Nemsokára kezdhetik
Fentieknek is köszönhető, hogy megvalósulni látszik egy új üzem, aminek részleteiről Hujber Ottó az Intertraverz Co. elnöke beszélt. – Szerencs egy innovatív város, nagyon kedvezően fogadta a kezdeményezést, megértették a lényegét. A település egy országos programot támogatva elmondhatja, első lesz ezen a területen. Köszönettel fogadtuk a meghívást a fórumra, ugyanis a lakosság részéről mindig felmerülhetnek speciális kérdések, amelyeknek megvitatására nincs jobb hely – mondja az elnök. – Maga a beruházás harmincmilliárd forintnál többet tesz ki, attól függően miként változik a forint árfolyama. Környezetvédelmi szempontból minden igényt kielégít majd az erőmű, hiszen környezetvédelmi beruházásról van szó. Tulajdonképpen a mezőgazdaságban megtermelt melléktermékekből állítunk elő energiát. Ez nemcsak kielégíti, de javítja is a körülményeket, valamint az energiaháztartást. Gázt importálunk, szenet használunk fel, a bioerőművel csökkenteni tudjuk ezeknek az energiahordozóknak a felhasználását, javítjuk az ország valutamérlegét. A tervek szerint két évet vesz igénybe az építkezés, magyarul 2009-
| Megoldják a gondot |
| Időközben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága nyilatkozatban ellenezte az erőmű megépítését. A kommüniké szerint az erőmű zavaró helyre települ, a több, tömbszerű épületből álló együttes tájidegen. A tervezett sematikus együttes egyes részeinek harmincnégy métert megközelítő, tízemeletnyi magassága durva látványelem a világörökségi védettségű területen. Megjelenése súlyosan veszélyezteti a tájra jellemző értékek megőrzését, a világörökségi terület védelmét. A tiltakozásra változtatnak az elképzeléseken, megsüllyesztik az üzemet. Rónavölgyi Endréné polgármester elmondta érdeklődésünkre, a tervek átdolgozásával párhuzamosan végzik az általános rendezési terv módosítását. |
SfL