Frissítve:

Helyhatósági választás Szlovákiában – Független jelöltek és Fico kormánypártja szerezte meg a legtöbb polgármesteri posztot

Pozsony, 2014. november 16., vasárnap (MTI) – Független jelöltek szerezték meg a legtöbb polgármesteri posztot a szombati szlovákiai helyhatósági választásokon, amelyen a politikai pártok közül Robert Fico baloldali kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia érte el a legjobb eredményt.

hiba beküldése

A voksoláson csaknem háromezer szlovákiai település leendő polgármesteréről és önkormányzati képviselőtestületének összetételéről hoztak döntést a választók, akik a négy évvel korábbival csaknem megegyező – 48,3 százalékos – arányban járultak a szavazó urnákhoz.

Az ország történetének hatodik helyhatósági választásán mintegy 1100 polgármesteri posztot szereztek meg független jelöltek – derült ki a szombati voksolás weboldalán, a volbysr.sk honlapon nyilvánosságra hozott nem hivatalos végeredményekből. Független főpolgármestere lesz a következő négy évben Pozsonynak is. Ivo Nesrovnal a jelenlegi főpolgármestert, a korábban függetlenként, de az Irány támogatásával megválasztott Milan Ftácnikot és a széleskörű jobboldali koalíció jelöltjeként indított Milan Knazkot megelőzve lett a befutó.

A politikai pártok által indított polgármesterjelöltek közül az Irány színeiben indulók voltak a legsikeresebbek, csaknem 850 polgármesteri posztot szereztek meg, ami jelentősen több, mint amennyi helyen (122 településen) a második legeredményesebben szereplő párt, a jobboldali konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) meg tudta szerezni a polgármesteri széket.

A várakozásoknak megfelelően szerepeltek a szombati szavazáson a magyar választók voksaira számító jelöltek, a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) illetve a Bugár Béla féle Most-Híd szlovák-magyar párt jelöltjei.

Az MKP országos átlagban az önálló polgármesterjelölteket indító pártok közül a harmadik legjobb eredményt érte el. Berényi József pártja 105 polgármesteri posztot szerzett, és mintegy 1140 önkormányzati képviselőt juttatott a képviselőtestületekbe, vagyis a magyar párt hasonló eredményt ért el, mint négy évvel korábban.

A Most-Híd 87 polgármesteri széket szerzett és 824 önkormányzati képviselőt juttatott be a testületekbe, ami jobb eredményt jelent a vegyes pártnak, mint amit az előző helyhatósági választásokon – nem sokkal a párt létrejötte után – sikerült elérnie.

Az MKP és a Most-Híd közös polgármesterjelöltjeinek 30 felvidéki településen sikerült nyerniük. Ugyanakkor nem járt sikerrel a két párt által a kulcsfontosságúnak tartott Révkomáromban közösen indított jelölt, Czíria Attila, a polgármesteri posztot ugyanis a felfüggesztett MKP-tagságú, függetlenként induló Stubendek László nyerte el.

– Starovic Tibor, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A kutyatartás csökkentheti a halálozás kockázatát egy svéd kutatás szerint
Stockholm - A kutyatulajdonosok körében alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek, valamint egyéb [...] tovább »
Érfelvágással tiltakozott vádlottak egy csoportja egy moszkvai bíróságon kétéves fogva tartásuk ellen
Moszkva - Egyszerre vágta fel ereit a tárgyalóteremben öt, garázdasággal vádolt férfi pénteken egy moszkvai [...] tovább »
Szíria – Orosz hadászati bombázók mértek csapást a terroristákra Abu-Kemálnál
Moszkva - Hat Tu-22M3-as hadászati bombázó mért légicsapást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet objektumaira a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Berlin, Brüsszel
Berlin, Budapest - A Die Welt című német konzervatív lap a visegrádi négyek és Ausztria kapcsolatával, míg az [...] tovább »
Először próbálkoztak génszerkesztéssel élő ember szervezetében
Washington - Kaliforniai orvosok először próbálkoztak génszerkesztéssel segíteni egy ritka veleszületett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tizennegyedszerre nyernie kellene a Mezőkövesdnek
Mezőkövesd - Szombat délután hazai környezetben játszik bajnokit a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Férfi kézilabda NB I/B: Hazai pályán hajthat a győzelemért az ÓAM-Ózdi KC, és a Mezőkövesdi KC is.
Mezőkövesd, Ózd - A férfi kézilabda NB I/B. Keleti csoportjának 9. fordulójában két megyei csapatunk lép [...] tovább »
Röplabda: Magyar Kupa -Sima MVSC-MVSI vereség
Miskolc - A női röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntőjében sima vereséget szenvedett hazai pályán az MVSC-MVSI az [...] tovább »
Labdarúgás: női NB I – Csak a győzelem elfogadható a DVTK-nak
Miskolc - A női labdarúgó NB I 11. fordulójában, szombaton 13.30 órától hazai pályán lép pályára a DVTK. tovább »
Kosárlabda NB I/B: Idegenben nyert a Phoenix
Tiszaújváros - A férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának 9. fordulójában idegenben tudott diadalmaskodni a [...] tovább »
MVLC: Egy hónap kihagyás után visszatérhet
Miskolc - Szombaton 19 órától a Contitech Szeged lesz az OB I-es miskolci vízilabda csapat ellenfele a ,,Keményben”. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása