Frissítve:

Hét új mozifilm és egy dokumentumfilm készülhet mintegy 3 milliárd forintból

Budapest, 2015. július 20., hétfő (MTI) – Hét új mozifilm, valamint egy dokumentumfilm végleges változatának elkészítését támogatja mintegy 3 milliárd forinttal a Magyar Nemzeti Filmalap a legutóbbi döntőbizottsági határozat értelmében – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

A filmalap M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor közös alkotásának, valamint Gigor Attila, Török Ferenc, Sopsits Árpád, Sándor Pál, Kamondi Zoltán, Pacskovszky József új filmjének tervét támogatja, emellett hozzájárul Hörcher Gábor Drifter című, az IDFA-n legjobb elsőfilmes díjjal jutalmazott dokumentumfilmje végleges változatának elkészítéséhez is 10 millió forinttal.

M. Kiss Csaba szerkesztő-riporter és Rohonyi Gábor Brazilok című filmje 361,875 millió forint támogatást kapott. A könnyes, humoros, “etnomese” Acsán játszódik, ahol az új, fiatal plébános elintézi a polgármesternél, hogy a romák csapata, a Brazilok is indulhasson a falubajnokságon. A filmben a fiatal színészek közül mások mellett Farkas Franciska, Mészáros Blanka és Nagy Dániel Viktor tűnik majd fel. Ismert színészek, köztük Bánki Gergő, Fekete Ernő, Kaszás Gergő, Schell Judit, Dobó Kata és Gryllus Dorka játszanak együtt amatőr roma szereplőkkel.

Gigor Attilának Kút címmel készülő új alkotása a szeretet fogalmát és az őszinte emberi érzelmeket állítja a középpontba. A film az osztrák határ közelében játszódik egy elhagyott benzinkúton, amelyet egy budapesti vállalkozó üzemeltet, aki lányok svájci futtatásából él. A Trokán Nóra, Kurta Niké, Pokorny Lia, Janklovics Péter, László Zsolt és Horváth Csaba főszereplésével készülő film forgatása a napokban kezdődik el, az operatőr Herbai Máté. A film gyártását több mint 314 millió forinttal támogatja a filmalap.

Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra és Tasnádi Bence főszereplésével forgat filmet Török Ferenc 1945 címmel. A dráma helyszíne egy felbolydult állapotú Tokaj-hegyaljai kisváros, ahol mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül, miközben már jelen vannak a szovjet csapatok tankjai. A film Szántó T. Gábor Hazatérés című novelláját dolgozza fel és 316 millió forint támogatásban részesül.

Sopsits Árpád rendezésében forog a magyar kriminalisztika történetének egyedi fejezetét, a martfűi sorozatgyilkosságot feldolgozó pszicho-thriller. A martfűi rém címmel készülő alkotás 1957-67 között a szocializmus Magyarországán megtörtént hat bűnesetet és azok nyomozását dolgozza fel fikciós elemekkel vegyítve. A filmalap csaknem 510 millió forinttal támogatja a filmet.

Sándor Pál Vándorszínészek címmel forgat filmet. Az 1800-as évek első felében játszódó kosztümös “road movie” egy színtársulat külső és belső utazásának humorral és iróniával átszőtt története. A filmalap támogatásával fejlesztett forgatókönyvet Sándor Pál, Szekér András és Péterfy Gergely közösen jegyzi. A főbb szerepekben Mohai Tamás, Martinovics Dorina, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Nagy-Kálozy Eszter, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyászky Attila lesz látható. A film több mint 547 millió forint támogatással készül.

A tökéletes gyilkos címmel készül Pacskovszky József új filmje, a pszichológiai thriller napjainkban játszódik Budapest dzsungelében. A film 415,5 millió forint támogatással készül – olvasható a filmalap tájékoztatójában.

– MTI –


hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Mi van a táskámban videót készített a magyar rendőrség
A közösségi videó megosztó portálokon még mindig elég népszerűek a "Mi van a táskámban" vidik, amin valaki [...] tovább »
Soltész: az elmúlt években tovább erősödött a lengyel-magyar barátság
Budapest - Soltész Miklós szerint az elmúlt években egyházi, közösségi, civil területen és a legmagasabb [...] tovább »
Burány Sándor mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
Budapest - Ittas vezetés gyanúja miatt Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője mentelmi jogának [...] tovább »
Kényszerleszállás Antalyában: hazaérkeztek Debrecenbe a nyaralók
Debrecen - Sikeresen megérkeztek hétfő reggel 8 óra 45 perckor azok az Antalyában nyaralók, akiknek a [...] tovább »
Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M3-ason Bagnál
Budapest - Több autó rohant egymásba hétfő reggel az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Bagnál, [...] tovább »
Rétvári Bence: fontos a dizájnerdrogok elleni fellépés
Budapest - A felhasznált kábítószerek ötven százaléka dizájnerdrog, ezért fontos a használatukkal szembeni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női tenisz-világranglista – Változatlan élcsoport, Babos egy, Stollár három helyet rontott
Budapest - Babos Tímea egy helyet rontva a 37., míg Stollár Fanny három pozíciót visszacsúszva a 149. a női [...] tovább »
Vb-2018 – Rekorderekhez csatlakozott Kane
Moszkva - Az angol labdarúgó-válogatott két góllal megjavította az eddigi legnagyobb különbségű győzelmére [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Ismét Nadal-Federer csere az élen, Fucsovics 50.
Budapest, Nyíregyháza - Egy hét után ismét csere történt az élen a férfi teniszezők világranglistáján: [...] tovább »
Marci aranyat ütött Újvidéken
Nyíregyháza - Szentpáli Marcell ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, ezúttal Szerbiában. tovább »
VI. Csomád kupa nemzetközi kempo bajnokság
Nyíregyháza - A hét végén megrendezett verseny, 3 ország, 27 csapata 173 versenyzőt felvonultató mezőnyében [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 25/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása