2010.07.28 09:41; Frissítve: 2010.07.28 09:41


Már 21 halottja van a Love Parade-en történt tragédiának

Loveparade Loveparade
Huszonegyre emelkedett duisburgi Love Parade-en történt tragédiában meghalt emberek száma – közölték szerdán német ügyészek.

A szombati esettel kapcsolatban indított előzetes belügyminiszteri vizsgálat részben a szervezőket tette felelőssé – jelentette a német sajtó.

A német ügyészség közlése szerint egy 25 éves német nő szerdára virradóra belehalt a szombati tragédia alatt szerzett sérüléseibe, ezzel 21-re emelkedett a Love Parade halálos áldozatainak száma. A tragédia a techno fesztivál egyetlen bejáratánál történt, egy szűk alagútnál, ahol több ezer ember zsúfolódott össze, majd próbált kimenekülni. Pánik tört ki, és egymást taposták össze a fesztiválozók. Több mint ötszáz ember sérült meg.

A fesztivál szervezőit teszik felelőssé a tragédia miatt

A Süddeutsche Zeitung című német napilap értesülése szerint egy belügyminisztériumi előzetes vizsgálat részben a fesztivál szervezőit teszi felelőssé a tragédia miatt. A vizsgálat szerint Rainer Schaller főszervező rosszul mérte fel, hogy a fesztiválozók hogyan fognak mozogni, miután átjutattok a kérdéses alagúton, és várakozásával ellentétben a látogatók nem széledtek szét azonnal, eltorlaszolva ezzel a bejáratot, amely egyben a kijárat is volt.

A belügyminiszteri vizsgálat szerint túl közel voltak az alagúthoz a zenét biztosító kamionok, és bejárat közelében elhelyezett ételstandok is ott tartották az embereket, hozzájárulva a zsúfoltsághoz – írta a német lap. Ezen felül nem volt elég biztonsági őr, és a térfigyelő kamerák is hiányoztak.

- Független Hírügynökség -

511 sérültje van a duisburgi pániknak- egyikük állapota válságos
fuggetlen | 2010.07.26 17:36

A korábbi adatokat korrigálva a duisburgi hatóságok hétfőn azt közölték, hogy 511-en sérültek meg a szombati Loveparade-on. Ugyancsak helyesbítették azt a korábbi információt, amely szerint a sérültek egyike sincs súlyos állapotban.

Duisburg polgármesterének lemondását követeli a német média a Loveparade tragédiája miatt
fuggetlen | 2010.07.26 14:31

Egyre többen követelik Duisburg polgármesterének lemondását a szombati tömegkatasztrófa miatt – közölte hétfőn az AFP.


Nagyobb térképre váltás


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Meztelen férfi az út közepén
Tim Stenens a képen látható autó sofőrje lett figyelmes a meztelen férfire – aki nyugodtan és mosolyogva [...] tovább »
Gördülő gumiabroncs, repülő fotós
Az autóverseny közben kirepülő gumiabroncs bowling golyóként találja telibe a sportfotós hölgyet, aki könnyebb [...] tovább »
Nagyot markolt, “felfordulást” okozott a bajor belügyminiszter
Bécs, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Túl nagyot markolhatott a bajor belügyminiszter erőgéppel egy [...] tovább »
Elhunyt Mary Kennedy
Holtan találták szerda este ifjabb Robert F. Kennedy második feleségét bedfordi házukban New Yorktól Északra– [...] tovább »
Navracsics Tibor az orosz igazságügyi miniszterrel tárgyalt Szentpéterváron
Moszkva, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés