2010.09.1 04:21; Frissítve: 2010.09.1 04:21


Nincs már magánál Gábor Zsazsa

Nincs már magánál Gábor Zsazsa
Kórházba szállították kedden a 93 éves Gábor Zsazsát, miután a férjének “nem reagált”.

A magyar származású egykori színésznő férje ezért felhívta a 911-es segélykérő számot, ahonnan egy mentő küldtek, az pedig a Ronald Reagan kórházba vitte az idős asszonyt. – közölte Gábor Zsazsa szóvivője.

Fotó: Így szállították kórházba a színésznőt

John Blanchette nem mondta meg, hogy a színésznő eszméletlen, esetleg kómás állapotba került-e. Gábor Zsazsa két hete hagyta el a kórházat, mert nem akarta, hogy újabb műtét hajtsanak végre rajta. A kezelő orvosok készen álltak egy májműtét végrehajtására, de a színésznő ragaszkodott ahhoz, hogy engedjék haza Bel Airben található otthonába. A színésznő lányának szóvivője elmondta, hogyGábor Zsazsa csak azt kérte, hogy engedjék haza. “Belefáradt” – közölte Ed Lozzi.

Gábor Zsazsa július 17-én szenvedett balesetet kaliforniai otthonában

A magyar származású színésznő szervezetéből két vérrögöt távolítottak el előzőleg, mindössze két nappal azután, hogy kiengedték abból a kaliforniai kórházból, ahol csípőprotézis-műtétet hajtottak végre rajta. Gábor Zsazsa július 17-én szenvedett balesetet kaliforniai otthonában: a színésznő kiesett az ágyából, amikor tévézés közben megszólalt a telefonja, és fel akarta venni. Gábor Zsazsát a Ronald Reagan kórházba szállították, ahol néhány napon belül meg is operálták, de a műtét után rosszabbra fordult az állapota.

A számos házasságáról is ismert egykori szépségkirálynő egészsége az elmúlt években megromlott. Egy 2002-es autóbaleset után részlegesen lebénult és tolószékbe kényszerült, 2005-ben pedig agyvérzést kapott.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Jennifer Lopez bikiniben pózol!
A 43 éves híres amerikai díva – most a Vouge Magazin felkérésére mutatta meg milyen csinos és természetese [...] tovább »
A kulisszák mögött, Hámori Gabriellával – A színésznő a szappanra esküszik
Legördül a függöny, mi élményekkel telve hazaindulunk, a színpad túloldalán viszont folytatódik a munka. Vajon [...] tovább »
Britney Spears az új zsűritag az X-Factorban
Britney Spears is zsűritag lesz Simon Cowell és L.A. Reid mellett a következő X-Factorban. tovább »
Cannes-i filmfesztivál: hatalmas verseny várható
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2012. május 15., kedd (MTI) - A nagyon magas színvonalú [...] tovább »
Meztelenre vetkőzött a telenovella sztár
Erika Garcia a mexikói Playboyban mutatta meg tökéletes testét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés