmann autóipari beszállító cég bővíti nyíregyházi gyárát

KKM: az Eissmann autóipari beszállító cég bővíti nyíregyházi gyárát

Budapest - A német autóipari beszállító Eissmann cég 2,08 milliárd forintos beruházással bővíti nyíregyházi gyárát, amit a magyar kormány 556 millió forinttal támogat - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára csütörtökön Budapesten.
tovább »
Jogerősen hat évre ítéltek egy szerb kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen hat évre ítéltek egy szerb kábítószercsempészt Szegeden

Szeged - Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy szerb férfit, aki több mint tíz kilogramm marihuánát próbált 2017-ben Magyarországon keresztül Bécsbe csempészni.
tovább »

 
Több hír 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7
További hírek a magyarorszag kategóriából
16 meglepő dolog, amire használhatod a sót
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A só az egyik legszélesebb körben használt és legrégebb óta ismert [...] tovább »
A stressz a májat rombolja
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mi okozhatja az alvászavart? Munkahelyi stressz, szorongás, betegség, tudatalatti [...] tovább »
Benkő: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott
Budapest - Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott - hangsúlyozta [...] tovább »
Jöhet a ritkító metszés
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Január végén, február elején jön el az ideje a tél végi metszésnek. tovább »
Dömötör: Ahmed H. ügye egy szimbólum, felfedi a bevándorlást támogató hálózat működését
Budapest - Ahmed H. nem csupán egy erőszakos bevándorló, ügye ugyanis rámutat arra, hogy a külföldről, [...] tovább »
NAV: változtak az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre vonatkozó szabályok
Budapest - Az év elejétől változtak az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Báloztak a játékvezetők – Bók a szeretőknek is
Miskolc - Remek hangulatban báloztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó-játékvezetők: a Miskolci Egyetemen [...] tovább »
Esélyük sem volt Boriszov nélkül a debrecenieknek
Debecen - Tízpontos vereséget szenvedett a DEAC az NBI A-csoportos kosárlabda bajnokság 16. fordulójában [...] tovább »
Győzött a DVTK-Eger
Mezőkövesd - Férfi kézilabda Ligakupa A-csoport, 3. fordulójában otthonában fogata a MKC a DVTK-Eger csapatát. tovább »
MEAFC-Miskolc: „Az ottani vendégjáték egyik gárda számára sem életbiztosítás”
Miskolc - Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, Piros csoport, 15.fordulójában mind a két borsodi csapat idegenben [...] tovább »
DVTK-Fux: „Szeretnénk előrelépni, fejlődni”
Miskolc - Női röplabda NB I Liga, 15. fordulójában Miskolcon fogadja a Diósgyőri VTK-Fux a Budaörsi DSE-t. tovább »
Kék Cápák – A kupa még messze van
Nyíregyháza - A nyíregyháziak a következő feladatra koncentrálnak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása