Wermer András a magyar politikai marketing egyik elismert alakja, a Fidesz kilencvenes évekbeli kampányainak kreatív irányítója volt, bár hivatalos posztot nem töltött be a kampányokban. Egy ideig az Egyesült Államokbeli Houstonban kezelték, végül azonban négy hónapig tartó súlyos betegsége után csütörtökön elhunyt a debreceni kórházban.
Wermer András orvosi egyetemet végzett, dolgozott belgyógyászként és kardiológusként is. Diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen film- és tévérendezői szakon .”Zavartalanul üzemel” című dokumentumfilmje tananyag lett a londoni és a New York-i filmfőiskolán. Reklámügynökségét 1991-ben alapította meg többedmagával. 1994-ben, 98-ban és 2002-ben is ők készítették a Fidesz kampányát. A Fidesz ’98-as választási győzelme után Orbán Viktor személyes informális tanácsadója lett. Wermerhez nevéhez köthető a párt kommunikációjában elterjesztett polgár szó használatának stratégiája és a teljes akkori kormányzati pr kidolgozása. Miután a Fidesz elvesztette a 2002-es választásokat, kapcsolata megromlott Orbán Viktorral, így a párt 2006-os kampányához már nem volt köze. Az Országimázs Központ ötlete is Wermertől származott, ahogy az “Álmok álmodói” című kiállítás is.
Wemer András 56 évet élt.