Frissítve:

Hende: jövő évtől jelentős illetményemelést kaphatnak a katonák

Budapest, 2014. október 21., kedd (MTI) – A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől “ugrásszerű” javulást eredményezhet a katonák életében – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

A miniszter azt mondta: számokról még nem beszélhet, mivel a kormány még dolgozik a költségvetésen, de úgy gondolja, jelentős eredményt fognak elérni ezen a téren.

Közölte, a kormány “igen intenzíven” dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül többek között a nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot, garantált előmeneteli rendszert, megfelelően támogatott lakhatást, képzést, továbbképzést biztosít.

Ez szükség ahhoz, hogy meg tudják tartani és tovább tudják erősíteni azt a “kiemelkedően képzett és elkötelezett személyi állományt, amely ma a Magyar Honvédséget jelenti – hangoztatta Hende Csaba, aki szerint most, amikor a Walesi NATO-csúcs döntéseinek megfelelően felgyorsítják a honvédség modernizációját, legfőbb ideje, hogy ezt a folyamatot a legfontosabbal, az emberrel kezdjék.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2017. július 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
KKM: nincs magyar sérültje az Égei-tengeren pusztító földrengésnek
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tudomása szerint nincs magyar sérültje az Égei-tengeren, [...] tovább »
Hétköznap is zajlik az élet a parton, és minden korosztály megtalálható
Miskolc, Mályi, Nyékládháza - Mindennap harminc fok fölé kúszik a ­hőmérő higanyszála, és a belvárosi [...] tovább »
Romantikus lánykérés lett a közös meccsnézés vége
Budapest, Nyírbátor - Marseille-től Andorráig, Orlandótól Nyírbátorig követtük egy fiatal pár útját. tovább »
Szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése vasárnap hajnalban
Budapest - Az adatbázis karbantartása és rendszerfejlesztés miatt vasárnap hajnali 1 és 2 óra között szünetel [...] tovább »
Az MNB 19 millió forintra bírságolta a Porsche Bankot
Budapest - Az MNB 19 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Hungária Zrt.-t [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vívó-vb – Nem volt magyar nyolcaddöntős női tőrben
Budapest/Lipcse - Az első, illetve a második forduló jelentette a végállomást a magyar női tőrözők számára a [...] tovább »
Vizes vb – Olasz Anna ötödik, Gyurta Gergely hatodik 25 kilométeren
Balatonfüred - Olasz Anna ötödik, Gyurta Gergely hatodik, Sömenek Onon Kata 12. lett 25 kilométeren a vizes [...] tovább »
Vizes vb – Somhegyi nem jutott be a középdöntőbe toronyugrásban
Budapest - Somhegyi Krisztián a 27. helyen végzett a férfi toronyugrás pénteki selejtezőjében, így nem jutott be [...] tovább »
Vizes vb – Bíró Attila: folyamatosan fejlődik a csapat
Budapest - Az Európa-bajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a [...] tovább »
Monocikli: a Factoryban az egykerekűsök elitje
Miskolc - A Factory Arénában rendezik a 2017. évi EUC, azaz Extreme Unicycling Championship nyári fordulóját. tovább »
Bp. Honvéd vs. DVTK – Bódog Tamás reméli, marad a lendület
Miskolc - Szombaton 18 órától Budapest Honvéd – DVTK meccset rendeznek a fővárosban. A mérkőzésről élőben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása