2009.03.13 12:41; Frissítve: 2009.03.13 12:41


Összefogás a sérült gyermekekért

Összefogás a sérült gyermekekért

Évente mintegy 160 kisbaba születik
Down-szindrómával, harmadukról
már születésükkor lemondanak
szüleik.


Pedig ezek a gyermekek – korai fejlesztéssel
– be tudnának illeszkedni a
társadalomba. A Down Egyesület
célja, hogy felhívja a társadalom
figyelmét a korai fejlesztés
lehetőségére és
hangsúlyozza a beteg gyermekek
társadalomba való
beilleszkedésének
fontosságát. Ezért 2009.
március 21-én, a Down
szindróma világnapján
,
ép és sérült
gyermekek
számára szerveznek
játszónapot a
Vígszínházban. A
rendezvényen fellép Gryllus
Vilmos, Palya Bea, Szalóki Ági
,
a Makám Együttes és a
Vígszínház művészei.


Március 21-én, a Down
Világnapon
a
Vígszínházban első alkalommal
játszhatnak együtt ép és
sérült gyermekek, ezzel is
bebizonyítva, hogy társadalmi
összefogással elérhető az
integráció.


A játszónapon
Down-szindrómás gyerekek
képeket fognak festeni, amely képeket
kortárs magyar festők
egészítenek ki
festményekké. Ezeket a
festményeket a Down Egyesület
elárverezi, ezzel kívánva alapot
biztosítani egy Korai Fejlesztő
Központ létrehozásához
Észak-kelet Magyarországon
(Nyíregyházán). 

További
információk itt!


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Életmód
A “valódi” ételeket népszerűsíti az első Food Revolution Day
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé [...] tovább »
Megnyugodhatnak a férfiak, hosszú jövő áll az Y-kromoszóma előtt
London, 2012. május 14., hétfő (MTI) - Tyúkgének vizsgálatával cáfolta egy nemzetközi kutatócsapat azt a [...] tovább »
Csak okosan a desztillál vízzel!
Debrecen - Az elsalakosodásnak hat fázisa van, az utolsó már a sejtek elrákosodása. tovább »
Féláron lehet megszépülni a Fodrászatok Éjszakáján
Budapest, 2012. május 11., péntek (MTI) - Tizennyolc budapesti fodrászat 120 hajszobrásza várja pénteken 20 [...] tovább »
Ételtársasjáték az egészséges táplálkozásért
Bécs, 2012. május 11., péntek (MTI) - Ételtársasjátékot ötlött ki egy cseh táplálkozási szakember az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés